Egy évbe telt, mire összekapartam magam utánad

Egy teljes év. Ennyi ideig tartott, mire magamhoz tértem a szakításunkból. Volt előnye is: fogytam tíz kilót és megtanultam, hogy sohasem szabad ennyire szerelmesnek lenni.

Váratlan találkozás volt, mint a legnagyobb szerelmek általában. Az agyunk és a szívünk az első pár mondat után összekapcsolódott. A testünk csak utána csatlakozott. Elsőre nem is tetszettél. Elképzelni sem tudtam, hogy egyszer majd megcsókolsz, de megtetted, pontosan úgy, ahogyan arra már régóta vágytam. Erős kezeddel beletúrtál a hajamba és lágyan, mégis határozottan szádhoz húztad a számat. Beleborzongtam és azonnal tudtam, hogy ez valami más, ez valami komoly. Nagyon komoly. Valami igazi, ami túlmutat a sablonos kapcsolatokon, a megalkuvásokon, de amit csak az igazán nagy írók, költők tudnának szavakba önteni, de még tőlük is giccsesnek hangzana. Két ember kozmikus találkozása az univerzumban, ami csak ritkán adatik meg.

A 15 év korkülönbség először sokkoló volt neked is, nekem is, hát még a szüleimnek. Mégis mindannyian elfogadtuk, mert nem volt más választásunk. Mintha nem is lett volna beleszólásunk abba, ami velünk történik. Eleve elrendeltetett. Nem is kapálóztunk sokáig, inkább hagytuk, hogy sodorjon minket az ár. Másfél év volt az egész, de ezalatt az idő alatt vagy tízet éltünk meg. Érzelmi szárnyalások és mélyrepülések, kibékülések, megannyi szenvedély. Összeköltözés, utazás, lánykérés és a határozott igen. Sejthettem volna, hogy ennyire magas hőfokon nem lehet sokáig égni, de még fiatal voltam és tapasztalatlan.

Forrás: Shutterstock

Gyanútlanul nyitottam fel a laptopodat, mert megkértél, hogy küldjek át neked valamit, amikor felugrott egy ablak. Azt írta: „Ott vagy? A csajod elment már? Tudunk beszélni a tegnap estéről?" Elakadt a lélegzetem, forgott velem a világ, kalapált a szívem. A „csajod"? Milyen tegnap estéről? Focizni volt a kollégáival. Cuccot is vitt. Hazaért és már ment is zuhanyozni... Nem. Nem lehet igaz. Ilyen csak azokkal történik, akik halálosan unják egymást. Mi szinte minden este, tegnap is. Pfuj, na, nem. Ez nem lehet.

Azonnal felhívtalak, te persze mentegetőztél, hogy ez csak valami félreértés lehet, majd mikor már végképp nem tudtál védekezni, beismerted, hogy történt valami előző este. Egy kolléganőd kavart be és még te sem tudod hova tenni, de úgy érzed, ő életed szerelme. Így, ilyen kíméletlenül semmisítetted meg mindazt, ami köztünk volt. Egy-két hétig még próbáltuk újból összerakni a dolgokat, de hiábavaló volt minden próbálkozás. Én nem bírtam feldolgozni, hogy a mi kis álomvilágunk egyik pillanatról a másikra összeomlott, te pedig már az új szerelmedben égtél.

Egyik este arra mentem haza, hogy pakolod a szekrényt. Kérdeztem, hogy mit csinálsz, mire te széles mosollyal válaszoltad: „Kipakoltam a ruháidat, mert hétfőn ideköltözik Panni és kell neki a hely". Vasárnap úgyis kiköltöztem volna. Nem lett volna muszáj megforgatnod bennem a tőrt.

Azért írom ezt le neked, mert tudom, hogy szerelemben és háborúban nincsenek szabályok, mégis jólesett volna, ha az én érzéseimet is figyelembe veszed. 

Te, tapasztalt férfiként, megkaptad egy ártatlan, fiatal lány szívét, amit gond nélkül elhajítottál és még meg is tapostad. Lehetett volna ezt szebben, érzékenyebben csinálni és akkor talán nem lett volna annyira sötét a szakítás utáni év. Nem keveredtem volna annyi vállalhatatlan helyzetbe, nem romboltam volna a testemet káros szerekkel, de legfőképp, talán tudnék még bízni a férfiakban.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek