Létezhet szerelem első írásra?

Vajon van-e szerelem első írásra egy olyan emberrel, akit valójában nem ismerünk, hiszen személyesen nem találkoztunk vele, nem éreztük magunkon az illatát, sosem fogtuk meg egymás kezét. Egyszóval csupán elképzeltük, milyen lehet a valóságban. Olyan tulajdonságokkal ruháztuk fel, amik elképzelhető, hogy csak a mi fantáziánkban léteznek. 

Az én életemben volt ilyen szerelem, de ma már csak elillanó illúziónak tudom be. Csupán a hirtelen feltámadó szél kavarta meg ezeket a valósnak vélt érzéseket, amikről azt hittem igazak. Hiú ábránd volt csupán, de akkor és ott, szívemmel és lelkemmel benne voltam.

Gyereklányként kezdtem el levelezni egy távoli fiúval, aki más országban élt. Mivel még éppenhogy csak a felnőttkor küszöbét súroltuk, egyikünk sem gondolkodott azon, hogy találkoznunk kellene egymással. Teljesen beburkolóztunk egymás világába, és nem is létezett számunkra ezen kívül más. Minden nap beszéltünk egymással, volt, hogy hajnalig ébren maradtunk, csak hogy megtudjuk, mi történt aznap a másikkal.

Egy idő után kitaláltuk, jó lenne, ha ajándékokkal lepnénk meg egymást, így elkezdtünk naplót írni, amit postai úton küldtünk el egymásnak, aztán ez sem lett elég, és megbeszéltük, hogy itt az ideje találkozni. Mikor pedig eljött a várva várt tervezés pillanata, vele együtt a fekete leves is megérkezett...

- Emília, meg fogsz rám haragudni, ha azt mondom, hogy nemsokára Budapestre érkezem, de nem tudunk találkozni?

- De miért nem? - nézek értetlenül a telefonom kijelzőjére. A szememből megpróbálom kidörzsölni az álmot, de a kérdés láttán azt hiszem, hogy biztosan rémálom gyötör. Hirtelen látom, hogy három pont jelenik meg a válasz ablakban, és Joel még mindig a választ írja. Megpróbálok magamba életet lehelni, és magamhoz térni.

- Igazából azért nem, mert édesapámmal utazom, és ilyen apa-fia programot terveztünk, meg nem is maradunk sokáig - olvasom a választ.

- De Te ezt most teljesen komolyan írod? Már fél éve intenzíven tartjuk a kapcsolatot, és kijelented, hogy jössz, mégsem találkozhatunk? Ne haragudj, de ezt nem is értem...

- Tényleg ne haragudj rám, remélem ezután még tartjuk a kapcsolatot, hiszen nagyon fontos vagy számomra. 

- Fontos? Ha fontos lennék, most nem ráznál le ezzel a semmitmondó szöveggel. Egyáltalán Te az vagy, akinel hittelek? - ezt már csak magamban tettem hozzá. 

Forrás: Shutterstock

Amikor véget ért az ominózus beszélgetés, úgy döntök, hogy alaposabban is utána járok annak, hogy ki is ez a Joel, aki mindenfélét ígért, bedőltem a szép szavaknak, mégis most mintha kijózanodtam volna.

Nyomozásom eleinte hiábavalónak tűnik, és már készpénzként elkönyvelem, hogy csupán nem érdeklem őt annyira, mint ő engem, és nem hajlandó velem személyesen is találkozni. Ám hirtelen megáll bennem az ütő, mert észreveszem, hogy mégiscsak van valami, amit a "kedves úriember" nem osztott meg velem. Történetesen azt, hogy teljesen másként néz ki, mint amilyen képeket küldött nekem. Pedig még postán is elküldte a képeit, amik ütött kopott, használt érzetet keltettek bennem, és meg sem fordult bennem, hogy valaki másnak adta ki magát. Azokon a fotókon sem volt egy Adonisz, amiket elküldött nekem, na de az a látvány, ami most elém tárult, az egyenesen felháborító. A tetejében pedig még barátnője is van...

Minden kártyavárként omlott össze bennem. A "szerelem" érzése egy pillanat alatt elillant, helyette csalódott lettem. Ez viszont jó tanulópénz volt, hogy soha ne higgyek el senkinek semmit, mert ugye "távolról jött ember azt mond, amit akar." Ez fontos lecke volt most nekem, és ezentúl minden információt fenntartásokkal kezelek. Mondanom sem kell, hogy nem ápolok többé kapcsolatot olyan férfiakkal, akik a távoli messzeségben talán unalmasnak vélik az életüket és abban lelik örömüket, hogy saját magukat is illúzióba kergetik. 

Emília történetét Szabó Andrea jegyezte le.

Nyitókép:Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek