esküvő válás kibeszélő szerelem férfi magazin párkapcsolat blogbejegyzés házasság
A legjobb barátnőm semmiképpen sem nevezhető átlagos nőnek.

Mióta ismerem, valami megfoghatatlan különleges képessége van arra, hogy egy másodperc alatt a szó legjobb értelmében, de megőrjítse a férfiakat.

Az egyetem első évében ismertük meg egymást, ekkor én voltam a szuperszingli, ő pedig egy komolyra forduló párkapcsolatban élt. Néhány hónap alatt menyasszony lett. Majd, ahogy teltek múltak a hónapok egyre inkább egyértelművé vált, hogy a közöttük húzódó személyiségbeli ellentétek miatt soha nem lesz boldog és felhőtlen a kapcsolatuk. Visszaadta a gyűrűt, és néhány hét szomorkodás után az élet ment tovább, és a szingli illatot megérző pasik úgy rajzottak a lány körül, mint a legyek cukormáz körül.

Rövidebb és hosszabb kapcsolatok után betoppant az élete egy külföldi egészen pontosan koreai fiú, aki elrabolta a szívét, és közel két év ismeretség, és egy év jegyesség után összeházasodtak. Biztos, voltam benne, hogy köztük az a soha el nem múló örök szerelem van, ami a nagykönyvben is meg van írva. Abban a kitüntetett helyzetben voltam, hogy én voltam a menyasszony tanúja, és egyedüli szingli nőként megkaptam a csokrot is.

A házasság sajnos nem tartott örökké, a két különböző életvitel nem fért meg túl sokáig egymás mellett, de viták és harag nélkül szeretetben váltak el egymástól. A barátnőm biztos, volt benne, hogy soha többé nem talál maga mellé olyan férfit, akivel jól érzi magát.

Tévedett!

A válás után alig telt el néhány hónap, beköszöntött a nyár és az év legmelegebb, legpezsgőbb hónapja elhozta a vérpezsdítő kalandot is, ami egyik pillanatról a másikra komoly kapcsolattá alakult át.
A latin származású férfi, elfeledtette a magánéleti kudarc okozta a szomorúságot, és udvarlásával hitet adott neki abban, hogy mindig és mindenkinek jár a földöntúli boldogság, és a feltétel nélküli szeretet. Mivel a férfi csak ideiglenesen tartózkodott Magyarországon, néhány közösen töltött hét után haza kellett utaznia Amerikába. Ám mivel az igazán mély érzéseket a távolság sem szakíthatja szét, kapcsolatban maradtak, és az időeltolódás ellenére is, és igaz, hogy csak az online térben, de minőségi és szeretetteljes időt tudtak tölteni egymással.

Forrás: Shutterstock

Pár hónap után, amikor már mindketten nagyon nehezen viselték a másik hiányát, megbeszélték, hogy egy harmadik országba utaznak, és együtt töltenek néhány napot. A Francia Riviérára esett a választásuk. Szebb és romantikusabb várost nem is választhattak volna. Minden éppen olyan volt, egy hollywoodi romantikus történet, csak éppen nem a mozivásznon, hanem a hús vér való életben.

A képek és videók láttán nem akartam hinni a szememnek. Főleg, akkor, amikor az egyik felvételen ahhoz a részhez érkeztem, amikor a pasi elővesz a zsebéből egy apró dobozt, letérdel a barátnőm elé, és könnyeivel küszködve felteszi neki a nagy kérdést. Amire a lány gondolkodás nélkül azonnal, a fiúval való második találkozásakor IGENT mondott.

Újra menyasszony lett, és ahogy láttam sokkal boldogabb volt, mint az első házassága előtt. Ez a szinte abszurd szerelem teljesen újrakeretezte az életét.

Jegyesként sokkal nehezebb volt az elválás, mint ahogy gondolták, hazatérve pedig mindkettejük számára elviselhetetlen volt a szerelmük egy másik kontinensen él. Ezért elhatározták, hogy a következő viszontlátásuk idején azaz, a harmadik találkozásukon egybekelnek. Az idei nyáron egy trópusi városban kettesben, násznép nélkül mondják ki a boldogító igent, és bízom benne, hogy a hátralévő életük végéig folytatódik az a tündérmese, amibe egymás oldalán csöppentek bele.

Makra Lídia

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.