A világ végére is elmentem érted, mégsem tudtál szeretni

6 év után ma láttalak újra először. Elég csúnyán váltunk el annak idején, és mivel haragtartó embernek ismertelek meg, sosem gondoltam volna, hogy hallok valaha felőled. Tévedtem. 

Egy hete felhívtál a semmiből, hogy találkozzunk, mert megérett az idő egy bocsánatkérésre. Sokáig halogattam ezt a találkozást, féltem tőled, annak idején nagyon sokat bántottál.

Egy társkeresőn ismertelek meg, és akkoriban már nagyon vágytam egy komoly kapcsolatra, házasságra és gyerekre, mint ahogy te is. Azt gondolom, ez kötött minket össze igazán. Már a kapcsolatunk elején közölted velem, hogy Új-Zélandon kaptál munkát és két hónapon belül költözöl, én pedig eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha veled mennék. 

Teltek a hetek, egyre közelebb kerültünk egymáshoz és úgy alakult, hogy épp akkor veszítettem el a munkámat, így nem maradt nagyon semmi, ami itthon tartson. Te elutaztál és két hónapra rá mentem utánad. Így kezdődött a mi 8 hónapos új-zélandi történetünk, ami életem 8 legnehezebb hónapja volt.

Ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem voltam szerelmes beléd és szerintem te sem belém. Két ember voltunk, akit jó időben sodort össze az élet, azonos célokkal, vágyakkal. Nem érdekelt. Mindig is kalandor típus voltam, és nem éreztem akkora őrültségnek, hogy két hónap személyes ismeretség után kiköltözzek utánad a világ végére. Semmi mást nem akartam, "csak" végre boldogan élni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Álmodoztunk arról, milyen sokat fogunk majd utazni, hogy hívják majd a gyerekeinket. Mondanom se kell, nem így lett.

Már akkor furcsa voltál, amikor megérkeztem. Két hónapja nem találkoztunk, én két napot utaztam érted, de te már akkor is távolságtartó voltál. Nem értettem, mi történik, de nem foglalkoztam vele. Biztos csak beképzelem, ezzel nyugtattam magam. Megkértelek, hogy kísérj el a boltig, mire azt válaszoltad, hogy találjam fel magam. Két hét után közölted velem, hogy nem tudsz nekem megnyílni, nem tudsz hozzám kapcsolódni. Nem tudtam, mit tegyek. Ott voltam a világ végén egy szinte idegen férfival és bármit megtettem volna, hogy ez sikerüljön nekünk. Nem miattad, magam miatt. Képtelen voltam elviselni egy újabb magánéleti kudarcot.

Forrás: Shutterstock

Próbáltam mintabarátnő lenni. Elkezdtem főzni - holott ezen a téren nem volt nagy tapasztalatom -, nagy lelkesedéssel vártalak minden nap haza. De te nem igazán vettél tudomást rólam. Három hónap után megkérdeztem, hazamenjek-e, de azt mondtad, akkor meghalna a lelked. Maradtam. A helyzet aztán egyre rosszabb lett. Folyamatosan a hibákat kerested bennem, bántottál a külsőm miatt: „Hogy nézel ki? Egyél már", egy idő után már hozzám se értél. A 8 hónap minden egyes napja egy elutasítás volt, egy testi-lelki ridegtartás, ahol azt éreztem, bármit tehetek, sose leszek jó neked. Perszer többször is szerettem volna véget vetni ennek, de akkor mindig megígérted, hogy másképp lesz és én elhittem, mert el akartam hinni.

8 hónap után aztán hazamentünk, én 49 kilósan, idegroncsként kezdtem otthon újra az életemet. A neheze azonban még ezután jött. Folytattuk a kapcsolatot távkapcsolatként, de nekem egyszer eljött az a pont, amikor nem bírtam tovább és végleg véget vetettem ennek. Te pedig bosszút álltál: több héten át mocskolódó üzeneteket küldtél. Azzal kezdted, hogy sosem szerettél igazán, minden hazugság volt.

Aztán azt írtad, egyáltalán nem vagyok nőies, kicsi a mellem, csont és bőr vagyok, és inkább reggel és este is elintézted magad, csak hogy ne kelljen hozzám érned.

Földbe döngöltél, padlóra küldtél, ahonnan nagyon nehezen álltam fel. Terápiára vittem a leveleidet, ahol a segítőm azt mondta, igazi nárcisztikus ember vagy. Én pedig az áldozat, aki nem tudott időben kilépni ebből a brutál bántalmazó kapcsolatból.

Szóval ezek után hívtál fel, hogy 6 év után szeretnél bocsánatot kérni, mert tudod, hogy sokat bántottál. Nem akartam veled találkozni, de tudom, ahhoz, hogy készen legyünk igazán egy új szerelemre, teljes mértékben le kell zárni és el kell engedni a múltat. Sétáltunk egymás mellett és azt mondtad, sajnálod, akkoriban nem tudtad, ki vagy, és bántani akartál, nem akartad, hogy nekem jó legyen. Azt is mondtad, hogy nagyon fájt neked is, hogy nem tudtál közel engedni, és sok minden nem volt igaz abból, amit akkoriban a fejemhez vágtál.

Azt mondják, a megbocsátás nem a másik miatt fontos, hanem önmagunk miatt. Nekem leginkább magamnak kell megbocsátanom, hogy engedtem, hogy tönkretegyél. De tudom, ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy elinduljak az utamon és soha többé ne engedjek meg még hasonlót sem.

Németh Ágnes

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?