Ben Affleck újrakezdés kibeszélő magazin Jennifer Lopez kibékülés ex
Általános bölcsesség, hogy ne melegítsük fel azt a bizonyos káposztát, inkább kezdjünk új életet, ahelyett, hogy visszarohangálnánk az exekhez. Nos, úgy látszik JLo nem hallott még erről az íratlan szabályról.

Ma láttam egy videót, amelyben JLo és Ben Affleck szenvedélyesen csókolóznak és szerelmesen néznek egymásra. Elképesztő, hogy JLo pár hónapja még egy másik pasi menyasszonya volt, most pedig már az exével enyeleg és az összeköltözést tervezi. Az ember csak kapkodja a fejét: egyik hónapban még ez a pasi, másik hónapban az a pasi. Túl sok átmenet nem volt a kettő között, az biztos, úgy tűnik, az énekesnő egy percre sem akart egyedül maradni.

Persze, ez nem egyedülálló a sztárvilágban és a hétköznapi életben sem, bár én sosem tudtam megérteni, hogy érzelmileg mégis mi játszódik le ilyenkor egy emberben. Ha belegondolok, én egy hosszú kapcsolat után mindig hosszú gyászidőt tartottam: telesírtam a párnámat, nosztalgiáztam és igyekeztem levonni a megfelelő következtetéseket. Jól is esett egy kis egyedüllét, ráadásul nem akartam úgy belemenni egy új kapcsolatban, hogy még az exemet siratom. Persze aláírom, könnyebb egy másik férfi karjaiban vigasztalódni, de én jobban hiszek a tiszta lap erejében.

JLo esetében itt van egy újabb csavar, hisz nem akárki karjaiba rohant: egy előző exével, Ben Affleck-kel jött össze, akivel egyszer már eljegyezték egymást, de elég hamar kihűlt a kapcsolatuk. Amúgy milyen érdekes, hogy 20 éve is akkor jöttek össze, amikor JLo éppen csak elvált a második férjétől. Tulajdonképpen az énekesnő biztosra ment, őt már legalább ismeri, nincs nagy kockázat, van egyfajta érzelmi biztonság és nem kellett béna első randikkal bajlódni. Bele is csaptak a lecsóba, olyannyira, hogy már az összeköltözést tervezgetik.

Forrás: Getty Images/2003 Getty Images/Kevin Winter

Hogy ez mennyire jó ötlet, majd az idő eldönti. Őszinte leszek, én is adtam már második esélyt exeknek. Volt, akinek többet is. Van abban valami megnyugtató, hogy a másik ismeri már a rigolyáidat, tudja, mit szeretsz és mit nem, mivel lehet téged elvarázsolni. Vannak már közös élményeitek, ismeri a barátaidat, jobb esetben még az anyádat is és ezzel együtt kellesz neki. Olyan illúziókba azonban ne ringassuk magunkat, hogy a másik fél hirtelen egy új ember lett és nem jönnek majd elő azok a problémák, amik anno előjöttek. Az élet általában bebizonyítja, hogy ami egyszer nem működött, az másodszorra sem fog.

Persze az is igaz, hogy az ember változik és nem tartom kizártnak, hogy ami még pár éve nem működött, az most már működik, abban az esetben, ha a két fél óriási személyiségfejlődésen ment keresztül. Előfordulhat, hogy annyi rossz élmény éri az embert a randizás és a párkapcsolat területén, hogy rájön, hogy a volt párja főnyeremény volt a jelenlegi felhozatalhoz képest. Én nem tudok saját pozitív példával szolgálni, nekem ez a káposzta felmelegítés nem igazán jött össze és továbbra sem egy exemben találtam meg életem szerelmét. Viszont van olyan barátnőm, aki a szakítás után 6 évvel jött újra össze az exével és azóta is boldog párt alkotnak.

Összeségében véve az a véleményem, hogy nincsenek ezen a téren szigorú szabályok és minden egyes kapcsolat más, amit nagyon nehéz külső szemlélőként megítélni. Mégis azt gondolom, hogy a múltat érdemes a hátunk mögött hagyni és inkább nyitottnak lenni az ismeretlenre.

Kezdőkép: Northfoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.