Tele van a Tinder szinglikkel - miért nem találnak mégsem egymásra az emberek?

Ha csak szétnézek a baráti körömben, nagyon sok a szingli nő, akik hosszú ideje hiába keresik a társukat. Pedig egyikükkel sincs semmi baj, értelmes, csinos nők, akiknek szerintem teljesen normális elvárásaik vannak.

Tudom, most rögtön azt mondjátok, az a baj, hogy az ember tele van elvárásokkal. Szerintem csak az nem túl szerencsés, ha ezek az elvárások nagyon elrugaszkodottak, bár ez nyilván mindenkinek máshol kezdődik. Az viszont fontos, hogy tudjuk, kit keresünk, mint ahogy albérletet is könnyebb úgy találni, hogy tisztában vagyok vele, milyen igényeim vannak, nem szimplán egy lakást keresek a nagyvilágban. Szokták is ajánlani, hogy írjuk le pontról-pontra milyen társra vágyunk, mert úgy könnyebb lesz bevonzani az életünkbe. Bár nekem ez a módszer nem igazán vált be, egy próbát mindenképpen megér!

S ha már a magas elvárásoknál tartunk, elég szomorú, hogy a régi értékek, a hűség, a bizalom és az őszinteség ma már luxusnak számít, na meg az is, hogy érdeklődjünk a másik iránt. És akkor itt el is érkeztünk az első problémához: szerintem általánosan elmondható a mai kor emberéről, hogy mindenki a saját problémáival van elfoglalva és alig várja, hogy egy másik emberre ömlessze azokat, hátha majd ő megoldja helyette. Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy nagyon kevesen képesek őszinte odafigyeléssel egy másik ember felé fordulni. Önzőek vagyunk és csak a saját boldogságunkra koncentrálunk, így meg lássuk be, nehéz egy másik embert boldoggá tenni. Persze sok esetben ez nem is cél, mert azt szeretnénk, ha a másik tenne minket boldoggá.

Közben valójában azt sem tudjuk, minket mi tenne boldoggá. Nagyon kevés önismerettel rendelkezünk, sokszor úgy viselkedünk, mint a hisztis, dühös kisgyerekek, akik mindent azonnal akarnak. Követelőzünk és megsértődünk, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltük. A legnagyobb baj szerintem azonban az, hogy valójában mi sem szeretjük magunkat igazán és egy másik embertől várjuk, hogy bebizonyítsa, mennyire csodálatosan és szerethetőek vagyunk. A másik sokszor csak egy pótlék, mert nem bírunk egyedül lenni, kapcsolatokba menekülünk, majd a másikat utáljuk meg azért, mert nem tudta betömni a lelkünkben tátongó űrt.

Forrás: Shutterstock

Szinte csak online ismerkedünk, megszűntek a klasszikus női szerepek is. A férfiak már képtelenek odalépni egy nőhöz, aki tetszik nekik, míg a nők kezdeményeznek mindenhol és már az első randin odaadják magukat. Aztán meg csodálkoznak, ha a pasi nem jelentkezik többé. Tudom, első éjszakás kalandokból is születnek életre szóló kapcsolatok és nem szeretnék senki felett ítélkezni, de én még abban hiszek, hogy a férfi udvaroljon a nőnek és legyen értéke annak, ha a nő beadja a derekát.

Persze manapság, a jobbra húzom – balra húzom világában, amikor pár fénykép alapján döntünk arról, valakit megismernénk vagy sem, óriási szerencse kell ahhoz, hogy az igazival összefussunk. A klasszikus ismerkedés is már a múlté, hisz szinte mindenki a telefonjába bújik a buszon, az utcán rohanunk, a szórakozóhelyeket pedig egy időre elfelejthettük a koronavírus miatt. Úgyhogy fel kell kötnie a gatyát annak, aki párra vágyik.

De akkor mégis mi a megoldás? Talán első körben az, hogy magunkkal foglalkozunk és nem a másik felet szidjuk állandóan. Nézzünk szembe a saját hibáinkkal, gyermekkori sérüléseinkkel és próbáljunk meg egy olyan életet élni, hogy vonzóvá váljunk a másik fél szemében! Járjunk nyitott szemmel az utcán, hisz nem csak egy online társkeresőn jöhet szembe a nagy Ő. És ne adjuk fel soha a reményt, a mi párunk is éppen minket keres valahol.

Kezdőkép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek