Meddig tudok a páromon változtatni?

Egy kapcsolat elején minden szép és jó, kellemesen elmerülünk az egymás iránt táplált érzésekben. Az első időszak egy idealizált periódus, amikor a legjobb oldalunkat próbáljuk megmutatni a másiknak, és igyekszünk mindenben a másik kedvére tenni. Idővel azonban az elvakult rajongásunk szirupos álmaiba becsordogálnak a szürke hétköznapok, amelyek van, hogy törést okoznak, hiszen a rózsaszín felhők hirtelen eltűnnek, és helyette a valóság szürke köpenyt húz.

A konfliktusoktól sem szabad megijedni, hiszen azok által is közelebb kerülünk a párunkhoz, és a kezdeti összecsiszolódás a közös hang megtalálását jelenti. Egy-egy konfliktus pedig már csak azért sem árthat, hiszen így mutatkozik meg, hogy tudunk-e illeszkedni egymáshoz, vagy sem. Vajon mikor érezzük azt, hogy bennünket az égiek is egymásnak teremtettek? Ha minden úgy történik, ahogy a párunk akarja, vagy akkor, ha mindketten képesek vagyunk a kompromisszumra?

Ha olyan férfi mellett horgonyozol le, akivel megvan a kezdeti összhang, akkor nem kell, hogy változtass rajta. Attól, hogy a párunk nem feltétlenül felel meg minden óhajunknak, attól még lehet egy ideális társunk. Lehet változtatni a rossz szokásainkon, de egy alapszemélyiség megváltoztatásának kierőszakolása rosszat sejtet.

Ha példátul a párunk inkább éjjeli bagoly, akkor nem várhatjuk el tőle, hogy holnaptól keljen hajnalban a kedvünkért. Ha ő inkább csendes visszahúzódó, akkor ez sem fog módosulni egyik napról a másikra. Sőt valószínűleg nem is fog megváltozni. Ezek olyan dolgok, amiket először talán meg sem látunk a rózsaszín ködtől, de az alapvető személyiségjegyeken nehéz változtatni, sőt a kor előrehaladtával szinte lehetetlen.

Emlékszem, mikor egymásra találtunk a volt párommal, külföldön találkoztunk először, így már ez is egy plusz izgalommal töltötte el a találkákat, hiszen egyikünk sem volt hazai terepen. Az elején úgy tűnt, mintha egy időre kibújtunk volna a saját bőrünkből. Természetesen ez nem tartott örökké, és mikor már a hely sem hozott annyi izgalmat az életünkbe, jött a fekete leves. Kiderült, hogy teljesen más személyiségünk van, holott nagyon jól kijöttünk egymással, mégsem tudtam azzal mihez kezdeni, hogy ő sokkal impulzívabb, mint én. Az elején én is az voltam, mert minden újdonságként hatott rám, de egy idő után lenyugodtam és visszabújtam a csigaházamba, a párom viszont ugyanolyan nyüzsgő maradt, és állandóan mehetnékje volt. Ezek aztán konfliktusokat szültek köztünk, és mivel én nem akartam vele tartani az ismeretlenbe, így ez a kapcsolat végét jelentette. Ettől függetlenül viszont barátok maradtunk, de társakként nem tudtunk együttműködni.

A tanulság, amit ebből levontam, hogy senki nem lesz olyan, mint amilyennek őt elképzeltük, és soha senkit nem változtathatunk meg, legfeljebb, ha a másik fél hajlandó változni egy icipicit a kedvünkért.

Nyitókép: Shutterstock