Méltósággal megöregedni - lehet ilyet egyáltalán?

Minden a tükörrel kezdődött. Egy ideje, nem vagyok maradéktalanul elégedett, amikor reggel belenézek. Korábban elég volt egy hideg vizes arcmosás, BB krém, szempillaspirál ahhoz, hogy szépnek lássam magam. Most viszont kipotyog a fiókomból a sok „csodaszer", mégsem ragyogok úgy, ahogy szeretnék. Azt hiszem, gondjaim lesznek az öregedéssel...

Puritán bőrápolási rutinom fokozatosan bővült éjszakai krémekkel, szérumokkal, ránctalanító és duzzanat-eltűntető szemkörnyékápolókkal, alapozókkal, korrektorokkal (több árnyalatban is) és persze kényeztető, revitalizáló pakolásokkal. Egész jól összekapom magam velük, de a micellás lemosó esténként felfedi az igazságot. Öregszem. Még nem vészes, de már érzem, hogy ebből baj lesz.

Szépen lassan megereszkedik majd a bőröm, elmosódnak a vonásaim és válaszút elé kerülök: kétségbeesett szélmalomharcba kezdek az idővel vagy elfogadom, hogy az életem új szakaszba lép, ahol már belülről kell ragyogni.

„Húszévesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette. Harminc évesen olyan, amilyenre az élet formálta. Ötven évesen pedig olyan, amilyet megérdemelsz."

Harmincöt vagyok, Coco Chanel szerint, tehát mostantól már komolyan meg kell dolgoznom a szépségemért. Nem zárkózom el a mértéktartó, természetes hatásra törekvő szépészeti beavatkozásoktól, de gyanítom, hogy a belső értékek karbantartása nélkül ezek önmagukban, mit sem érnek. Hiszen a kiváló szakemberek hiába faragnak a lehetőségekhez képest tökéletesre, ha a lelkem nincs rendben, nem lesz „átütő" a siker.

Azok a nők, akiket én 45-50 felett is igazán vonzónak látok, nem tökéletesek. Nem a tónusos testük, feszes bőrük miatt tetszenek, hanem az erejük miatt. Árad belőlük valami belső szabadság, magabiztosság és harmónia. Tartalmas, számukra kielégítő életet élnek és megfigyelésem szerint, van még egy közös vonásuk. Nyitottak a fiatalabbakra. S ha olykor kissé irigylik is hamvasságukat, mégis inkább a bölcs mentor szerepet választják, a gonosz mostoha helyett.

Forrás: Shutterstock

Ha őket tekintem példának máris fényesebb a helyzet, de a vágyott belső békéért azért még jócskán meg kell dolgozni. Az öregedés szinte biztosan a test hanyatlásával jár, de ha elfogadom, hogy az ember nem csak test, hanem szellem és lélek egysége, akkor még bőven van hova fejlődni.
Helyzetemet cseppet sem könnyíti meg, hogy mai társadalmunkban egy nőt gyakorlatilag már 30 után is simán leöregeznek, miközben egy férfi még 50 évesen is fiatalnak számíthat.

Tisza Kata író, öregedéskutató szerint:

„A nőket a megjelenésük alapján ítélik meg, a férfinek ezzel szemben a fő tőkéje nem a megjelenése, hanem a presztízse, a hatalma. A presztízs és a hatalom nőhet is az idősödéssel, viszont a külső a társadalmi sztenderdekhez mérten átalakul. De azt is fontos látni, hogy másképpen számít öregnek egy gazdag, nagyhatalmú férfi, és egy kisnyugdíjas. Míg az utóbbi egy bácsika, addig a másiknak azt is elfogadjuk, hogy fiatal női vannak."

Na, igen. Szükséges lenne, hogy oldódjanak ezek a káros sztereotípiák, de mivel ezek évszázados berögződések nem ma, és nem is egyik pillanatról a másikra fognak megváltozni. Viszont nekem még ebben az életben kellene megbékélnem az idősödés rémével.

A megoldás kulcsát abban látom, hogy mennyire tudom függetleníteni magam azoktól az elvárásoktól, melyekbe a társadalom bele akar szorítani és mennyire tudom „elgyászolni" korábbi életszakaszaimat. Lehet, hogy ezek a bosszantó foltok már sohasem fognak elmúlni az arcomról és a hasam sem lesz már kockás soha (nem is nagyon volt), de a családomban, munkámban, hobbimban elért sikerek, bőven kárpótolhatnak ezekért. Addig pedig megfogadom G. B. Shaw tanácsát:

„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek