Alázattal, elfogadással, csenddel kell egy szülő nőhöz fordulni

Volt egyszer egy hollóhajú, tiszta lelkű, szelídségében erős nő, aki gyermeket hordott a szíve alatt, s felkért, kísérjem a szülését.

Matilda személyében örömteli meglepetés ért, sok mindenben azonos volt az érdeklődésünk, mindig akadt beszélgetnivalónk, észrevétlenül mulattuk az órákat, élvezve egymás társaságát.
Kiváltképp, amikor fölfedeztük a magyar népmesék iránti közös rajongásunkat: onnantól azt kérte, olvassak fel neki, így fűszereztük az együttlét perceit. Szenvedélyesen teáztunk, nevettünk és készülődtünk a nagy utazásra. Nyugodt mederben folydogálva teltek a várandósság hónapjai, Matilda végig szelíden mosolygós és derűs maradt, de a szelídsége mögött óriási erő lakozott.

Időnként föl-fölsejlett benne pár kétség, aggodalom, ám hamar túljutott rajtuk. Az utolsó hetekben, mintha bepótolták volna az elmúlt időszakot, felgyorsultak az események. Jóslófájások tolongtak jóslófájások hátán, nem győztük kapkodni a fejünket. Tudtuk mind, hogy ez még csak a gyakorlatozás, mégis, állandósult mivoltuk miatt folyamatos tudati készültségben tartott bennünket. Ezen a ponton nehéz megengedőnek maradni, mert mintha egy teljesítménytúra résztvevői lennénk, mindenki várja a produktumot, jöttek a megszokott, tapintatlan kérdések:
Egyben vagytok még? Még mindig semmi? Mikor akar már kibújni az a gyerek?A várandósok környezetében lévőknek eszébe sem jut, milyen megterhelő ez a fajta ostorozás, éppen az utolsó napok nehézségei, várakozása miatt. Végül beindult a szülés és Matilda szólt, most kellek.Kifejezetten igényelte a társaságomat, az egész napot együtt töltöttük: fűszeres teát iszogattunk, mesét olvastam neki, beszélgettünk, de az idő nagy részében csöndben ücsörögtünk. Békés, nyugodt várakozás volt. A szülés után Matilda azt mondta, olyan voltam neki, mint egy vénséges öreg bábaasszony, aki csak kötöget a háttérben, látszólag nem is figyelve, de minden idegszálával tudta, érezte, ott vagyok neki.

Úgy éreztük, mintha az egész Földanya várakozna, feszültséggel telt, de varázslatos volt minden perc. Estefelé elmentünk sétálni egy parkba, virágokat csodáltunk, hallgattuk a trillázó madarakat. Matilda végig azt hajtogatta: eső kéne, az meghozná a kisbabámat. Végül a nagy nyomás hatására leállt a szülése.

Forrás: Shutterstock

Eltelt egy újabb nap, Matilda újra hívott, legyek ott, beszélgessünk, hallgassunk. Nem volt maradása, egyik helyről a másikra ült, majd egyszerre felállt: menjünk sétálni. Felmentünk a gátra, s alig léptünk párat, leszakadt az ég, egyik pillanatról a másikra óriási zivatar csapott le ránk, ömlött az eső, mi pedig megálltunk, nevettünk, visítottunk, miközben csuromvizesre áztunk. Felnéztem mert csönd lett, láttam, hogy Matildának folynak a könnyei, a szeme csukva, összehúzódása volt.

Összegörnyedt újra és újra, a járókelők, kutyasétáltatók mentőt hívtak volna, de Matilda szólt, nem kell. Végül elindultunk, száraz ruhát húztunk, ő pedig teljesen megváltozott: bezárkózott a fürdőbe, és kikiabált: ne nézzetek! Térdeltem a csukott ajtó előtt, duruzsoltam, gyere, indulnunk kell, minden rendben.

Végre kijött, ültünk a kocsiban, Matilda szétvetett karokkal, lábakkal, csukott szemmel, őserővel, hang nélkül vajúdott.Nem volt szüksége semmire és senkire, a tudat, hogy ott vagyunk, elég volt neki. Fölfeküdt az áramlatra, magába mélyedt, átadta magát a sodrásoknak. Csodálatos volt. Aztán hirtelen, velem szemben rám ült, az ölembe, mély hangok törtek fel belőle, gyönyörűen haladt minden. Amikor megérkeztünk a kórházba és felmentünk a szülőszobára, minden elromlott. Matilda orvosa másik szülésnél volt, másik kórházban, nem ért oda hozzánk.

Az ügyeletes orvos, egy, az egyetemről frissen érkezett, nagyon fiatal nő volt, aki magához ragadta az irányítást és magas lóról utasítgatni kezdte Matildát. Fenyegetőzött: ha nem nyomja ki ezt a babát, vágni fogok. Matilda újra kiabálni kezdett: Úristen, néznek! Megszakadt a szívem abban a pillanatban. Arcához simítottam az arcom, simogattam, itt vagyok, s akkor elkezdett erősen koncentrálni. Emezekre rámordultam, mire megszégyellték magukat és csönd lett.

A baba valósággal kirepült, Matilda saját dokija végre megérkezett, csöndesen és támogatón átvett mindent. Simította, amit lehetett.Ahogy feküdt, láttam Matildán, kényelmetlenül érezte magát, zavarta, hogy csatakos, hát négykézlábra állítottam, puha anyaggal, csöndben, simogatva lemosdattam. Olyan közel voltunk, olyan meghitten, szavak nélkül összekapcsolódva. Akkor, annál a szülésnél értettem meg, mekkora erő rejlik a szülésben, egy nőben, s milyen alázattal, elfogadással, csönddel kell egy szülő nőhöz fordulni.

Láttam, milyen ősi félelmek robbanhatnak elő, láttam, milyen negatív irányba visz egy csodás folyamatot egy arrogáns, lekezelő, utasítgató hozzáállás. Akkor tanultam meg, mennyire fontos, hogy a szülésre készülődve mindenki megtalálja a saját útját, s ebben soha, senki nem szabadna, hogy korlátozza. Arra biztatok minden várandós nőt, tájékozódjon, ismerje meg az összes lehetőséget, opciót. Találja meg a saját útját, s legyen elég bátor ahhoz, hogy végig menjen ezen az úton.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek