Miért nem mondod ki, hogy „Szeretlek”?

Amikor megismertelek, már az legelején éreztem, hogy dolgunk van egymással. Nem kellett sok idő, hogy beléd szeressek, viszont igyekeztem mindig visszafogni magamat, mert nem akartalak elijeszteni. Elég hamar kiderült, hogy eddig nem volt sok komoly kapcsolatod és nem is nagyon hiszel az elköteleződésben, de én hittem abban, hogy ez mellettem majd megváltozik. Te is azt mondtad, hogy veszélyes vagyok számodra. Épp az a nőtípus vagyok, aki el tudja csavarni a fejedet.

Szenvedélyes három hónap volt mögöttünk, amikor még mindig nem mondtad ki, hogy szeretsz. Nekem már folyamatosan ott volt a nyelvem hegyén, ahogy rám néztél, ahogy átöltél, ahogy szeretkezés közben a szemedbe néztem, folyamatosan arra gondoltam, mennyire szeretlek. Persze én is mondhattam volna először, de féltem attól, hogy nem viszonzod az érzéseimet. Attól is féltem, hogy ez túl gyors lesz neked és hanyatt-homlok menekülsz majd előlem. Igen, mondhatjuk, hogy taktikáztam. Féltem melletted őszintén megélni az érzéseimet.

Folyamatosan azzal nyugtattam magamat, hogy az előző párom szinte kötőszóként használta a „Szeretlek" szót, mégse szeretett igazán. Ugyanakkor megnyugtató volt hallani, amikor egy telefonbeszélgetés végén így búcsúzott el, még ha éreztem is, hogy csak megszokásból mondja. Olyan srác is volt az életemben, aki már az első randi végén odavetette, hogy szeret. Nyilván tudtam, hogy ez a szerelmi vallomás nem nekem szól és egy kicsit meg is ijesztett, de ebből nyilván azt szűrtem le, hogy komolyan tetszek neki és ez adott egyfajta biztonságot.

Te viszont bármit tettem, nem mondtál semmit. Mint valami fal, megjelent köztünk ennek a szónak a szelleme. Én folyamatosan vártam, hogy elhangozzon, te pedig folyamatosan kerülted, hogy ki kelljen mondanod. Már fél éve együtt voltunk, amikor egy veszekedésnél aztán borult a bili és sírva kértelek számon: „Miért nem mondod soha, hogy „Szeretlek?" Hát nem lehet engem szeretni?". Soha nem felejtem el, ahogy lehajtottad a fejedet, majd rám néztél és azt mondtad: „Azért nem mondtam, mert attól félek, az örökre szólna, én pedig nem tudom megígérni, hogy örökké melletted leszek."

Nem is tudom, mit éreztem akkor. Egyrészt örültem, hogy kiderült, miért nem hangzott el a mágikus szó, másrészt szíven ütött, hogy ennyire nem vagy biztos a kapcsolatunkban. Nyilván nem vártam volna tőled pár hónap után egy életre szóló elköteleződést, másrészt ez valahol azt jelentette számomra, hogy nem hogy egy életre, de hosszabb időre sem mersz elköteleződni mellettem.

Végül másfél évig voltunk együtt. Ez alatt az idő alatt kétszer írtad le nekem, hogy szeretsz. Egy idő után már nem is hiányzott, tudtam, hogy te így működsz és ezzel fogadtalak el téged. Másfél év után aztán egyik pillanatról a másikra szakítottál velem, nem túl meglepő módon nem mellettem képzelted el az életedet. Érdekes módon a következő barátnődnél már nem volt gond kifejezni az érzéseidet, a közösségi oldaladon vallottál neki szerelmet. Akkor egy életre megtanultam, ha valaki hosszú időn át nem mondja ki, hogy „Szeretlek", az nem sok jót jelent.

Nyitókép: Shutterstock