Ezek a nagyanyám imádnivaló jó tanácsai

Mondják, hogy a gyerekek mindig a nagyszülőkre hasonlítanak. Talán ilyen egyszerű a magyarázat arra, hogy miért volt köztem és a nagymamám között ilyen mély és közeli kapcsolat.

Belegondolni is hihetetlen, hogy már közel öt éve nincs köztünk a nagymamám. Ráadásul hosszas kórházban töltött hetek után éppen az én születésnapomon ment el. Azóta ünnepelni is sokkal nehezebb, az első két évben még tortám sem volt.

Első unokaként én tettem őt nagymamává, ezért talán nem is vitás, hogy azzal együtt, hogy tényleg mindannyiunkat őszintén imádott, mégis velem volt a legközelebbi kapcsolata az unokái közül.
Az iskolai nyári szünetek nagy részét nála töltöttem, és gyakran előfordult az is, hogy pénteken iskola után is nála kötöttem ki, így együtt töltöttük az egész hétvégét. Kislányként árnyékaként kísérgettem a házban és a hatalmas udvaron, ahol megmutatta, hogy hogyan kell kiszedni a tojást a tyúkok alól és, hogy csak akkor szabad leszedni a ribizlit, amikor már a fürt minden szeme sötét pirosra érett. Ittam a szavait, és olyan szerettem volna lenni, mint  ő. 

A haja már akkor is hófehér volt, mert ő azt szerette volna, ha ősz hajú nagymamaként ismerik meg az unokái. Így nekem teljesen egyértelművé vált, hogy egy igazi nagymamának csak csillogó, hófehér, és illatos haja lehet.

Ahogy egyre nagyobb lettem igaz, hogy kicsit ritkábban tudtunk találkozni, de igyekeztem mindig minőségi időt tölteni vele. Rájöttem, hogy bár külsőre nem igazán hasonlítunk, mégis nagyon sok közös van bennünk. Még a csillagjegyünk is megegyezik. Az együtt töltött szombat délutánokon gyakran előfordult, hogy egy pohár bor mellett közösen sütöttük meg a kedvenc sütimet, vagy megtanította a világ legjobb csúsztatott palacsinta receptjét. Ilyenkor természetesen nem maradhatott el a jól megérdemelt lelkifröccs sem.

Hosszasan magyarázott, és olyan tanácsokkal látott el, amiket csak egy nagymama mondhat az első lányunokájának.

Forrás: Shutterstock

Elsőként a kedvencemet kell megemlítenem, ami amellett, hogy vitathatatlanul nagy létjogosultsággal bír, még ma is mosolyt csal az arcomra. Ez pedig nem más, mint, hogy mindig szép fehérnemű legyen rajtam, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor visz el a mentő. Márpedig ha elvitt a mentő, és én eszméletlen állapotban vagyok, a ruhámat pedig le kell venni az ápolóknak, akkor az irtó kellemetlen, ha olyan bugyi van rajtam, amiből lóg a cérna. Szerencsére az óta sem vitt el a mentő, bízom benne, hogy nem is fog, de mivel a mama szava parancs, soha nem veszek fel csúnya fehérneműt.

Ő volt az első nő az életemben, akinek mindig, ismétlem mindig makulátlan volt a manikűrje és a pedikűrje is. Órákat tudott beszélni arról, hogy egy lepattant körömlakknál nincs kellemetlenebb, és hogy csak az a nő az igazán igényes nő, akinek télen is szép a lába, és nem csak nyáron jár a pedikűröséhez. Ezek az aranyszabályok akkor jutottak eszembe, amikor egyik héten a manikűrösöm és a pedikűrösöm is megjegyezte, hogy én vagyok az a vendége, aki a legsűrűbben jár hozzá. Másrészt tényleg borzasztóan idegesít, ha megsérül az egyik gél lakkom. Hiszen ha jobban belegondolunk egy lepattant lakk akár egy első randit, vagy egy állásinterjút is negatívan befolyásolhat.

Nálunk az egész család remekül főz, így nem kérdés, hogy együtt enni is nagyon szeretünk. A népes család egyik előnye, hogy mindig apropót lehet találni arra, hogy miért jöjjünk össze valakinél egy jó kis eszem iszom-ra, ahol csak a finomabbnál finomabb, de cserébe kalóriadús ételek vannak.
Ezekben az esetekben szokott eszembe jutni mama, akinek fixa ideája, hogy mindig akkor kell abbahagyni az evést, amikor már azt érezzük, hogy hamarosan jóllakottak leszünk, de még elférne néhány falat. Visszatekintve ezt is annyira elültette a fülembe, hogy az elmúlt tizenöt évben feltehetően egyszer sem ettem tele magam.

Makra Lídia

Nyitógép : Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek