"Vegyék ki a méhemet, most!" - Évekig nem foglalkoztam vele, most a sürgősségi műtétért könyöröghetek

Ha te is azok közé tartozol, akik a végelenségig húzzák-halasztják azt, hogy orvoshoz forduljanak, a történetem neked szól. Nekem a méhembe kerül a hányavetiségem, te ne kövesd el ugyanezt a hibát. 

Már 33 éves voltam, amikor egy baráti beszélgetésen ráébredtem, a húszas éveim eleje óta nem voltam nőgyógyásznál. Sosem volt semmi bajom, a menstruációm óramű pontosságú volt, és egyébként a mai napig az, de a többiek döbbenetét látva bejelentkeztem egy mások által ajánlott magánrendelőbe. Mondhatom, hogy ott kezdődött el az, ami hamarosan egy műtéttel ér véget, de ez nem lenne teljesen igaz: az orvosom mindent rendben talált, de már akkor megemlítette, hogy miómám van, egyelőre nincs vele semmi teendő, de évek múltán előfordulhat, hogy lesz. Még vicceskedett is: "a mióma a legjobb fogamzásgátló eszköz, a menopuzával visszafejlődhet, ha nem, akkor majd kivesszük a méhével együtt" -  mondta, mivel tudta, hogy nem szeretnék gyereket. (Ha babára vágyom, nyilván egészen más lett volna a helyzet.) 

Nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, és hazudnék, ha azt mondanám, évente visszajártam ellenőrzésre, de amikor időnként be-beestem a dokihoz, ugyanez történt. A mióma köszöni szépen megvan, bár egyre nagyobb, nincs mit tenni vele. Mivel én sem vagyok műtétpárti, örültem neki, mint majom a farkának. Eddig. 

Néhány hónapja éreztem, hogy valami nem oké velem, hasi görcsök, gyomorfájás, kétpercenkénti pisilés, rossz közérzet keserítették és keserítik azóta is az életemet, és amikor végképp szarul lettem és egy éjszaka 10-szer mentem ki pisilni, először urológushoz fordultam. Nem hibáztam nagyot, mert a fájdalmas panaszaimat most banális hólyaggyulladás okozza, a doki azonban lesokkolt. Rávilágított, hogy a méhmiómám hatalmas, konkrétan minden bajom lehet tőle: ahogy van is. Ekkor már az én fejemben is kigyulladt a pánikgomb, és bár a nőgyógyászom nem rendelt, azonnal kértem időpontot ultrahangra. 

Forrás: Shutterstock

Már attól rettegtem, hogy bevalljam, évek óta nem voltam ellenőrzésen, és bár a szakember megértő és szupercuki volt, miközben ultrahangozott, folyamatosan mantrázta, hogy a közeljövőben tervezzem be a műtétet, mert ugyan most csak kicsit vagyok rosszul, ez bármikor megváltozhat és nem jó irányba. Azt is elmondta, hogy nagy valószínűséggel, és az életkorom miatt, a problémámat méheltávolítással fogják orvosolni, és ez biztosan nem az a mondat, amit bármelyik nő hallani akar. 

Nos, én sosem voltam az a kifejezett ősanya típus, fiatalon sem akartam gyereket, most pedig a menopauza kapujában egészen nyilvánvalóan nem, így nem ráz meg túságosan, hogy a jövőben a méhem nélkül kell élnem, de mégis tanácstalanul jöttem ki az ultrahangról. Orvost kell keresnem, de merre induljak el. 

Végigvettem minden lehetőséget, bevetettem minden ismerőst, végignéztem a magánkinikák árlistáját, de orvos ismerősök is ajánlottak állítólag jobbnál jobb dokikat, és most körülbelül itt tartok. A hivatalos utat meg sem próbálom, ami a tb-támogatott szakrendelésen való jelentkezéstől a műtéti időpontig terjed, mert reménytelen, hogy belátható időn belül kés alá fekhetek és ezen most a koronavírus sem segít. 

A fényt az alagút végén az egészségügyben dolgozó húgom csillantotta fel, néhány nap múlva az egyik vidéki város jónevű nőgyógyásza elé járulhatok, aki esetleg sürgősségi operációra is kiírhat, persze, ha úgy ítéli meg. Én meg reménykedhetek, hogy nem augusztusra kapok időpontot, hanem még a jövő hónapban megszabadítanak a problémámtól, és verhetem a fejemet a falba, hogy a nyugis műtéttervezés helyett olyan helyzetbe hoztam magam, hogy rohangálnom és könyörögnöm kell. 

Persze most sem kellene, ha lazán elő tudnék rántani egymillió forintot: akkor már a jövő héten bármelyik szuperluxi magánklinikán fekhetnék. De ezt egyelőre meghagyom a vésztartaléktervnek. 

Varga Móni

Nyitókép: Shutterstock

 

    Ezt olvastad már?