szerelem exek kibeszélő magazin párkapcsolat ex
Tavaszi nagytakarítás. Már éppen itt volt az ideje! Szépen rendet teszek a gardróbban is. Ez jár a fejemben, amikor elkezdek mindent kipakolni a hatalmas szekrényből. Aztán nézem a sporttáskát, benne a női felsőkkel, hálóinggel... Mi a fene ez?

Egy darabig csak turkálok az idegen holmik között és azon morfondírozok, kihez tartoznak ezek a női ruhák? Hozzám biztosan nem! Nem hordok ocelotmintás kombinét és D kosaras, türkiz melltartót sem.

Félreteszem a táskát és pakolok tovább, igyekszem nem gondolni az egészre. De csak megakad újra és újra a szemem rajta. Kiviszem az előszobába, hogy ne is lássam és elhatározom, amint hazaér, rákérdezek, mi ez? A tervnek megfelelően kirámolom a szekrényt és szépen összehajtva, rendszerezve rakom a polcra, fogasra vissza a dolgokat. Közben kattog az agyam és lassan olyanná válok, mint nyuszika abban a létrás viccben. Tudod, amikor el akarja kérni a létrát a medvétől, de útközben azon mérgelődik, hogy a medve biztos nem adja majd oda neki, s ezen annyira felidegesíti magát, hogy amikor odaér, el sem kéri, csak ráüvölt a mackóra: "B.meg a k.va létrádat!"
Valahogy én is így érzem magam. Már forr a vérem, pedig azt sem tudom, miért...

Talán a húga ruhái

Újra a táskához lépek és tüzetesebben is megvizsgálom a tartalmát. Kezd eluralkodni rajtam a gyanú, hogy ezek a cuccok nem is egy nőhöz tartoznak. Az egyik felső XS-es, a másik M-es.

A piros tangabugyinál visszakapom a kezemet. Na, ebből ennyi elég is!

Fordul a kulcsa zárban, hazaért. Alig várom, hogy meglássa a táskát, én pedig felmérjem a reakcióját. Mély levegőt veszek és igyekszem nyugodt maradni. Ne legyél nyuszika! – figyelmeztetem magam.
- Ez meg mi? – kérdezi ingerülten, amikor meglátja a táskát.
- Én is ezt szerettem volna kérdezni – válaszolom olyan nyugodt hangon, hogy magamat is meglepem.
- Turkáltál?
- Nem. Rendet raktam a gardróbban. Mellesleg fél éve én is itt élek, így nem hiszem, hogy létezik olyan, hogy turkálás...

Hallgat. Én is. Miért nem mond semmit? Azt várja, hogy én kérdezzek rá? Hát jó...

- Azt kérdezted, mi ez? – sóhajtom – Nos, engem is pont ez érdekel.

Nem is tudom, mit látok az arcán. Talán ő maga sem tudja, hogy mit érez. Először mintha felháborodna, aztán mégis átvált az arca közönyösbe.

- Az exeimé... - von vállat végül.
- Az exeidé? – ismétlem.

Hogy mi van? – hördülök fel, de csak magamban. Exe – i – mé? Mi ez, valami beteg trófeazsák? Egy felső Marikától, egy kombiné Jucikától, meg egy tanga Katikától?-

- Miért? Szerinted mit kellett volna tennem velük? Itt hagyták őket... - szól teljesen szenvtelenül.

Forrás: Shutterstock

Csontvázak a szekrényből

Azon jár az eszem, hogy vajon az én készülékemben van-e a hiba? Hogy csak számomra döbbenet-e, hogy a gardrób tele van az excsajok cuccaival? Mint a múlt csontvázai, amelyek kihullanak a szekrényből – szó szerint. Hát, engem bizony a hideg ráz ettől. És főleg, hogy nem is egy, hanem több ex holmijáról beszélünk.

- Nem tudom... Talán kidobhattad volna őket, ha nem keresik néhány héten belül.
- Hülye vagy? Te örülnél, ha a pasid kidobná a ruháidat?
A pasid? – villan át a fejemen, hiszen az is őrület, hogy így hívja magát még mindig. De ezt már fel sem hozom.

- Én nem hagyok ruhákat sehol – érvelek inkább. - Ha pedig mégis és nem jelentkezem értük, akkor igen, nyugodtan kidobhatóak a cuccaim.

Mit gondolsz, hogy Irénke majd egy év elteltével jelentkezik a piros bugyijáért?

– emelem fel a hangomat. – Küldd el neki postán. Hagyj üzenetet, hogy itt maradt ez meg az, ha annyira izgat a korrektséged. De ne tartogasd a szekrényben a volt barátnőid ruháit!
- Jó, akkor majd a turmixgépet is utánuk küldöm, amit minden reggel használsz a smoothie készítéséhez és a díszpárnákat is a nappaliból – vág vissza, nekem pedig elakad a lélegzetem.

Ez most komoly? A turmixgép és a párnák is valamelyik exé? És még mi? Valamelyik bútor? Netán az ágyunk? A lepedőink?

Gyanakodva nézek körül, s most már egészen más szemmel látom a lakást. Mindenhol a volt barátnők szelleme kacsint rám. Eddig eszembe sem jutottak, de most - hogy tudom, a férfi, akivel fél éve élek együtt, szívesen veszi magát körül a múlt ilyesfajta relikviáival -, valahogy benépesítik az eddig közösnek hitt otthonunkat. Szeretném megkérdezni, mi maradt még itt „tőlük", de nem merem.

Közben ő szépen bezárja a táskát és visszateszi a gardrób hátuljába. Bénultan nézem. Vissza a gardrób hátuljába... mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Majd bemegy a nappaliba és leül a kanapéra. Én meg csak állok ott és arra gondolok, hogy csomagolásnál nehogy itt hagyjak valamit, amit az ocelotmintás kombiné és a piros tangabugyi mellett őrizhet majd...

Vivien történetét Szépvölgyi Izabella jegyezte le

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.