Van, hogy a páromnak nem jó velem, mégis marad...

Van, hogy a páromnak nem jó velem, de marad. Van, hogy nekem nem jó vele, de maradok és akad, hogy egyikünknek sem jó, de maradunk, mert így döntöttünk és átsegítjük egymást a nehéz időkön.

Azt hiszem ez a titok, ha van titok egyáltalán. A türelem hiányzik sokunkból, hogy jobb lesz és ezt nem bírjuk kivárni egymás mellett. Sietünk, hogy le ne maradjunk valamiről. Pedig az új kapcsolatban is lesznek hullámvölgyek, nehéz idők és akkor mit kezdek vele? Megint menekülök magamtól, hisz viszem magamat, mindegyik kapcsolatomba.

Az összes kapcsolatban - az örömök és boldogság mellett - előfordulnak nehezebb időszakok, hullámvölgyek, krízisek. A kérdés azonban soha nem az, hogy megtörténik-e, hanem az, hogyan kezeljük, miként reagálunk rájuk, illetve az, úmilyen problémák kialakulását tudjuk megelőzni.
Az egyik legfontosabb tényező egy hosszú éveken át tartó párkapcsolatban, hogy ne hagyjuk azt ellaposodni, ne vegyük természetesnek, hogy együtt vagyunk, ne legyen megszokott a másik jelenléte. Évek múlva is tudjunk egymásra rajongva nézni, tudjuk őrizni a szerelmet, a tüzet, a szenvedélyt.

Hogyan lehet ezt megvalósítani, kivitelezni? Ami talán a legfontosabb: Ha valaki mellett leteszem a voksomat, őt választom. Ezt el kell döntenem és el kell köteleződnöm a döntésem és a társam mellett, ahogyan neki is mellettem. Ha ez hiányzik, csak fél energiával vagyok jelen a kapcsolatomban, hiszen nyitva hagyok ajtókat, kapukat, amiken bárki, bármikor besétálhat.

A másik elhagyhatatlan tényező, hogy a kapcsolatunkon, - akárcsak egy kertben -, folyamatosan dolgozni kell, mindkét félnek azonos erőfeszítéssel. Minden kapcsolatban megtartható a rajongás a másik iránt, de ezért hosszú évek után tudatosan kell tenni: ez két önmagát ismerő és jól működő ember esetében lehetséges.

Hiszem, az egész sikeressége a megismerkedéskor kezdődik: álomképet kergetünk vagy hajlandóak vagyunk elengedni az irracionális elvárásainkat, képesek vagyunk-e rózsaszín szemüveg nélkül a másikra tekinteni és pontosan látni, milyen valójában. Így később elkerüljük a csalódást: nem olyan, amilyennek legelőször láttuk. Holott a másik pontosan ugyanolyan, mint akkor, csak a kezdeti hormonális tűzijáték – tudatosság hiányában – elvitte a józan ítélőképességünket.

Fontos a szenvedély, a kémia, enélkül semmi sem működik, de önmagában tévútra vihet, ha a szemünket nem használjuk közben látásra. Figyelmet kell fordítanunk arra a kapcsolatunk elején, vajon életünk fontos alapköveiben – világnézetben, alap gondolatokban és érzelmekben, alap működésünkben és a fontos kérdésekben - mennyire vagyunk hasonlóak, milyen a jövőképünk, hiszen az ellentétek kezdetben vonzóak lehetnek, de hosszú távon összeférhetetlenséghez vezethetnek. Akadnak összehangolható eltérések, amik akár izgalmasak is lehetnek. Ezekre szükség van, de tudnunk kell különbséget tenni ezek és az áthidalhatatlan tényezők között.

Forrás: Shutterstock

Mire ügyeljünk a mindennapok során? Legyen jó, hatékony és kölcsönös az egymás közötti kommunikáció: ismerjük meg egymás kommunikációs és szeretetnyelvét, hogy elkerüljük a félreértéseket. Mindig osszuk meg egymással a gondolatainkat, az érzéseinket, akár pozitívak, akár negatívak, hiszen így folyamatos marad közöttünk az áramlás, elkerüljük a játszmákat, nem kell találgatni, van-e bármelyik félnek fájdalma, problémája, szomorúsága. Ha elmaradnak a tartalmas beszélgetések és csak a napi rutin kerül mindig terítékre, vagy nem a megfelelő módon fejezzük ki, fogadjuk a másik mondandóját, egy idő után szakadék keletkezik köztünk, végül eltávolodunk egymástól.

A felmerülő konfliktusok esetén mindig törekedjünk a közös nevezőre, egy olyan, mindkét fél számára elfogadható megoldásra, ami kölcsönösen épít és javít a kialakult helyzeten. Ne érjük be félmegoldásokkal. A hallgatás, a belső elfogadás nélküli beleegyezés mindig ingoványos talajt eredményez. Kihagyhatatlan alapköve egy kapcsolatnak az intimitás és a szexuális élet, így tudunk megmaradni férfinak és nőnek, így marad élő a szenvedély. Hosszú évek után, a mindennapok taposómalmában könnyű elkényelmesedni, természetesnek venni, hogy a társunk minden nap velünk van, lassan olyanná válhat, mint a levegő: megszokottá, észrevehetetlenné, így fennáll a veszélye annak, hogy olyannyira természetesnek vesszük a másik jelenlétét, hogy elfeledkezünk a megerősítésekről, a tudatos összekapcsolódásról.

Vezessünk be apró praktikákat a mindennapjainkba: mondjuk el a társunknak, vonzónak találjuk, meséljük el, mit szeretünk benne kívül-belül, bókoljunk. Az életjel érintések és a vicces, szeretetteljes, néha pajzán üzenetek azt közvetítik a másik fél számára, fontos vagy nekem, figyelek rád, ráadásul ébren tartják a szenvedélyt, a várakozást, amíg együtt lehetünk: egy simítás, egy ölelés, egy puszi, egy csók a napi rutin része kell legyen. Ma már számtalan formában hagyhatunk egymásnak kedves üzeneteket: papírfecnire írva, messengeren, sms-ben, a lényeg, hogy rendszeressé váljanak, folyamatosan erősítsük a másikat abban, fontos a számunkra, várjuk az együttlétet, szeretjük egymást, így egy kölcsönösen biztonságos, megtartó közeget, eltéphetetlen szövetséget hozunk létre.

A közösen, gyermek nélkül eltöltött programok szintén a kötődést erősítik: próbáljuk megoldani, hogy legalább hetente egy alkalommal legyen egy csak rólunk szóló kikapcsolódás. Ha nincs segítségünk, és a gyermekeink még kicsik, kezdésnek az is megoldás lehet, ha, miután lefektettük a gyerekeket, erőt veszünk magunkon és nem bezuhanunk az ágyba, hanem elköltünk egy gyertyafényes vacsorát (nem az lényeg, hogy extra ételt varázsoljunk az asztalra, hanem a körítés), ha kellemes hangulatot varázsolunk gyertyákkal, illatokkal és beszélgetünk: nem a napi rutinról, nem a kötelező dolgokról, hanem arról, mi foglalkoztat, mit érzünk, mit gondolunk, mit jelent nekünk a másik. Az ötletek tárháza kimeríthetetlen, legyünk kreatívak!

Végül, de nem utolsósorban, legyünk jól szeretők: ne akadjunk fel kicsinyes dolgokon – gondolok itt a fogkrémes tubusra, a vécé ülőkére stb -, ne a hibákat keressük a másikban, erősítsük magunkban a jó tulajdonságait. Vannak hibák, amiken érdemes dolgozni, változtatni, de apró dolgok tekintetében fogadjuk el a másikat úgy, ahogy van, ne akadjunk fent minden apróságon, szeressünk elfogadóan, elnézően. Hiszem, hogy hosszú távon így megőrizhető az egymás iránt érzett szerelem, szenvedély, szeretet. Ne hagyjuk kihunyni az értékes dolgokat!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek