Társkereső főzőtanfolyamon jártam, avagy nem csak a Tinderen lehet ismerkedni

Szombat este van. Bár nagyon kényelmes lenne ma is bebújni korán az ágyba és sorozatot nézni a Netflixen, de most kilépek a komfortzónámból. Főző randira megyek.

Mivel életem során úgy alakult, hogy sokszor voltam egyedülálló, így mindig kutattam a lehetőségeket, hol tudnék ismerkedni. Bár fiatal koromban nagyon jól ment az online társkeresés és szinte csak onnan voltak komoly kapcsolataim, ahogy öregszem, ez kezd átalakulni és sokkal inkább a személyes ismerkedést preferálom. Akkor legalább már azonnal kiderül, van-e vonzalom és megspóroljuk a hosszas levelezést és a felesleges köröket. Persze a Tinder nagyon kényelmes, viszont én már rosszul vagyok ezektől a „vakrandiktól", amikor mindig attól kell paráznom, hogy az illető miként néz ki élőben és lesz-e köztünk kémia.

Úgyhogy elkezdtem alternatív társkereső programok után nézni, melyeknek hátránya, hogy itt igenis ki kell mozdulni a komfortzónából, viszont ha nem is találkozol az igazival, beszélgethetsz egy csomó új arccal, lehet egy jó estéd és mégsem otthon gubbasztottál egyedül. Már évek óta tervezem például, hogy elmegyek egy főzőtanfolyammal egybekötött ismerkedős estre, de valahogy mindig közbejött valami. A héten megint eszembe jutott és láss csodát, épp szombaton került újra megrendezésre és még szabad hely is volt. Gondoltam, egy életem, egy halálom, nincs több kifogás, most elmegyek.

Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy nagy konyhatündér, de azért van bennem némi igény arra, hogy jobban magamévá tegyem a főzés tudományát. Úgyhogy azzal győzködtem magam, hogy ha randi nem is lesz a programból, legalább tanulok valamit a konyhában. Úgyhogy bejelentkeztem, de azért szombat délután kezdett inába szállt a bátorságom. Mi lesz, ha alig lesznek férfiak? Mi lesz, ha nem fog tetszeni senki? Mi lesz, ha én nem tetszek majd senkinek? És mi lesz, ha full béna leszek a konyhában?

Forrás: Shutterstock

Ez az a pont, amikor az ember úgy érzi, milyen jó lenne a biztonságos otthon falai között maradni, ahol nem érhet újabb csalódás és ahol nem kell szembemenni a félelmeinkkel. Viszont ha az ember mindig ezt választja, akkor tényleg nehéz lesz rálelni az igazira. Úgyhogy erőt vettem magamon, hajat mostam, felvettem egy csinos ruhát, aztán szedtem a lábaimat, hogy odaérjek a főzőrandira.

Már amikor odaértem, egy félelmem azonnal elszállt. Voltak férfiak, sőt, több volt a férfi, mint a nő. Ez nagy dolognak számít, mert a legtöbb program, amire járok, mindig nőkkel van tele. Igaz, a legjobb séfek is általában a férfiak közül kerülnek ki, én pedig bevallom, imádom nézni, ahogy egy férfi a tűzhely körül sündörög. Kaptunk egy kötényt, a hozzávalók már a pulton sorakoztak, úgyhogy kezdődhetett is a főzés, na meg az ismerkedés. Négyféle ételt kellett megfőzni, amit aztán a végén közösen el is fogyasztottunk. Én nagy zavaromban rögtön belevettetem magam a munkába és meglepődve tapasztaltam, mennyire élvezem a főzést. Közben persze fél szemmel a férfiakon volt a szemem és igyekeztem végig nagyon nyitott lenni.

Mindig érdekes, amikor kb. 20 idegen ember megérkezik egy helyszínre. Először mindenki feszeng, zavarban van, aztán oldódik a hangulat, beszélgetések alakulnak ki és végül pillanatok alatt elrepül 3 óra. Bár igaz, a konyha mindig is tökéletesen alkalmas volt arra, hogy összehozza az embereket egymással, ez most sem volt másképp. Végeredményben elmondhatom: egyáltalán nem bánom, hogy elmentem. Sok vicces és érdekes beszélgetésben volt részem és most már nem esek kétségbe, ha a leendő párom épp paradicsomos bruscettát vagy cannellonni-t szeretne vacsorázni.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek