A szerelem életem legnagyobb csalódása után robbant be az életembe

Amikor Dávid egyik pillanatról a másikra kidobott az életéből, tudtam, hogy két választásom van: vagy egész éjjel sorozatokat nézek és csokival dobálom a laptopot, mint Dr. Szöszi, vagy fogom magam, kihozom magamból a maximumot és elindulok az éjszakába. Én az utóbbit választottam.

Nem vagyok az a romantikus típus, de Dávid pár nap alatt belopta magát a szívembe. Szívdöglesztő volt, ugyanakkor rendkívül intelligens, képesek voltunk éjszakákon át beszélgetni. Ő volt az a férfi, akinek már két hét után szültem volna gyereket, ha megkér erre. Vele úgy éreztem, együtt megválthatnánk a világot. Szenvedélyes szerelem volt a miénk, egy hónap után összeköltöztünk és mind a ketten úgy éreztük, megtaláltuk az igazit a másik személyében.

Bár még alig ismertem Dávidot, az hamar feltűnt, hogy erős hangulatingadozásai vannak. Egyik pillanatban még pörgött, boldog volt, bármire képesnek érezte magát, majd következett a teljes összeomlás és a depresszió. Kétségbeestem, fogalmam sem volt arról, hogyan lehet ezt jól kezelni. Többször előfordult, hogy agresszíven lépett fel velem szemben, kezdtem félni tőle, már megbántam a korai összeköltözést. Nem mertem magamnak se bevallani, hogy ez a kapcsolat nem lesz hosszú életű, de sokat nem kellett ezen kattognom, ugyanis egy nap hazajött és közölte velem, hogy minden tévedés volt, ő már nem szeret engem, úgyhogy jó lenne, ha elköltöznék.

Azt hittem, rosszul hallok, hisz reggel még minden a legnagyobb rendben volt. Egy világ dőlt össze bennem, de nem mutattam, inkább fogtam a cuccaimat, bevágtam mindent egy bőröndbe és felhívtam a legjobb barátnőmet, hogy jöjjön értem. Akkor Dávid már némi megbánást mutatott, de késő volt, nem akartam egy ennyire labilis férfival együtt élni. Megállás nélkül átkoztam magam, hogy lehettem ekkora hülye, hogy így bedőltem egy személyiségzavaros pasinak és ennyire nem vettem észre az intő jeleket. Felváltva sírtam és dühöngtem, már akkor hiányzott, amikor elhagytam a lakást, de tudtam, hogy a legjobb, amit tehetek, ha távol tartom magam tőle.

Forrás: Shutterstock

A kocsiban ülve a barátnőm, Zsófi egy hirtelen javaslattal állt elő. Mi lenne, ha itt hagynánk csapot-papot, felvennénk a legszebb ruhánkat és ma este úgy igazán kirúgnánk a hámból? Először őrültségnek tűnt, végül is mégiscsak most dobott ki a pasim, aztán arra gondoltam, miért is ne? Előhalásztam a bőröndből egy szexi ruhát, amit az első hónapfordulónkra vettem és jó vastag sminket kentem fel, hogy ne látszódjanak a szétbőgött szemeim. Indulásra kész voltam.

Zsófi barátnőm igazi belevaló csaj, őt aztán nem kell félteni, ha egy jó kis buliról van szó, azonnal megtalálja a megfelelő helyszínt. Most sem volt ez másképp, kikötöttünk egy kicsi, de annál menőbb helyen, s rendeltünk két gin tonic-ot, hogy megalapozzuk az estét. Zsófi nagyon formában volt és hamarosan a táncparketten kötött ki, míg én az italomat szürcsöltem. Hirtelen megint rám tört a sírás és egy könnycsepp gördült le az arcomon. „Mit keresek én itt?" – gondoltam és sietve elindultam a kijárat felé. A könnyek ellepték a szememet, így nem láttam, hogy egy szürke öltönyös fickó épp az asztalunk mellett halad el, így pont nekivágódtam.

Ezt nem hiszem el..." – gondoltam, miután a földön kötött ki az üveg pezsgő, ami az idegen kezében volt. Fel voltam készülve a legrosszabbra, alig mertem a szemébe nézni, ő viszont, ahelyett, hogy elküldött volna a fenébe, kedves hangon szólt hozzám: „Jól vagy?" – kérdezte, miközben letörölt egy könnycseppet az arcomról. Amikor végre vettem a bátorságot és a szemébe néztem, a világ legcsodálatosabb szempárja nézett vissza rám. Bár nem akartam abba a hibába esni, hogy megint túl sokat képzelek bele egy idegenbe, mégis éreztem, hogy ma este új fejezet indul az életemben...

Nyitókép: Shutterstock

 

    Ezek is érdekelhetnek