Egyszer csak belém hasított a fájdalom: Megvolt mindenem, de mégsem volt semmim

Kinyitotta a szemeit. A hajnal sugarai épp csak beszűrődtek az ablakon, lágyan megvilágítva a tárgyakat. Ahogy még az álom és az ébrenlét határán oldalra fordította kicsit a fejét, tekintete megpihent az eredeti Van Gogh festményen. Egy aukción vette.

A színek gyönyörű, halvány fényben elmosódó kavalkádja magával ragadta egy pillanatra, majd körbehordozta tekintetét a pazarul berendezett szobán. Minden tárgyról eszébe jutott valami, de amilyen gyorsan felvillant egy-egy gondolat, úgy el is úsztak.

Mindent elért, amit csak akart. Kitűzött egy célt, és mindent latba vetve addig ment, amíg elérte azt. A gyönyörű villái, Spanyolországban, Afrikában, Amerikában, a hatalmas gerendaházak a világ legszebb sípályáin, az egyedi, számára készített hatalmas yacht, a cégei. Egy egész birodalom feje volt. És ezt mind ő hozta létre.

Megállást nem ismerve dolgozott, egy idő után a pénz szinte önmagát sokszorozta meg. Kitartásának, éles eszének, ravaszságának és kíméletlenségének köszönhetően bármit meg tudott szerezni, amit csak akart. Márpedig mindig akart. Mindig újabb és újabb dolgokat akart.

Milyen botor volt húszévesen, amikor azt hitte, hogyha öltönyös munkája lesz, és sikeres ügyvéddé válik, akkor boldog lesz végre. Amikor aztán ez bekövetkezett, olyan körökbe került, amik ámulattal töltötték el. Miért ne érhetné el ő is? És hozzáfogott. Azt hitte, amikor meglesz az első milliója, akkor igazán boldog lesz és elért mindent. Most mosolyognia kellett akkori önmagán. Egymillió? Ugyan már! Egyszerűen nem volt megállás.

Újabb és újabb ötletei támadtak, újabb és újabb megszereznivalók kerültek a látókörébe. Amikor először ült egy ügyfele 141 méter hosszú yachtján, akkor elhatározta, hogy neki egy sokkal szebb, nagyobb és különlegesebb yachtja lesz. És öt évvel később vízrebocsátották a 160 méter hosszú úszó csodát.

Aztán elkezdett műtárgyakat gyűjteni és az igazán nagy kaland volt. Hogy élvezte az aukciókat! Minden egyes megszerzett tárgy eufóriával töltötte el. De ez sajnos nem tartott sokáig, ezért mindig újabb és újabb megszerzendő dolgok kerültek a listájára. Szeme megállapodott az antik kisszekrényen lévő konyakosüvegen. Csiszolt gyémánt. Tavaly készíttette és eszébe jutott milyen szánalmas látványt nyújtottak az úgynevezett barátai, mikor az inas ebből kínálta őket.

Forrás: Shutterstock

Egyre éberebb lett. Már szinte teljesen kisodródott az álomból. Emlékek villantak fel a szemei előtt. Mikor legutóbb a szobalány nem kevés készpénzért mindent megtett neki. Tényleg mindent. A szexben is egyre vadabb dolgokra vágyott. És persze meg is kapta. Elképesztő dolgokat kért a fiatal nőtől, az meg mindenben engedelmeskedett.

Ő valahogy mégsem élvezte igazán. Mikor élvezte utoljára a szexet? Hirtelen eszébe jutott egy több, mint harmincéves emlék. Mennyi lehetett? Talán huszonhárom éves? Fiatal volt, tele álmokkal és vágyakkal. Hátizsákos turistaként volt Franciaországban és ott ismerkedett meg a gyönyörű, francia lánnyal. Hogy is hívták? Szofi. Milyen különös, évtizedek óta nem is gondolt rá. Milyen fiatal is volt akkor. Fiatal és csóró. Most is fiatal még. Hiszen alig múlt ötven. És gazdag. Mérhetetlenül gazdag. Sosem nősült meg. Úgy vélte, bolond lenne egyetlen nő mellett lehorgonyozni, mikor akár minden nap másikat vihet ágyba. És amúgy sem ért rá kapcsolatokra. Mindig az üzlet kötötte le.

Szofi képe hirtelen újra megjelent a szemei előtt. Ahogy kacag, telt melle remeg, a nagy zöld macskaszemei huncutul villannak, s mézszínű fürtök repkednek az arca körül. Hirtelen valami semmihez sem fogható hiányérzet nyilalt belé. Ó, de jól ismerte ezt a sóvárgást. De ez most az eddigieknél is emésztőbb volt.

Immár teljesen éber volt. Ideje felkelni és kitölteni ezt az űrt, beteljesíteni a sóvárgást, hogy ne kínozza úgy.

De ahogy az elméje teljesen kitisztult és az agya eldöntötte, hogy felkel, nem történt semmi. És akkor egy újabb réteg tűnt elő a gondolataiban, és ahogy lenézett a takarón, meglátta sovány kezét, melyből infúzió csöve tekeredett az ágy mellett álló palackhoz. És a felismerés, hogy ő már semmit, az égvilágon semmit nem érhet el, olyan intenzíven borult rá, hogy hirtelen nem kapott levegőt.

Itt feküdt egy szobában és semmi és senki nem tudta megmenteni. Semmit sem számított amit elért, semmire sem ment vele. Homokra vágyott, érezni a meztelen talpa alatt, beszívni a sós tengeri levegő illatát, beleszagolni egy rózsába, simogatni a szirmait, megérinteni egy másik embert, csak úgy, megnézni egy fa levelének az erezetét. Bármit megadott volna ezekért a dolgokért. Az egész vagyonát, mindenét.

És hirtelen ráébredt, hogy a szörnyű sóvárgás a testében, a lelkében, az elméjében, már soha semmilyen körülmények közt nem múlik el. Torkon ragadta a félelem, a hiábavalóság és a tehetetlenség érzése. Kinyitotta a száját, sikoltani akart. De már levegő sem volt. A sóvárgás démonai megragadták és borzalmas kínok közt kirángatták a testéből, elvéve tőle minden lehetőséget.

 

 

 Nyitókép: Shutterstock

Bucsi Mariann szerzői oldala

    Ezek is érdekelhetnek