Még mindig a rosszfiúkra buksz? Ideje lenne már kinőni ebből…

Alig vártam, hogy hosszú hónapok után újra találkozzak veled. Nem voltál a pasim, de mégis teljesen odáig voltam érted, és majd kiugrottam a bőrömből, amikor írtál, hogy újra Magyarországon vagy. Azonnal találkozni akartam, ahogy te is, csakhogy közölted, csak akkor ha a haverodat is hozhatod. Mi van?

Akkor tettem fel magamnak a kérdést talán először, mégis mit akarok én az ilyen férfiaktól? Nem ő volt az egyetlen hasonló „úriember" az életemben, valahogy mindig ezekért a macsókért tudtam totálisan odáig lenni, akik tulajdonképpen igazi seggfejek voltak. Ez találóbb kifejezés lenne rájuk, mint a „rosszfiú", amit mi nők hajlamosak vagyunk már szinte pozitív tulajdonságként kezelni. Mert az ilyen férfi izgalmas, szexi, szenvedélyes, stb... Valóban az, és ez jó móka tud lenne egészen addig a pontig, amíg beléjük nem zúgunk.

Márpedig beléjük zúgunk mindig, mert vonz a lényük, a férfiasságuk, a sármjuk. A rosszfiúk mindig nagyon helyesek, jó pasik vagy ha mégsem, akkor van valami megmagyarázhatatlanul vonzó a kisugárzásukba, és persze magabiztosak, jó a dumájuk, tudják, hogy vegyenek le a lábunkról minket nőket. És ha egy rosszfiú „megtisztel" a figyelmével, attól teljesen elalélunk, és különlegesnek érezzük magunkat. Pedig nem vagyunk azok, legalábbis nem ettől...

Elég nehéz tehát ezt érzelemnetes kalandként kezelni, és nem beléjük zúgni. Én mindig reménykedtem, hogy végül csak összejövünk (úgy rendesen), mint a filmekben, mert a férfi is rájön, hogy én vagyok az igazi, és egy valóságos gentlemanné változik értem. Hát persze ez sosem történt meg...

Sokszor hajlamosak vagyunk bebeszélni magunknak, hogy ezek az érzések kölcsönösek, hiszen ő is igényt tart a társaságunkra, ő is jól érzi magát velünk. És azok a viták, féltékenykedések, vagy éppen a gyakran előtörő bunkó énje csak megfűszerezik az egész kapcsolatot, és ettől lesz igazi szenvedélyes szerelem. Legalábbis a mi részünkről, de amit nem akarunk észrevenni, hogy az ő részükről ennek köze nincs a szerelemhez. Vonzalom, szenvedély? Ezek biztosan megvannak, de az nem egyelő szerelemmel. A szerelem szeretettel jár, tisztelettel, törődéssel, mély érzelmekkel.

Forrás: Shutterstock

Tegyünk a szívünkre a kezünket, mikor kaptunk ezekből a rosszfiúktól?

És itt ne arra gondoljunk, hogy hozott egy szál virágot, mert tegnap bunkó volt, vagy elvitt moziba engesztelésképpen, ezeket ne tévesszük össze az őszinte érzésekkel.
Ha más lányoknak írogat, miközben veled van, ha olyat kér tőled, amit te nem szeretnél megtenni, ha képtelen komolyan venni a kapcsolatotokat és téged, nem érdeklik őt ez érzéseid, az nem szerelem, és nem lehet egy szál virággal kárpótolni egy nőt ezekért, úgy hogy utána minden folytatódik tovább. Hiába áltatod magad, hogy majd megváltozik, ha már az elején képtelen „jól" viselkedni, ahogy egy normális kapcsolatban az elvárható lenne.

Persze elképzelhető, hogy egy rosszfiúnak néhány év múlva benő a feje lágya, és megváltozik, de köszi, én majd csak ezután szeretnék vele randizni, és nem végigküszködni vele ezt a hosszú folyamatot.

Egy bizonyos kor, és némi rossz tapasztalat után egy nőnek már tudnia kell, hogy az ilyen férfiaktól maximum egy kis kalandot remélhet – ami olykor nagyon is jól tud jönni – de semmi mást. Így teljesen fölösleges rájuk időt pazarolni, és áltatni magad. Ha komoly kapcsolatra vágyom, akkor már csakis „rendes" férfiakkal kezdek ismerkedésbe, akik nem azzal indítanak, hogy küldjek magamról szexi fotót vagy menjek fel a lakására az első randin. Már annyi rossz tapasztalatom volt ezzel a típussal, hogy egyszerűen nem is tudnék beléjük esni, egyáltalán nem vonzanak, mert tudom, hogy milyen fontos tulajdonságoknak vannak híján, amelyek nélkül már elképzelni sem tudnék egy egészséges, felnőtt párkapcsolatot. Ma már tisztelem magam annyira, hogy nem nézem el, ha nem tisztel engem egy férfi...

 

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek