Tegyük helyre a dolgokat: szingli vagyok, vonzó, még sincs pókhálóm!

A közösségi oldalon scrollozgattam, amikor szembejött velem egy hír.Már a címen megakadt a szemem, és ha őszinte akarok lenni, egy kicsit magamra is vettem, ugyanis Bochkor Gábor azt mondta egy reggeli rádiós műsorban, hogy kétféle nőtípus van, a vonzó, és a pókhálós nők.

Jól viselem a szingli nős vicceket, a barátaim is rendszeresen emlékeztetnek arra, hogy senkim nincs. Valljuk be, ez 28 évesen nem túl jó dolog, legalábbis pár évvel ezelőtt azt gondoltam, ennyi idősen már lesz egy kertes házam, egy férjem, és egy gyerekem is. Hát, nem így lett. Nem várom a szőke herceget, mert lehet, hogy még meg sem született, vagy beszorult egy fába a szerencsétlen, és ezért nem jut el hozzám, de nyitott vagyok, és ha jön valaki, nem zárkózom el tőle. Tudjátok, én vagyok a lány a fotón, aki a jegygyűrű mutogatása helyett a boros üveget fogja, de egyszer eljön majd az én időm is.

Bochkorék arról beszélgettek, hogy a Guardian közvélemény kutatása szerint az egyedülálló nők 75%-a azt nyilatkozta, hogy a kigyúrt testtel szemben ők inkább az aputestű pasikat választanák. A rádiós itt szúrta közbe, hogy ebbe a 75%-ba nemcsak a pókhálós nők, hanem a vonzó nők is beletartoznak. Igaz, nem fejtette ki, pontosan kik tartoznak a pókhálós nők csoportjába, de elmondása szerint az a nő, aki pókhálós, az nem vonzó, aki pedig vonzó, az nem pókhálós. Pedig én azt gondolom, az utóbbi csoportba tartozom: szingli vagyok, vonzó vagyok, és nem pókhálós! Sőt, utóbbit kikérem magamnak.

Forrás: Shutterstock

A szingliség nem betegség

Az emberek furcsán kezelik a szingliséget, főleg azokat, akik a harminchoz közelítenek, esetleg annál is idősebbek, vagy már évek óta egyedülállóak. Egy csomóan azt hiszik, van valami kattanása annak, aki nem talál párt, túlságosan válogatós, vagy a saját neméhez vonzódik, pedig attól, hogy valaki a szinglik táborát erősíti, nem feltétlenül van vele probléma. Ja, és a micsodája sem pókhálósodik be.

Marhára unom, hogy folyton azt kell bizonygatnom, szingliként is jól érzem magam. Páran ugyanis azt gondolják, attól, hogy nincs pasim, sajnálni kell, és tanácsokat adni, hogy találhatom meg életem párját. Nem tartom magam szar embernek attól, hogy nem elégszem meg kevesebbel, és hogy tisztában vagyok azzal, milyen társ illik mellém. Szerintem túl sokan választják a megelégedést, és meghunyászkodnak, csak mert „idő van", és különben is, „jó lesz nekem ő is", de köszönöm szépen, én jóban vagyok magammal, és nem ragaszkodom görcsösen semmihez, ami nem tesz igazán boldoggá. Én még kivárok, nem rohanok. Miért kellene belekényszeríteni magam olyanba, ami nem jó? És a rettentően ciki, pókhálós jelzőről csak annyit, hogy ezer olyan nőt ismerek, aki párkapcsolatban van, mégis "pókhálós" , mert már nem működik a szex a férjével. A szingliség nincs egyenes arányban a pókhálósággal, meg tudjuk oldani a szükségleteinket férj, pasi, és vőlegény nélkül is, hiszen a szex nem a papírtól működik.

 

Aki pedig azt választja, hogy nem kér a szexből, annak azt üzenném, hogy mindig akad egy férfi, aki leszedi a pókhálókat...

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek