magazin kibeszélő párkapcsolat
A kontroll és az irányítás minden párkapcsolatban jelen van, de különbség van a saját akaratunkból történő változás és a másik személy megváltoztatása között. Mennyire várható el a változás a másik fél részéről? Elvárhatjuk-e egyáltalán a párunktól, hogy a kedvünkért változzon?

Egy kapcsolat elején minden szép és jó, kellemesen elmerülünk az egymás iránt táplált érzésekben. Az első időszak egy idealizált periódus, amikor a legjobb oldalunkat próbáljuk megmutatni a másiknak, és igyekszünk mindenben a másik kedvére tenni. Idővel azonban az elvakult rajongásunk szirupos álmaiba becsordogálnak a szürke hétköznapok, amelyek van, hogy törést okoznak, hiszen a rózsaszín felhők hirtelen eltűnnek, és helyette a valóság szürke köpenyt húz.

A konfliktusoktól sem szabad megijedni, hiszen azok által is közelebb kerülünk a párunkhoz, és a kezdeti összecsiszolódás a közös hang megtalálását jelenti. Egy-egy konfliktus pedig már csak azért sem árthat, hiszen így mutatkozik meg, hogy tudunk-e illeszkedni egymáshoz, vagy sem. Vajon mikor érezzük azt, hogy bennünket az égiek is egymásnak teremtettek? Ha minden úgy történik, ahogy a párunk akarja, vagy akkor, ha mindketten képesek vagyunk a kompromisszumra?

Ha olyan férfi mellett horgonyozol le, akivel megvan a kezdeti összhang, akkor nem kell, hogy változtass rajta. Attól, hogy a párunk nem feltétlenül felel meg minden óhajunknak, attól még lehet egy ideális társunk. Lehet változtatni a rossz szokásainkon, de egy alapszemélyiség megváltoztatásának kierőszakolása rosszat sejtet.

Ha példátul a párunk inkább éjjeli bagoly, akkor nem várhatjuk el tőle, hogy holnaptól keljen hajnalban a kedvünkért. Ha ő inkább csendes visszahúzódó, akkor ez sem fog módosulni egyik napról a másikra. Sőt valószínűleg nem is fog megváltozni. Ezek olyan dolgok, amiket először talán meg sem látunk a rózsaszín ködtől, de az alapvető személyiségjegyeken nehéz változtatni, sőt a kor előrehaladtával szinte lehetetlen.

Forrás: Shutterstock

Emlékszem, mikor egymásra találtunk a volt párommal, külföldön találkoztunk először, így már ez is egy plusz izgalommal töltötte el a találkákat, hiszen egyikünk sem volt hazai terepen. Az elején úgy tűnt, mintha egy időre kibújtunk volna a saját bőrünkből. Természetesen ez nem tartott örökké, és mikor már a hely sem hozott annyi izgalmat az életünkbe, jött a fekete leves. Kiderült, hogy teljesen más személyiségünk van, holott nagyon jól kijöttünk egymással, mégsem tudtam azzal mihez kezdeni, hogy ő sokkal impulzívabb, mint én. Az elején én is az voltam, mert minden újdonságként hatott rám, de egy idő után lenyugodtam és visszabújtam a csigaházamba, a párom viszont ugyanolyan nyüzsgő maradt, és állandóan mehetnékje volt. Ezek aztán konfliktusokat szültek köztünk, és mivel én nem akartam vele tartani az ismeretlenbe, így ez a kapcsolat végét jelentette. Ettől függetlenül viszont barátok maradtunk, de társakként nem tudtunk együttműködni.

A tanulság, amit ebből levontam, hogy senki nem lesz olyan, mint amilyennek őt elképzeltük, és soha senkit nem változtathatunk meg, legfeljebb, ha a másik fél hajlandó változni egy icipicit a kedvünkért.

Nyitókép: Shutterstock

Te mennyire vagy hajlandó változni a párod kedvéért?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.