Az ételintolerancia olyan betegség, amire csak az úrinőknek van idejük...

Belevágok a közepébe: kiderült, hogy ételintoleranciám van. Ez manapság már egyáltalán nem meglepő, hiszen minden harmadik ember vagy cukorbeteg, inzulinrezisztens vagy valamilyen intoleranciába, allergiában szenved. Szóval semmi extra, ha úgy nézzük, engem mégis sokkolt a dolog.

Minden kezdet nehéz – szokták mondani és nincs ez másképp a különféle betegségekkel, állapotokkal sem. Mint amilyen például az ételallergia állapota. Amikor megtudtam, hogy ezután teljesen meg kell reformálnom az életemet - és az ételemet – kétségbeestem. Fogalmam sem volt, hol és hogyan kezdjem, így felhívtam egy barátnőmet, akiről tudtam, hogy szintén ezzel a dologgal kell együtt élnie, majd megbeszéltünk egy találkozót, hogy segítsen nekem az első lépésekben. Nem is untatnék senkit a részletekkel most, inkább hoztam három olyan történetet, amelyeket ő mesélt, és amelyek kifejezetten vicces vagy megdöbbentő szemszögből mutatják be a helyzetet.
Lássuk hát az ételallergiások életét az ő szemszögéből.

Fogyatékosságom története

Már évek óta együtt éltem az ételintoleranciámmal, amikor egy céges bulin szóba kerültek a különféle diéták. Mindenki lelkesen ecsetelte, hogy milyen módszerrel fog majd megszabadulni a karácsonykor felszedett plusz kilóktól, én meg felhoztam, hogy nem kell ahhoz feltétlenül súlyfelesleg, hogy egy életen át diétázzon az ember lánya, elég némi ételintolerancia. A munkaügyis kolléganő is épp hallotta és rákérdezett, hogy ha így áll a helyzet, miért nem veszem igénybe az ezzel kapcsolatos adókedvezményt. Hogy mit? Kiderült, hogy ha a gasztroenterológustól kérek erről egy igazolást és leadom a munkaügyön minden hónapban több lesz a nettó fizum. Nekem sem kellett több, hívtam is az orvosomat és kértem, hogy állítsa ki a dokumentumot. Néhány nap múlva be is mentem érte, ahol a kezembe nyomta a papírt, miszerint fogyatékos vagyok. Visszavonhatatlanul. Ezt így! Hirtelen nem tudtam, hogy megsértődjek ezen vagy jót nevessek. Végül az utóbbi uralkodott el rajtam és azóta is csak „fogyatékos papírnak" emlegetem, ha valahol elkérik ezt az igazolást.

Forrás: Shutterstock

Te tudtad? Aki ételallergiás, az anorexiás

Az étteremben azonban nem nevettem olyan jót – folytatja a történeteket Marcsi. Amikor kiderült, hogy szinte semmit nem ehetek, iszonyatosan lefogytam, zörögtek a csontjaim. Ma már könnyű, mert rengeteg alternatív alapanyag közül lehet választani a boltokban és az éttermek is fel vannak készülve a különféle „allergiásokra", de tizenöt évvel ezelőtt még egészen más volt a helyzet. Például az éttermekben meglehetősen rosszul fogadták, ha az ételek alapanyagairól érdeklődtél. Nem egyszer futottam bele olyan pincérbe, aki kifejezetten sértésnek vette, ha meg mertem kérdezni, ez vagy az van-e a kiválasztott fogásban. Pedig nem kekeckedni akartam, csak elkerülni a rosszulléteket. Egy alkalommal, amikor szintén rákérdeztem az egyik ételre, a felszolgáló rám nézett és megjegyezte, hogy ezzel a súllyal nem kéne az ételek mibenlétéről faggatóznom... Ez olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy sokáig kényszert éreztem arra, hogy elmagyarázzam a pincéreknek – és úgy mindenkinek -, hogy ételallergiás vagyok, nem pedig anorexiás.

Ezt te eszed, fizesd te!

A végére pedig egy párkapcsolati tapasztalat maradt. Néhány évvel ezelőtt jártam egy fiúval. Nagy volt a szerelem, össze is költöztünk. Akkor már szerencsére a hipermarketekben is rengeteg olyan élelmiszert lehetett kapni, amelyek az „allergiásoknak" készültek. A kéthetente esedékes nagybevásárlást mindig együtt intéztük, ám a harmadik-negyedik alkalommal a párom kijelentette, hogy ő nem hajlandó kifizetni az én „puccos, mentes kajáimat", úgyhogy azoknak hozzak egy külön kosarat és fizessem ki őket én. Eleinte még nem is szóltam, mert egyrészt kissé letaglózott ez a kijelentés, másrészt meg valahogy jogosnak tűnt, ahogy előadta. Utána viszont elkezdtem gondolkodni és rájöttem, hogy ez így nem fair. Igen, a havi két nagybevásárlásokat mindig ő fizette, ám ezen felül általában én vásároltam. A munkából hazafele megvettem a kenyérféléket, a friss zöldségeket, gyümölcsöket, tejtermékeket és persze sok olyan dolgot, amelyet én vagy az allergiám miatt nem fogyasztottam vagy azért, mert egyszerűen nem szerettem. Ám mivel tudtam, hogy a párom igen, így soha meg sem fordult a fejemben, hogy ne vegyek például felvágottat, mert azt csak ő fogja megenni. Ezután nemhogy jogosnak, de kifejezetten megalázónak tartottam, hogy külön kocsit tologatunk a bevásárlás során és mindenki fizeti a maga ételét.

C'est La Vie – Ilyen az élet! Vagy legalábbis ezekkel is számolni lehet ételallergiásként.

 Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek