Az idő mindannyiunkat kezelésbe vesz kivétel nélkül, de ez nem baj!

Ihletet merít belőle, inspirálódik, akarva akaratlanul belehelyezi magát a szereplők helyzetébe, és alkalmanként összehasonlításokba bocsátkozik. Egy évekig tartó sorozat szereplői szó szerint beköltöznek a nappalinkba, az életük pedig beivódik a bőrünk alá, beszédtémává válik, és azon "izgulunk", vajon révbe érnek-e majd, vagy örökre tönkremennek.

Eközben a mi életünk is egy adott forgatókönyvet követ, változásokon megy keresztül, nemcsak kívülről, de belülről is. Az idő mindannyiunkat kezelésbe vesz kivétel nélkül. Van, aki ezt elfogadja, és van, aki kézzel lábbal harcol ellene, ilyen-olyan módszerekkel, olykor állig felfegyverkezve. Arcunk mint egy térkép, melyen minden minket érő esemény nyomot hagy maga után.

Sokan mondják, hogy az ember saját maga felelős ezekért a vonalakért, de szerintem ez nincs teljesen így, hiszen nem tudjuk befolyásolni az eseményeket - és az érzéseinket sem, amelyek kiváltják ezeket a barázdákat.

Minden fontos kihívás, és találkozás valamit vár tőlünk

Bizonyos emberek meghatározott ideig vannak velünk, átadnak nekünk valamit, és tőlünk is kapnak némi útravalót. Barátok, szerelmek, mind-mind jönnek mennek, ez így normális, ilyen az élet. Vannak azok a gyerekkori barátaink, akikkel együtt növünk fel, és életünkben különleges helyet foglalnak el. Vannak azok a barátaink, akikkel később sodor össze az élet, de onnantól kezdve elválaszthatlanok vagyunk, és vannak, akik egy bizonyos ideig kísérnek el bennünket, például az egyetemi éveink során, majd együtt lépünk be a nagybetűs életbe.

Felnőttként már nem mindig egyszerű szoros barátságot kialakítani. Nem lehetetlen, de az ember korábban már maga köré gyűjti a számára legfontosabb embereket, és nehezebben nyit mások felé, vagy épp ellenkezőleg: nagyon is nyitott, de hamar rá kell jönnie, hogy a munkahelyen főleg kollégák veszik körül, és nem lesz mindenkiből szalonna, akarom mondani barát. Arról nem is beszélve, hogy bizony egy munkahely sem örök, így azt is addig váltogatjuk, amíg rá nem találunk az igazira.

Aztán ott vannak a szerelmek, nagy és kisbetűsek egyaránt. Fiatalon könnyedén ismerkedünk, nem gondolunk a jövőre, később már annál inkább. Egy-egy átmulatott éjszaka után már nem biztos, hogy az az arc néz ránk, mint huszonévesen, és olykor megtörténik, hogy egy pillanatra megtorpanunk a tükörben vizsgált arcunk láttán, mert egyre több nyom rajzolódik ki az arcunkra. A nagybetűs élet - sóhajtunk.

Eszünkbe jut az a sok szerelem, amely ha nem is kudarccal, de valamiért véget ért, és azok a férfiak vagy nők, akiknek esélyt sem adtunk arra, hogy visszatáncoljanak az életünkbe. Megijedtünk tán? Ha igen, akkor sem valljuk be magunknak, hiszen így 30 derekán még életerősek vagyunk, és várjuk életünk legnagyobb kalandját. Eszünkbe jut kedvenc karakterünk abból az ismert sorozatból, akire 30 fölött pont egy nem várt pillanatban talált rá a szerelem. Máris egy szebb és derűsebb arcot látunk magunk előtt a tükörben, aki készen áll arra, hogy ismét kilépjen abba a bizonyos nagybetűs életbe.

Szabó Andrea

Nyitókép: Shutterstock