Akkor lett értelme az életemnek, amikor elmentél

Azonban ez a homály a vártnál korábban eloszlott a szemem elől, és elkezdtem tisztán látni. Bekebeleztél, elvontad a fókuszomat az életem többi részéről, ami nem te voltál. Elkezdtem nem önmagam lenni melletted. Egy darabig élveztem, hogy más vagyok, mint a megszokott, de túlzottan elkényelmesedtem. Benned. Magunkban. Magamban. Ez nem én voltam. Te is tudtad, én is tudtam, mindenki tudta.

Mégis, majd' egy évtizedig nem léptem semerre a közös ösvényünkről, csak amikor már kezdtek elfajulni a dolgok. Nem találtam magamat melletted. A te életedért éltem én is, de értem már egyikünk sem élt. Látszólag jó volt ez így, de évek múltán már csak kirakat-kapcsolat lettünk.

A négy fal között a szememre hánytad azt, ami mellett korábban még kiálltál. Nem tudtam követni a hangulatodat, bár te sem az enyémet. Nekem voltaképpen nem is volt, nem is lehetett. Úgy kellett éreznem, ahogy te. Megkértél, hogy töltsek több időt az otthonodban, hogy készítsem elő a közös életünkre. Míg te folyton utaztál a munka miatt, nekem szinte csak ez maradt, és pár hét alatt rájöttem, hogy nincs értelme az életemnek. Eldöntöttem, hogy ezen változtatni fogok. Veled, mert te is az életem része vagy, és már neked sem volt értelmed. Hat hét távollét után, az ölelésedbe burkolózva elsuttogtam, mi bánt, te pedig nem úgy fogadtad, mint ahogy szerettem volna.

Végül te voltál az, aki tovább lépett rajtam, pedig azt hittem, fordítva lesz. Azt is hittem, hogy rossz érzés lesz, hogy teljesen be fogok zárkózni utánad, hogy semmilyen emberi kapcsolatra nem leszek nyitott. Azonban nem így lett. Végre, értelmet nyert az életem.

A távozásod után nem kellett romokat takarítanom magamban. Visszahelyeződött a fókuszom az életemre. Mindenre, ami nem te vagy. Megtaláltam magamban az elszántságot, hogy olyan határaimat feszegetve fedezzem fel a világot, amit melletted nem sikerült megismernem - mert kitakartad előlem. Szoros, szerető ölelésedbe vontál előle, mintha bántani akarna. Pedig mind a barátaim, mind a munkám nagyszerű dolgokat akart nyújtani nekem, én mégis mindet ellöktem magamtól. Miattad... mert tőled vártam ezeket, mégis másoktól kaptam meg - utánad.

Tudtad, hogy Európának csodás szegletei vannak? Én már tudom. Tudod, milyen érzés utó-mámorosan ébredni egy átbulizott éjszaka után? Már ezt is tudom. Azt hittem, mikor az esős Londonban fogok rohanni, hogy elérjem a buszt, hiányozni fog kezed meleg érintése a nyirkos hidegben. Nem így lett. Azt is hittem, hogy nélküled nem fogom magam jól érezni semmilyen buliban, ám így több, különböző táncot járhattam, nem csak a kettőnkét.

Talán fogalmad sincs, milyen jó volt veled, de már azt sem tudod, milyen jó nélküled. Megbízhatóbb lettem. Már nem csak hozzám fordulnak segítségért, én is fordulok mások felé, hogy tudok-e nekik segíteni. Melletted minden egyes segítő szándékom értelmetlennek bizonyult. Te nem kértél belőlem, másokra pedig nem adtál nekem időt, hogy gondot fordítsak. Magunkkal, veled kellett foglalkoznom. Magamra sem volt igazán időm, sem kedvem. Értelmet nyert a munkám, a barátaim, a családom, a szabadidőm, a nyugodt éjszakáim, az énidőm... Minden értelmet nyert, miután elmentél és nem töltötted ki a lelkemet, az életemet. És ezért azt hiszem, csakis hálás lehetek neked.

Pokk Brigitta

Nyitókép: Shutterstock