"Ha valaki neked van rendelve, akkor együtt lesztek" - a legnagyobb szerelmi bánatomban ezzel vigasztalt mami

Úgy ültem a széken a faasztal mellett, mint aki karót nyelt, ráadásul remegtem a türelmetlenségtől, a feszültségtől. Figyeltem, ahogy mami komótosan kisétál a konyhába, megtölti színültig vízzel a nagy fémkannát és felteszi a sparheltre melegedni. Sóhajtozva forgattam a szemeimet. Istenem, mire ez a víz felforr, mire beleteszi a teafüvet és az kiázik, mire bekeveri és ihatóra hűl a tea, addigra bizonyosan megbolondulok! Mindig ezt csinálta. Amikor idegesen, feszülten, életem hatalmas problémáival küzdve berobbantam hozzá, végigmért, mosolygott és közölte:

• Na, akkor teázzunk!

Nos, ez nem volt egyszerű, ugyanis maminál a teázás nagyjából ugyanazt jelentette, mint a japánok híres tea szertartása, az otemae, ami köztudottan az elmélyülésről, az elmélkedésről, a szépség dicséretéről és a nyugalomról, meditációról szól.

Ám, nem volt mit tenni, mami pontosan tudta, hogy a csöndes várakozás alatt – amikor nem szabadott beszélgetni – szépen letisztulnak a dolgok és rá fogok jönni arra, valóban lényeges-e az, amiből éppen drámát kreáltam. Ha nem, magától eltűnik, ha marad kérdés, az várhat a tea után is. Így hát a lábammal dobolva vártam, hogy végre meghalljam a jellegzetes sípoló hangot, a kanna fedelének csörrenését, majd a kanál halk kocogását. Tudtam, onnan már csak azt kell kivárnom, hogy a tűzforró aromás ital legalább minimálisan ihatóra hűljön, onnantól végre beszélhetek. Kortyoltam egy hatalmasat. Persze a szemem kigúvadt, mert égette a számat, a torkomat, mindenemet, de már haladni akartam és kirobbant belőlem:

• Most mondd meg mama, mit szórakozik velem ez a marha? Fogalmam sincs, mi lesz, de én szeretem és nem akarom elveszíteni!
• Tudod, Olgicám, ha valaki neked van rendelve, akkor együtt lesztek. Ha nem, akkor nincs mit tenni. Egyébként se legyél nagykabát.
• Ennyi? Ezzel nem vagyok kisegítve! – háborogtam.
• Emlékszel, mit meséltem neked tatádról és arról, hogyan lettünk egymáséi? Az Isten bölcs. Mindig elrendezi a dolgokat, csak néha az okokat utólag értjük meg. Lehet, egyszer majd hálát adsz azért, hogy elvitte tőled ezt a fiút.

Úgy néztem mamára, mint aki meghibbant. Éppen kiöntöttem a lelkemet, hisz szenvedek a szerelmi csalódástól,

Bizonyosan kiült az arcomra minden háborgás, mert mama egyszerre elnevette magát és megkérdezte:

• Kérsz csokit?
• Hogy mit?! Nem, nem kérek csokit és semmit sem kérek. Válaszokat akarok!

Mama csöndes mosollyal ült előttem. Szálfaegyenes derékkal, büszkén feltartott fejjel, a kezei az ölében egymásra simítva. Maga az elegancia, az arisztokrácia, a kifinomultság. A nyugalma szép lassan átragadt rám. Nem szóltunk egy szót sem, csak bennem futott le az Ő történetük. Mamám szépséges, büszke, okos nő volt világéletében. Kifinomult, mint a porcelán, tökéletesen tisztában minden etikettel, a viselkedése kifogástalan volt,

Férjhez ment, elvált, mert tudta, érezte, rongy ember, akit választott. Tartása még az orosz katonákat is tiszteletre kényszerítette, egyetlen ujjal nem nyúlt hozzá senki.

Igen ám, de tata gazdag földbirtokos családja már kiszemelt egy bárólányt, hogy a két család vagyonát egyesítsék, így érthető volt a hatalmas botrány, ami kirobbant a hírre, miszerint tata bizony nem őt akarja elvenni. Egy szónak is száz a vége, húzódott egy darabig a dolog, tata behajtotta a fejét, de a templomban mégsem tudott kijönni a száján az a fránya igen és csapot-papot ott hagyva, vállalva a kitagadást gyalog, szakadó esőben elment nagyanyámhoz. Egész nap várta a lépcsőn ülve, s mikor haza ért, csak ennyi történt:

• Sári, férjnél vagy?
• Nem.
• Van valakid?
• Nincs.
• Hozzám jössz feleségül?
• Hozzád.

Egybekeltek és gyönyörű közös életet építettek, példaértékűt. Mama „birtokos asszony" lett, nem orvos, tata családja csak sokára békélt meg. De ők kitartottak egymás mellett.

S akkor, újra erre a csodás történetre gondolva, mégis megnyugodtam. Éreztem, oka van annak, hogy elment az a fiú. S éreztem, bölcs az Isten és ha majd itt lesz az ideje, mindent megértek.
Azóta sok esztendő telt el, mami már nincs velem, de ez a történet és a „teázzunk" szertartás belém égett.

Életre szóló tanítást kaptam tőle, s tudom, tapasztalom, hogy működik. Ha megoldatlan gondunk van, üljünk le teázni. Csöndben lenni. S meglátjuk, minden válasz megérkezik.

Nyitókép: Shutterstock