Azt a szerelmet akarom érezni, amit a kapcsolatunk elején

Szerelmem! Ugye te is emlékszem még a megismerkedésünk pillanatára?

Arra a napra, amikor elhívtál, az első randevúra, amikor először kísértél haza és a séta közben félve, ugyan de megfogtad a kezem, aztán az ajtóhoz érve megcsókoltál és abban a percben mindketten tudtuk, hogy a mi történetünk csak most veszi kezdetét.

Több hét randizás, romantikus andalgás és mély beszélgetés után biztos voltam benne, hogy nem élhetek ezután nélküled. Azon a reggelen, amikor először ébredtem melletted csak hosszú percekig némán néztem az arcodat és csordultig volt a szívem szerelemmel. Addig elképzelni sem tudtam, hogy a megannyi csalódás után képes leszek ennyire szeretni valakit. Mi több képes leszek újra megnyitni a lelkem legféltettebb elzárt bugyrait és őszintén minden maszk, és sallang nélkül önmagamat adni, úgy, hogy semmitől sem kell félnem. Minden egyes együtt töltött pillanattal közelebb kerültél hozzám, olyan volt, mintha születésem óta ismernélek.

Olyan gyengéd és őszinte szeretettel fordultál felém, ahogy előtted még senki sem. Tudtam, hogy rád bízhatom magam, és hogy melletted örökre biztonságban leszek. Az első fél évünk olyan volt, akár romantikus mozifilm, amiben a történet elején a fiú és a lény végzetes és soha el nem múló szerelembe esik, majd a végén egymást átkarolva, egy örök ölelésben együtt merülnek abba az álomba, amiből ezen a földön már nem lehet felébredni.

A megismerkedésünk után, és még a kapcsolatunk első két évében is minden viszontlátás előtt elfogott az a remegős izgulás, szapora lett a szívverésem és tagadhatatlanul lepkék kezdtek repkedni a gyomromban. Tudom, hogy neked is, mert volt, hogy hosszú percekig csak szavak nélkül néztük vagy öleltük egymást. Nem tudtunk betelni egymás illatával, és szinte szó szerint egymás szájából lélegeztünk. Megálmodtuk előre az egész életünket, és én biztos voltam benne, hogy egy esetleg két éven belül a feleséged leszek, és a boldogságunkat már csak egy közös gyermek a szerelmünk gyümölcse tudja még ettől is boldogabbá tenni.

Forrás: Shutterstock

Az összeköltözés izgalma és a tudat, hogy attól a naptól kezdve minden este egymás mellett alszunk el és reggel majd együtt ébredünk, csak még jobban elmélyítette ezt a földöntúli szerelmet.

A közös élet tele volt hatalmas élményekkel, de olykor kihívásokkal és konfliktusokkal is, amiknek a feloldása után mindketten úgy éreztük, hogy csak erősebbé vált tőle a kapcsolatunk. Ezért is olyan elviselhetetlen most azt a fájdalom, amit kettőnk miatt érzek.

Öt éve élünk együtt, de a kezdeti szerelmes rajongással teli hónapok sajnos tovaszálltak, és ma csak a megszokás és a rutin van jelen az életünkben. Elmúltak a heti rendszerességű romantikus vacsorák, mozik, vagy csak séták a csendes naplementében.

Talán túlnőttek rajtunk, a szürke hétköznapoknak a gondjai, vagy csak eluralkodott felettünk a megszokás hatalma. Ellaposodott az életünk, és a munkahelyi kötelességeink miatt egyre kevesebb minőségi időt töltünk kettesben. Nem tudom, hogy hol veszítettük el egymást, de abban biztos vagyok, még soha nem szerettem úgy senkit, ahogy téged és a haláltól sem félek annyira, mint attól, hogy örökre és végérvényesen elveszítelek téged.

Téged, aki megmutatta, hogy létezik tiszta és igaz szerelem.

Nem bírom, tovább ki kell mondanom neked, hogy: 

Szerelmem! Azt a szerelmet akarom érezni, amit a kapcsolatunk elején.

Ha tetszett a cikk, érdemes elolvasnod ezt az írásunkat is!

Makra Lídia

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek