A biztos és nyugodt szerelmet adtam fel a perzselő szenvedélyért

Egy csodás házasság, a legtöbb ismerősöm, sőt barátom is így látta az öt éve tartó párkapcsolatomat. Én azonban elkezdetem érezni, hogy valami már nem olyan, mint régen volt. Mondhatni talán, hogy rájöttem, sosem volt olyan, mint amire vágytam.

A férjem mindig odaadó volt, jó életet éltünk, évente egyszer 1-2 hétre elmentünk külföldre nyaralni, anyagi és érzelmi biztonságot nyújtott nekem. Tudtam, sosem csalna meg, mindig szépnek látott és kívánatosnak, mindig figyelt rám, bármibe kezdtem, ő támogatott engem. Sokak számára ez maga a tökéletes kapcsolat, de mélyen legbelül valahogy mindig éreztem, valami hiányzik, valami nem úgy van, ahogy én szeretném.

Amikor pár hónap után megkérte a kezemet, pár pillanatnyi hezitálás után boldogan igent mondtam neki. Az esküvőn is boldog mosollyal az arcomon mondtam ki az igent, a közös életünk is simán alakult: lakás, autó, kutya. Kényelmes, talán ez rá a legjobb jelző, kényelmes életem volt mellette. Voltak dolgok, amiket nem tehettem meg, mondván, hogy félt. Ebbe beletartozott az is, hogy a férfi barátaimat fokozatosan leépítette mellőlem, mert szerinte nő és férfi közt nem lehet szó barátságról. A barátnőim is kikoptak mellőlem, pár maradt csupán, de velük is csak nagy ritkán találkoztam, mert esténként otthon kellett lennem, hisz egy feleségnek olyankor a férje mellett a helye. Nem éreztem semmiféle terrort a részéről, finoman irányított, de nem bántam, mert kitöltötte az életemet. Alkalmazkodtam az ő elképzeléseihez, ami lecsillapított, nem kellett aggódnom, nem kellett harcolnom érte nap, mint nap, hiszen tudtam, hogy ő mindig mellettem lesz. Ehhez képest ez a pár változtatás, ami évek alatt történt, nos, szinte meg se éreztem. Persze éreztem, csak épp másként magyaráztam meg magamnak.

Rengeteg új élményt éltünk át együtt, és mindig nagyon jól éreztem magam a társaságában. Nem egyszer küldött a munkahelyemre virágcsokrot, lepett meg apró ékszerekkel. Nem voltunk gazdagok, de ha szerettem volna beülni egy séta alkalmával egy drága étterembe, sosem okozott gondot.

A szerelem perzsel, felemészt, inspirál, egyszerre tép szét és állít össze.Forrás: shutterstock

Éltünk nyugodtan, kényelmesen egymással egy tóban. Én azonban sosem voltam az a tavas fajta, engem mindig is a vadvíz jellemzett. Mellette lenyugodtam, megállapodtam. Bátran jelentettem ki, hogy szeretem, de sosem mondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé. Azt hittem pedig, hogy az vagyok, de amikor belépett az életembe egy másik férfi, rájöttem, hogy sosem voltam az.

A szerelem perzsel, felemészt, inspirál, egyszerre tép szét és állít össze. A szeretet összetarthat, de, ha nem elégszünk meg ennyivel, akkor bizony könnyen úgy járhatunk, ahogy én. Jött egy férfi, akibe annyira szerelmes lettem, hogy gyakorlatilag mindent elhomályosított körülöttem. A bátyámmal mertem csak beszélni a dologról, amikor már hónapok óta éreztem, nem tudom kezelni ezt a kettősséget magamban. Szerettem a férjemet, nem akartam bántani, de amikor tudatosult bennem, hogy, ami mindig is hiányzott, most karnyújtásnyira van tőlem, a szenvedély, egyszerűen összeroppantam. A testvéremmel egész éjszaka beszélgettünk – hozzá bármikor átmehettem -, átvettük mim van most, és ez milyen jövőt ígér, és mit nyújthat nekem a másik kapcsolat. Reggelre döntést hoztam.

Elváltam, a szenvedélyes, perzselő kapcsolatom pedig már több mint egy éve tart. Gyakran kapunk össze, folyamatos bizonyítási vágy ég bennem és bizony a féltékenység is felütötte már a fejét, de valahogy engem ez tesz igazán boldoggá. Kölcsönösek az érzések, és egyszerűen képtelenek vagyunk elképzelni, hogy egymás nélkül éljünk, rajongunk a másikért, de égünk, folyamatosan. Lehetséges, hogy a legtöbben benne maradtak volna a házasságomban, de én egyszerűen újra kapok levegőt, újra be tudom fogadni a heves érzelmeket, és most már tudom, nem elég, ha egy kapcsolatban csak az egyik fél rajong.

A cikket írta: Kováts Emese

Nyitókép: shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek