Tudom, hogy meg fogsz csalni, de kérlek, sose mondd el!

Te mit szólnál férfiként, ha egy nap ráébrednél, olyan nőbe szerettél bele, aki képtelen a testi hűségre? Én így jártam.

Hatalmas és gyakorlatilag mindent elsöprő szerelem volt a miénk. Én 25 éves voltam, ő 7 évvel idősebb nálam. A szüleimnek nem igazán tetszett ez a korkülönbség, apám mindig is azon az állásponton volt, hogy a nőnek kell fiatalabbnak lennie. Flóra – nevezzük így - azonban annyira elvarázsolt, hogy a családom is kénytelen volt elfogadni a választásomat, pár hónappal később pedig megkedvelték, hiszen annyira fantasztikus nő és ember. Jó, abbahagyom, szerintem már ennyiből is érződik, mennyire szeretem őt. Egy ideig minden remekül haladt, bár azt éreztem, hogy az előző barátnőimhez viszonyítva, Flórának sokkal nagyobb igénye volt arra, hogy megélje az autonomitását, ahogy ő fogalmazott. Engem ez egyáltalán nem zavart, sőt imponált, hogy egy önállóan is élni képes nő mellett lehetek én az a bizonyos férfi. Aztán jött a feketelevese.

Tervezgetni kezdtük az összeköltözést, amikor észrevettem Flórán, hogy valami feszíti belülről. Tudod, az a fajta viselkedés, amivel érezteti, szeretne elmondani valamit, de mégsem teszi. Én elég nyílt ember vagyok, és őt is így ismertem meg, ezért egyik este leültettem, és megkértem, hogy legyen hozzám őszinte. Érzem, hogy el akar mondani nekem valamit, nos itt van rá az alkalom.

Azt hittem, a szabadság iránti vágya miatt vissza akar majd lépni, és lemondja az összeköltözést. Bárcsak az lett volna.  

Forrás: Shutterstock

Flóra nagy levegőt vett, belekezdett a monológjába. Arról beszélt, hogy mennyire szeret engem, hogy bennem találta meg a nagybetűs férfit, minden vágya, hogy közös életet kezdjünk, de van, amiről nem akar lemondani, ez pedig a szex, méghozzá más férfiakkal. Azt hittem kiszakad a szívem, nem is értettem hirtelen, hogy miről beszél. Persze én egyből rákérdeztem, hogy volt-e mással, mióta mi együtt vagyunk. A válasz az volt, hogy gyakorlatilag nem.

A dolog úgy nézett ki, hogy Flóra született csábító volt, ezt a szerepet pedig rettentően élvezte. Előttem minden barátja mellett lefeküdt mással is, ha épp úgy érezte. Érzelmileg sosem ment bele ezekbe a futólagos kapcsolatokba, csak a testiségről szólt, hogy megszerezte őket egy órára. Váltig állította, hogy amióta velem van, nem feküdt le mással, csak cyber szexelt. „Csak!" Nekem ezt is nehéz volt megemésztenem, de azt a fajta igényét, hogy időnként mással is szexeljen, így hirtelen nem tudta bevenni a gyomrom. Megkértem, hogy tartsunk szünetet.

Egy hónap: nem találkoztunk, nem beszéltünk egymással. Sokat beszélgettem a barátaimmal, utánaolvastam a témának, de leginkább azon gondolkodtam, hogy szeretem-e annyira Flórát, hogy valóban elfogadjam olyannak, amilyen.Ebben az egy hónapban a hiánya rettentő volt, megpróbáltam elengedni, de azt éreztem, képtelen vagyok rá. Amikor találkoztunk, fél órán át csak csókoltuk és öleltük egymást, egyszerűen azt éreztem, képtelen vagyok még egyszer ennyi időt nélküle tölteni. Következett a beszélgetés, amiben én kifejtettem, hogy nem akarom megváltoztatni, ha neki valóban szüksége van arra, hogy időként mással is lefeküdjön, akkor csinálja, de úgy, hogy én sose tudjam meg, ne is érezzem, hogy megcsalt, és többet erről ne is beszéljünk. Flóra ekkor nagyon meglepő dolgot tett: elköszönt tőlem.

„A szerelmem előtt nem akarok titkolózni, de leginkább azt nem akarom, hogy valami olyasmire mondjon igent, ami lassan, de biztosan fel fogja emészteni. Elfogadsz ilyennek, de nem értesz. A megcsalás szót használod, de én nem akarlak átverni, becsapni. Nem fogom rád kényszeríteni az örökösen benned lappangó féltékenységet, kihasználva a szerelmünket."

Akkor, ott megsemmisültem, de a szakítás után pár héttel már örültem, hogy Flóra erősebb volt nálam.

Nyitókép: shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek