Ma már nincs idő az udvariaskodásra: van olyan randi, amiből 20 perc is elég

Az, hogy mitől jó egy randi, teljesen relatív. Abban azért megegyezhetünk, hogy a sok nevetés és a gördülékeny beszélgetés mindenképpen jó jel. De csak akkor lehet sikeres egy találkozó, ha sokáig tart és van folytatása? Ebben a konkrét esetben nem így lett, mégis örülök. Hogy minek? Éppen annak, hogy nem lett. Egy dologban voltunk ugyanis egy hullámhosszon, mégpedig abban, hogy egyikünk sem akar semmit a másiktól.

Sajnos vagy nem sajnos, de én első pillantásra tudom, hogy valakihez vonzódom-e. És ha ez a plusz nincs meg, akkor minden hiábavaló. Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy ezzel nem csak én vagyok így. A legtöbb randizó már a beszélgetés megkezdése előtt érzi, hogy ez a szükséges bizsergés megvan-e, vagy nincs.

Persze attól, hogy hiányzik a vonzalom, még lehet kellemes a beszélgetés, és én udvariasan minden ilyen alkalommal próbáltam valami jót kihozni a randiból. Úgy voltam vele, ha már egyszer mindketten készültünk erre az alkalomra, akkor legalább legyen jó emlék a találkozóból. Nem könnyű ugyanis olyan embert találni, akivel megvan az a szükséges plusz, és sosem lehet tudni alapon mindig adtam esélyt a másiknak.

Így voltam ezzel legutóbb is. Láttam, ahogy tétován közelít felém a megbeszélt találkozóhelyre. Méregettük egymást, hiszen nehéz felismerni valakit csupán képekről még akkor is, ha tényleg úgy nézel ki, ahogy a fotón. Az első akadályt sikeresen vettük, vagyis megtaláltuk és felismertük egymást, ekkor kezdődött a randi legnehezebb része, a beszélgetés beindítása. Minden embernél más, ezért nem feltétlenül számít a tapasztalat. Elindultunk sétálni, hiszen manapság túl sok lehetőség nem marad, róttuk a köröket a városban, és beszéltük a semmit.

Lehet, hogy nem szép dolog, de tudtam, éreztem, hogy ő nem az én emberem.

Forrás: Shutterstock

Azért - amennyire tőlem telt - lelkesen kérdeztem és válaszoltam, de közben azért megfordult a fejemben, hogy vajon ezt meddig lehet így húzni. Nem vitás, a körülmények sem túlzottan ideálisak. Hideg van, haza kell érni, és maszkban lenni. Minek is egyáltalán ilyenkor randizni? Valószínűleg sokan nem is próbálkoznak az ismerkedéssel, és lehet, hogy nekik van igazuk. Ugyanakkor azt sem lehet tudni, meddig fog tartani ez az állapot, ezért tettem egy próbát.

Kicsit jól esett kimozdulni és felöltözni, és nem fenyegetett nagyobb vírusveszély a szabadban és maszkban, mint mondjuk egy boltban. És abban is biztos vagyok, hogy nem ezen múlt a lelkesedés hiánya. Ha ugyanis a megfelelő emberrel találkozunk, akkor a körülmények másodlagosak. Ebben az esetben azonban csak azon járt az eszem, hogy nem akarok még órákig sétálni, és bőven lenne dolgom, amiket mind szívesebben csinálnék ebben a percben, mint azt, hogy itt körözök és beszélgetek. Nem tudtam pontosan, mennyi ideje próbáltunk egymás számára szórakoztató témákkal előállni, éppen azon gondolkoztam, mit is mondhatnék még, amikor egy hatalmas meglepetés ért.

Odafordult hozzám egy mondat közepén, és azt mondta, szerinte nincs meg a szükséges plusz, és nem is kellene tovább erőltetnünk a dolgot. Teljesen ledöbbentem, megkönnyebbültem és lehet, hogy el is mosolyodtam. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ne szenvedjem végig a randit, úgyhogy végtelenül hálás voltam azért, hogy ilyen őszinte volt. Az újdonság erejével hatott, hogy ezt is lehet, és mivel egyetértettem, egyszerűen elbúcsúztunk egymástól, és mindenki ment a dolgára. Csak ekkor néztem rá az órámra, 20 perc volt az egész.

Életem legrövidebb randija volt, legalábbis percekben mérve, és még sosem okozott ekkora örömet az, hogy nem jött össze. Megkockáztatom, voltam olyan boldog az el nem pazarolt idő miatt, mint egy jó randi után. Mert minek is kellene kötelességtudatból eltölteni egymással egy-két órát, ha mindketten érzitek, hogy úgysem lesz következő találkozó? Nem kell!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek