Lehet, hogy azon az estén az életemért futottam...

Erőszak. Korszaktól és nemtől függetlenül bárkit érinthet. Erőszak áldozata lehet egy férfi, akibe belekötnek, egy idős ember, akit kirabolnak, mégis az erőszak a legtöbb esetben a nőket érinti.

Mostanában több írásomban is előkerült ez a téma. Írtam arról, hogy miért kell a női lét szerves részének lennie a félelemnek és arról a történelmi borzalomról, amikor nők százezreit használták szexrabszolgának a második világháborúban a japán katonák.

Az én szememben a nemi erőszaknál kevés aljasabb dolog létezik. Teljesen mindegy, hogy az adott nő milyen ruhát visel, mennyit ivott, mit mondott vagy milyen - esetlegesen ráutaló - magatartást tanúsított. Ha valaki azt mondja, hogy NEM, akkor senkinek nincsen joga ahhoz, hogy megtegye vele azt, ami ellen éppen tiltakozik. Mégis, még ma is sokan az áldozatot hibáztatják egy nemi erőszak esetén és ahelyett, hogy elítélnék az elkövetőt, inkább azt keresik, mivel provokálta ki a nő azt, hogy megerőszakolták. Elárulom, sokszor semmivel...

Rossz előérzet...

Sosem felejtem el, amikor egy téli délutánon vonattal utaztam haza anyukámhoz. Már a fülkében feltűnt, hogy a velem szemben ülő férfi nem vette le a kabátját, sőt szinte teljesen belebújt a nyakába, míg az arca többi részét baseballsapka árnyékolta. Nagyon feszélyezett a jelenléte, holott rajta kívül még ketten ültek velem a kupéban. Bámultam az ablakon kifelé, de mivel kint már besötétedett, az ablaküveg tükörként viselkedett és a tekintetem a sapkás férfi képmására tévedt. Jól emlékszem, hogy megborzongtam és alig vártam, hogy végre leszállhassak, bár ha valaki rákérdez, nem tudtam volna megmondani, miért érzek így.

Amikor készülődni kezdtem, láttam, hogy a férfi is mocorog. Én kimentem a fülkéből és többi utassal leszálltam a vonatról, majd megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nem is értem, miért néztem mégis vissza, de amint hátrapillantottam, éppen láttam, ahogy a baseballsapkás férfi leugrik a vonatról. Az utolsó percben, mielőtt a kalauz jelt adott volna az indulásához. Hirtelen félelem suhant át rajtam, mert tudtam, hogy a családi házas övezet felé, amerre én megyek, kevesen indulnak, sőt az út nagyobb részét általában teljesen egyedül szoktam megtenni. Most pedig kifejezetten tartottam attól, hogy mi lesz, ha a sűrű fáktól övezett járdán a nyomomba ered az a férfi. Próbáltam elhessegetni a rossz gondolatokat, hiszen miért ne szállhatott volna le ő is? Mért ne lakhatna pont itt?

Hajszál híján...

Megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb befordulhassak a sarkon és eltűnhessek, mert nagyon rossz előérzetem támadt. Ahogy általában, most is csak két-három ember jött arra, amerre én, ők is letértek a következő keresztutcánál. Egyedül maradtam. Fellélegeztem és paranoiásnak neveztem magamat, ám még egyszer mégis hátranéztem. Akkor fordult be a sarkon...

Forrás: Shutterstock

Jeges rémület lett rajtam úrrá. Nem tudtam, mit tegyek. Persze ma már tiszta fejjel elővenném a telefonomat vagy elkezdenék kiabálni, ha gáz lenne, hiszen lakott területen voltam, akkor azonban nem tudtam gondolkodni.

Gyors léptekkel siettem a következő sarokhoz, majd amikor befordultam, teljes erőből futni kezdtem. Szinte önkívületben rohantam az alig megvilágított, magas fákkal és bozóttal szegélyezett járdán, s az járt a fejemben, ha itt elkap... Így hát szaladtam, ahogy tudtam. Végre kiértem a sötét utcából. Az egyik lámpa fényénél lihegve megálltam, visszanéztem. És ő ott állt. Az utca túloldalán. Én néztem őt, ő nézett engem.
A sprintemnek köszönhetően messze voltunk már egymástól, tudtam, hogy onnan már nem fog utolérni. De nem mozdult. Állt és nézett. Én pedig nem mertem hátat fordítani neki, hiába választott el minket egy egész utcahossz. Nem tudom, mennyi idő telt el így. Talán csak egy vagy kettő másodperc, talán jóval több. Nekem végtelennek tűnt az idő, amíg ott állt... majd egyszer csak megfordult és eltűnt a sarkon. Egy darabig még álldogáltam a lámpa fényében és próbáltam összeszedni magamat, meg kicsit féltem is attól, hogy ha elindulok, akkor ott terem megint mögöttem.

Az erőszakra nincs magyarázat!

Én megúsztam ezt a kalandot egy nagy futással és némi traumával. De van, akinek a története ennél sokkal rosszabb véget ér: erőszak áldozata lesz vagy meghal. Nem kell ehhez se rossz környék, se „nem megfelelő" ruha, se kacérkodás. Rajtam téli ruházat volt: nadrág, pulóver, bakancs. Az anyukám pedig, akihez vonattal mentem, egyáltalán nem lakik rossz környéken. Nem beszéltem ezzel a férfivel, még csak rá sem néztem. Ő mégis gondolt valamit – Isten tudja, mit...

Nekem szerencsém volt, másoknak nem. De miért kell ennek a szerencsén múlnia? Miért érzi úgy bárki, hogy jogot formálhat egy emberre és megteheti vele azt, amit a másik nem akar? Erre, véleményem szerint nincs magyarázat. A NEM, az bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között NEM!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?