magazin család kibeszélő barátok egykor régi idők
Az építkezés nem más, mint egy szörnyű tortúra, amely mindenkit megvisel. Az ember mégis rászánja magát, ha úgy adódik, és bizony behajózik a tervezés, szervezés és kivitelezés Bermuda-háromszögébe.

Néhány éve a fejünkbe vettük a férjemmel, hogy építkezni fogunk. Mindezt úgy, hogy azt hittem, pontosan tudom, mit jelent egy építkezés, hiszen a családom hosszú időn keresztül mást sem csinált. A gyerekkorom egy része így sóder, tégla és félkész falak között telt – na jó, némi túlzással.
Előfordult, hogy az emeleti szobákat csak tyúklétrán lehetett megközelíteni, mert éppen a lépcsőt csinálták, így az ember lánya százszor is meggondolta, mit hoz le a földszintre, mit pakol be az iskolatáskájába.

Amikor a férjem tehát előállt az építkezés ötletével, bevallom, nem repestem az örömtől,

de mivel megbeszéltük, hogy csak és kizárólag a kész házba költözünk be – így biztosan nem lesz tyúklétrás incidens -, áldásomat adtam a dologra. El is kezdtünk tervezőt keresni, meg kivitelezőt, egyeztetni az illetékes hivatalokkal, de komolyan mondom, olyan útvesztőbe keveredtünk, amelyhez képest a knósszoszi labirintus kutyafüle. A dolog végére az tett pontot, hogy ráadásul valamirevaló generálkivitelezőt sem találtunk, illetve amelyik vállalta volna épelméjű időkorlátok között a munkát, az olyan összeget kért, hogy leesett az állunk. Ekkor ötlött fel bennem, hogy ennél még a régi módszer is jobb volt, amikor a szüleim kalákában építkeztek.

Építkezős buli avagy kaláka

Nálunk ugyanis az volt a módi, hogy mindenkinek épített a família egy házat. Amolyan kalákában. Hogy mi is az? Nos, valami

olyasmi, mint manapság a családi-baráti grillpartyk sorozata a nyár folyamán, amikor hol itt, hol ott sütünk egy kis húst... csak akkoriban nem tarját vittek a buliba, hanem téglát

és cseppet hosszabban tartott az összeröffenés, mint néhány röpke óra. De itt is akadt eszem-iszom, vigadalom, kis mulatozás, miközben épült valakinek az otthona.
Emlékszem, ahogy a nyári hétvégéken kivonultunk a telekre és mindenki munkához látott. A nők pucolták a burgonyát a paprikás krumplihoz, amit bográcsban főztek meg, a férfiak betont kevertek, zsaluztak, téglát raktak. Mi gyerekek meg... hát, leginkább láb alatt voltunk.
Emlékszem a forróságra és a malter szagára, a sikongatásokra, amikor a slaggal meglocsoltak minket a felnőttek és a szikrázó napsütésben szivárványt varázsoltak a törmelékhegyek fölé.

Forrás: Shutterstock

Visszagondolva annyira idilli az egész. Az már más kérdés, hogy a családi építkezés sem ment ám olyan olajozottan, ahogyan most, felnőtt fejjel szeretném. Jó buli volt, nem tagadom, de a munka lassan haladt, főleg ha egyszerre több projekten is dolgozott a társaság. Így eshetett, hogy a mi házunk igen hosszú ideig épült, s olybá tűnt, sosem lesz befejezve. De akkoriban egyébként is ritkaságszámba ment, ha valaki kulcsrakész otthonba költözött, úgyhogy mi sem lógtunk ki a sorból, amikor birtoka vettük a sajátunkat, amelyben még bőven akadt tennivaló.

Az én fejemben azóta is úgy él a saját kezűleg épített családi ház, mint ami soha, de soha nem készül el.

Mert mire az egyik felét végre befejezed, addigra a másik már egy kis pofozgatásra szorul - vagy megváltoztak az igények és átalakítanád. Nálunk legalábbis így volt...

Kalákába építkezni, tehát legalább annyira volt jó egykor, mint manapság generálkivitelezővel felhúzatni egy házat. Mindkettőnek akad előnye és hátránya bőven, egy azonban biztos: akár így építkezik az ember, akár úgy, nem árt, ha felköti rendesen a gatyáját, mert sem a hagyományos, sem a modern módi nem egy idegkímélő, pihentető sétagalopp.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.