Mintha egy gyerekkel élnék - Szeretem, de nem akarom felnevelni a pasimat

Nem akarom kiölni belőle a gyermeki lelkesedést, de egyre nehezebb úgy élni, hogy az igazán felelősségteljes dolgokról csak én döntök. Nagyon szeretem és élvezem vele az életet, de még jobban tudnám, ha osztoznánk a feladatokon és a terheken. Nem akarok mindig én lenni az, aki megoldja a gondokat.

„Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek" – írta Heltai Jenő, és ez így is van. Aki ebben a kegyben részesült, annak biztos, hogy boldogabb és gondtalanabb élete van, de nem azért, mert nincsenek problémái, hanem azért, mert nem neki kell azokat megoldania, legalábbis többnyire. A saját bőrömön tapasztalom, milyen egy ilyen férfi mellett az élet, és nagyon sokszor fordul elő, hogy amíg ő felhőtlenül boldog, én elkeseredett vagyok.
A külső szemlélő számára persze nekünk szórakozás az életünk, hiszen ő sziporkázik a társaságokban, mindenkivel megtalálja a közös hangot, és mindenkit képes megnevettetni. Egyáltalán nem csodálom, hogy imádják, mert én is nagyon szeretem. Ő a társaság lelke, nincs olyan esemény, amire ne hívnák meg, hiszen ahol ő ott van, ott biztosan jó lesz a hangulat. Imádom ezért (is), és eszem ágában sincs kiölni belőle a gyermeki énjét, a lelkesedését, a vidámságát, de jó lenne, ha olykor előbújna belőle a felnőtt, ha a helyzet megkívánja, mert fárasztó mindig helyette vállalni a felelősséget. Ő kész lenne szőnyeg alá söpörni a megoldásra váró problémákat, a végtelenségig halogatni bárminek az elintézését és inkább csak szórakozni és élni. Ezt persze mások nem látják, ahogy azt sem, mennyire ismeretlen számára az idő fogalma. Képtelen tartani a határidőket, időben elindulni, megérkezni, így pedig tervezni. Az olyan apróságokat pedig már fel sem veszem, hogy nem annyira fontos számára visszarakni mindent a helyére, éppen ezért soha semmit nem talál. Én persze még úgyis tudom, hol vannak a dolgai, hogy véletlenül sem oda tette őket, ahol lenniük kellene.

Nekem sem kellene mindent helyette megoldanomForrás: Shutterstock

Néha irigylem azért, mert nem aggódik, nem idegeskedik a hétköznapi dolgok miatt. Ha valami nem úgy jön össze, ahogy gondolta, nem érinti meg. Azért is, mert olyan könnyedén termet vadidegenekkel kapcsolatot, hogy két perc múlva már úgy beszélgetnek, mintha mindig ismerték volna egymást. Ezek azok a tulajdonságai, amiket szeretnék én is elsajátítani, mert én kettőnk helyett is idegeskedem néha, holott tudom, hogy talán az lenne a legjobb, ha hagynám, hogy megtapasztalja, milyen is az, amikor kénytelen egyedül megoldani mindent. Valamikor neki is szembe kell nézne a valósággal és a való világgal, azzal, hogy mik a tetteinek a következményei, mert sajnos az életben nem mindenki fogja elnézni neki, hogy még nem sikerült felnőnie, lélekben legalábbis.

Valószínűleg éppen azért találkoztunk, mert rengeteg dolgot kell megtanulnunk egymástól. Neki azt, hogyan kell felelősségteljesen létezni, hogy vannak helyzetek, amikor a megnyerős stílusa és a kisfiús mosolya egyszerűen nem elég. Azt pedig főleg, milyen fárasztó és idegölő számomra az, hogy mindig minden felelősséget egyedül vállalok, hogy az ilyen helyzetekben nincs mellettem társként. Azt azonban nem vitathatom, hogy én is hibás vagyok, valamint nekem is van bőven mit ellesnem tőle, mert egészen biztos, hogy számos olyan dolog van, amik jobban feszítenek, idegesítenek a kelleténél. Meg kell tanulnom tőle, hogy ha valami nem sikerült, attól még nem dől össze a világ, és nem kell mindent mindig pontosan megtervezni, mert a lazaság és a spontaneitás izgalmas kalanddá teszik az életet.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek