Ellöksz magadtól, mert túl jó vagyok neked? Na ne nevettess…

Egy forró nyári estén találkoztunk, egymásra talált a tekintetünk és már ott, mindketten tudtuk, hogy dolgunk lesz egymással. Bár aznap csak kevés szót váltottunk, másnap délben már a randink időpontját egyeztettünk. Egy hétig kellett várnunk az első találkozóra, az addig eltelt idő egy igazi örökkévalóságnak tűnt. Alig tudtam rólad valamit, de a külsőd annyira rabul ejtett, hogy azt éreztem, bármilyen is vagy, veled akarok lenni, érezni akarlak.

Eljött a szombat este és végre személyesen is megismerhettük egymást. Olyan volt, mintha nem először találkoztunk volna, önfeledt beszélgetés, sok nevetés jellemezte az estét és azt rögtön éreztük, hogy a kémiával sem lesz különösebb problémánk. Egy varázslatos hónap vette kezdetét, amit bár beárnyékolt a köztünk lévő távolság, ami miatt csak hétvégente tudtunk találkozni, ez mégis olyan különlegessé tette az ismerkedést, hogy tulajdonképpen egyikünk sem bánta. Napközben több üzenetet váltottunk, a hétvégéket jobbnál jobb programokkal, édes, olykor vad összebújásokkal tarkítottuk. A nyár utolsó, de legjobb hónapja volt, az egész testemet bizsergés és jóleső izgalom járta át.

Két hete ismertük egymást, amikor megkérdezted, hogy elkísérlek-e a húgod esküvőjére. Először kicsit meglepődtem, korainak éreztem, de a második pillanatban azt gondoltam, miért is ne, minden olyan klasszul halad és ez azt is jelentheti, hogy nem csak én, hanem te is komolyan gondolod a kettőnk dolgát.

Majd jött az első feketeleves. Az esküvőn szóba elegyedtem édesapáddal, aki kicsit spiccesen, bár próbálta viccesen, mégis nagyon őszintén kihangsúlyozta, hogy jobb, ha hosszútávon nem kezdek veled, mert egy komolytalan alak vagy, aki képtelen lehorgonyozni egyvalaki mellett. Eléggé szíven ütött a dolog, főként azért, mert ezt nem a sarki fűszeres, hanem az édesapád vágta a fejemhez, aminek, - bármennyire nem akartam hinni a fülemnek -, biztosan van valóságalapja.

Még mindig az esküvőn voltunk, megtörtént a ceremónia, elérkeztünk a csokordobáshoz, aminek egyáltalán nem akartam a részese lenni, de még emlékszem, te is biztattál, hogy mindenképpen álljak oda. Beálltam. Kire esett a menyasszony csokra? Na kire? Hát persze, hogy rám, ami a világ egyik legkellemetlenebb dolga volt. Vagyis nem, inkább az, ami ezután következett. Te, aki elhívtál az esküvőre, aki az elmúlt egy hónapban a legodaadóbb, legromantikusabb pasit játszottad a földön, aki megkért, hogy én is álljak a hajadon lányok közé a csokordobásnál, nyíltan elkezdtél kerülni. Egy olyan esküvőn, ahol rajtad kívül senkit sem ismertem.

Forrás: Shutterstock

Később viccesen meg is jegyeztem, hátha oldom vele a hangulatot: „Ne viccelj már, ez csak egy hülye csokor, ezzel nem lettem a jegyesed, nem kötelez ez semmire!" De erre te már nem olyan viccesen és humorosan reagáltál, mint ahogyan előtte viselkedtél.

Eltelt egy hét, kettő, csökkentek az üzenetek, az édes bókok, elmaradtak a találkozók. Éreztem, hogy valami nincs rendben és bármerre is folytatódott a dolog, tudni akartam, most tulajdonképpen mi is történik. Találkoztunk, ahol félő kisfiúként bő egy óra után kinyögted, hogy túl jó vagyok neked és nem érdemelsz meg egy olyan lányt, mint én.

Teljesen lesápadva és elképedve ültem melletted, egy szót sem tudtam szólni... Majd fogtad magad és faképnél hagytál. Egy szemvillanásnyi idő alatt eltűntél az életemből.

Őszintén szólva pofán vágott ez a távozás. Ugyan csak egy hónapig voltunk egymás életének szereplői, mégis olyan intenzíven, hogy ez a hirtelen „szakítás" pár hétre összetörte a lelkemet. Ahogy aztán lenni szokott, az idő mindent orvosolt, eltelt hat hónap és végre újra jól éreztem magam a bőrömben, egy tapasztalásnak fogtam fel a veled való találkozást. Majd egy este mi történik?
A semmiből rám írsz, érdeklődsz a hogylétem felől, majd kibukik belőled, milyen hülye voltál, hogy eldobtál magadtól és újra szeretnéd kezdeni. Egy pillanatra megdobbant a szívem, de aztán rájöttem, hogy elég volt.

Elég volt, hogy nem szeretem és becsülöm magam. Vettem egy nagy levegőt és megírtam: „Egy esélyed volt, nem éltél vele, legbelül mindketten tudjuk, hogy nekünk valójában nincs dolgunk egymással. Minden jót! Szia" Elküldtem, és hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek