Szegény gazdagok? – gyerekkori emlékfoszlány egy házasságról

A pénz nem boldogít – szokták mondani. Ám jó, ha van – teszik hozzá a legtöbben. Egyik állítással sem tudnék vitába szállni, mert bár a pénz valóban nem tud önmagában boldoggá tenni senkit, a pénztelenség - egy bizonyos mérték felett már - vezethet olyan gondokhoz, amelyek a boldogtalanság forrásának is tekinthetőek. De mi van azokkal, akiknél hegyekben áll a pénz?

Az, hogy ki mitől lesz boldog, nagyon szubjektív. Valakit boldoggá tesz egy csodás naplemente, egy puszi a gyerektől, egy ölelés, egy barátokkal, családdal töltött este. Ezekhez valóban nem kell sok pénz – bár, ha a család és a barátok egy másik országban élnek, akkor már speciális a helyzet. Mások hiába laknak kacsalábon forgó palotában, akkor is boldogtalanok. Hiába a drága autó, a csillogó élet, a személyzet...

Szegény gazdagok?

Lilla egy menő vállalkozó felesége volt, édesanyám barátnője. Néhányszor ellátogattunk hozzájuk, én pedig nem győztem ámuldozni, micsoda luxusban élnek. Hatalmas családi ház, medence a kertben – ami azért akkoriban nem volt túl gyakori – drága, külföldi holmik, sok finomság. Emlékszem, egyszer anyukám elhűlten mesélte apukámnak, hogy Lilla elment vásárolni és vett egy méregdrága barna csizmát. Majd annyira tetszett neki, hogy pár nap múlva visszament a boltba és vett belőle még kettőt: egy feketét és egy pirosat is. Nem számított, hiszen minden héten annyi zsebpénzt kapott a férjétől, mint amennyi az én anyukám havi fizetése volt. Lilla mégsem érezte magát boldognak.
Egyik hétvégén átmentünk hozzájuk, csak mi, csajok. Míg anyu és a barátnője beszélgettek egy kávé mellett, én Lilla két gyerekével játszottam. Szerettem a kicsiket, így szívesen szórakoztattam őket: építőkockáztunk, báboztam nekik, jó móka volt babysittert játszani és élvezni, hogy végre én vagyok a „nagy". Ám miközben felvigyáztam az apróságokat, hallottam ezt-azt a felnőttek beszélgetéséből.

Például, hogy Lilla szigorú napirend szerint él. Hogy neki minden nap fodrászhoz kell járnia és reggeltől estig csinosnak kell lennie. Mert a férje ezt várja el tőle. És valóban, ha összehasonlítottam az én farmeres anyukámat a kiskosztümös, körömcipős Lillával – bár az én anyukám is nagyon csinosan öltözött – ordított róluk a különbség. Lilla azt is elmondta, hogy mire a férje hazaér este, a gyerekeknek már ágyban kell lenniük, mert a ház ura, nem óhajtja az egész napos munka után a visítozásukat hallgatni. Szerencsére ott a dada, aki ezt a feladatot ellátja, de Lillának mégis hiányzott, hogy legalább csak néha együtt vacsorázzanak, mint egy igazi család.

Forrás: Shutterstock

Megőrült a pénztől

Lilla tehát nem volt boldog. Pityergett is egy kicsit, úgy láttam, de nem nagyon mertem odanézni, mert egyrészt szemmel kellett tartanom a két örökmozgót, másrészt pedig zavarba jöttem, hogy valaki, aki ennyi szépség birtokosa, ennyire csodás az élete, sír. Akkor, gyerekként még nem sejtettem, hogy mindennek bizony ára lehet.

Természetesen Lilla sem sejtette még akkor, amikor szerelmes lett, hiszen nem egy gazdag férfi csavarta el a fejét, hanem egy középosztálybeli fiúba habarodott bele. Mindketten dolgoztak, mindketten szerették az életet és legfőképpen imádták egymást, így egy év ismeretséget követően összeházasodtak. Élték a középosztálybeliek nyugalmas életét és Lilla nagyon örült, amikor a férje úgy döntött vállalkozásba kezd. Azt mondjuk álmában sem hitte volna, hogy ez olyan jól megy majd neki, hogy röpke idő elteltével a kis lakásból házba költözhetnek, autót vehetnek és bejárónőt fogadhatnak.
Nem sokkal később felmondott a munkahelyén is, hiszen sosem lehetett tudni, mikor jönnek hozzájuk vendégek. Márpedig bármikor jöhettek, akkor pedig makulátlannak kellett lennie a háznak, így az ő felelőssége volt, hogy koordinálja a bejárónőt és a kertészt. Na, meg persze neki is fogadóképesnek kellett lennie bármelyik percben. Eleinte élvezte, hogy ekkora a jövés-menés náluk, igaz sokszor elég marcona alakok fordultak meg a nappalijában és gyakran el is vonultak a férfiak a dolgozóba...
Ahogy megvették a második kocsit, aranykeretes tükrök kerültek a házba, drága elektronikai eszközök a szobákba, neki pedig csillogó ékszerek a fésülködőasztalára és zsebpénz a tárcájába – amit a férje háztartási pénznek hívott, holott a háztartás költségeit máshonnan finanszírozták -, úgy változott meg az otthoni légkör is.
- Megőrült – mondta egyszer Lilla anyukámnak. – Nem értem, mit történt velünk. Úgy érzem, hogy már én is csak egy díszítőelem vagyok az életében, pedig néhány éve még az életünket adtuk volna a másikért. Nem vagyok boldog, de nem merem elmondani neki, mert ez a férfi már nem az a férfi, akihez hozzámentem. Vajon én csináltam valamit rosszul? Vagy mindenki megőrül a pénztől és a hatalomtól?

    Ezt olvastad már?