A karrierista nő esete a szerelemmel

Tudod mi az igazán nehéz, ha nőnek születsz? Az, hogy millió elvárásnak kell megfelelned, akkor is, ha te azt mondod, hidegen hagy a társadalmi nyomás.

Te is meg akarsz felelni

Azt hiszed, lázadó vagy? Mert fiatalon szültél és utána karriert építettél? Mert harminc környékén szültél és utána otthon maradtál? Mert nem szültél és vállalkozást vezetsz? Vagy háztartást? Bármit hiszel, nyomás alatt élsz és igenis meg akarsz felelni. Így vagy úgy! Miért? Mert ez valahogy belénk van kódolva. Mi nők, mindannyian szuperhősök akarunk lenni és helytállni minden téren. Pedig semmi sem jó! Ha csak anya vagy, akkor kitartanak. Ha csak a munka éltet, törtető vagy. Ha pedig a kettő között lavírozol... na, te vagy a legrosszabb, mert egy fenékkel próbálsz megülni két lovat és sehol nem tudsz maximálisan teljesíteni, úgyhogy amit csinálsz, teljesen felesleges. Holott a legtöbben ez utóbbit próbáljuk megvalósítani. Lavírozni, időt beosztani, mindenhol ott lenni és akkor hol vagyunk még, mint nők? Hol a szerelem? Beleférhet-e egyáltalán a szerelem, a harmonikus párkapcsolat vagy a család a dolgozó nő életébe anélkül, hogy megrokkannánk a terhek súlya alatt?

Karrier

Remek példa erre egy ismerősöm – egyébként kis különbséggel van több hasonló ilyen ismerősöm is. Csinos, okos, művelt, harmincas nő. Vezető beosztású. Kétgyerekes. Ahogyan az a nagykövben meg lett írva, a húszas évei elején férjhez ment, gyerekeket szült, majd ezt követően visszament dolgozni és rövid időn belül, kemény munkával sikerült neki karriert építenie. Ennek persze megvolt az ára. A gyerekeket az apuka és a nagyik hozták-vitték az óvodába, mivel ő reggel héttől este hétig a munkahelyén dolgozott. Tárgyalt, problémákat oldott meg, munkatársakat motivált, beszámolókat írt, prezentált. Mondhatnánk, hogy karrierista némber, bár eleinte nem nagyon volt választása, mivel a férje elvesztette a munkáját, így neki kellett átvállalnia a családfenntartó szerepét. Álszent sem akarok azonban lenni, mert a munka – főleg, ha valaki szereti azt, amit csinál – lehet olyan, mint egyfajta drog, amelyhez ha hozzászokunk, nehezen válunk meg tőle. Az ismerősömmel is ez történt. Felépített valamit és bizony nagyon gyorsan ennek a rabjává is vált. Már nem csak azért maradt az irodában, mert muszáj volt, hanem azért, mert élvezte azt, amit csinál. Ha férfinek születik, valószínűleg mindenki megveregeti a vállát, hogy milyen remek ember, nőként azonban egy idő után inkább csak összesúgtak a háta mögött. Ő azonban kemény volt, határozott és konok, ahogyan egy vezetőnek illik – egy férfi vezetőnek.

Forrás: Shutterstock

Magánélet

Nem is meglepő, hogy néhány év múlva a férje elhagyta. Kiderült, hogy míg ő a karrierjét építette és családfenntartóvá vált, az unatkozó férj, más szórakozás után nézett... Őszintén szólva, nem csodálom. Nőként is nehéz elviselni, ha a párunk munkamániás, a fordított helyzetnél pedig még a társadalmi nyomás is ront a helyzeten. Hiszen, miért nincs a feleség a férje mellett esténként? Miért nem várja a családot meleg vacsora? Miért a nagyi megy a gyerekekért az oviba délután, ahelyett, hogy az édesanyjuk ölelő karjaiba futhatnának? Értem, de valahogy mégsem, hiszen ez valódi patthelyzet. Akárcsak úgy általában a nők helyzete. Legyél kemény kenyérkereső, hiszen szükség van a fizetésedre, de legyél gyengéd, a családot összetartó feleség és anya. Gyarapodjon a bankszámla, de kerüljön meleg étel is az asztalra. Prezentálj a felsővezetésnek, de játssz otthon a gyerekekkel. Nem sok ez egy kicsit?

Létezik egyensúly?

Elvárások hada, amelyeknek szinte képtelenség megfelelni. Arról nem is beszélve, hogy egy nőnek miért ne lehetnének ambíciói? Attól, mert valaki feleség és anya, már nem lehetnek nagyratörő vágyai? Számára csak a titkárnői állás maradt? A főnöki szék már nem neki való? A mellékelt ábra ezt mutatja. És sok mellékelt ábra is.

Biztosan akadnak olyan hölgyek, akiknek sikerült megugraniuk ezt az akadályt és család mellett felépítettek egy sikeres vállalkozást vagy vezetői minőségben tölthetnek be egy olyan állást, amely motiválja őket, és amelyet szeretnek. Ám az én környezetemben több olyan harmincas nő is akad, akiknek komoly áldozatokat kellett hozniuk. Vagy le kellett mondaniuk a karrierről, mert a sok munka mellett nem jutott idejük a romantikára, a családra vagy megtartották ugyan a hivatásukat, de súlyos magánéleti árat kellett fizetniük érte.

A fent említett ismerősöm még egész jól „megúszta", ugyanis akad olyan barátnőm is, aki negyvenesként még mindig nem talált igazi párra. Nincs az életében sem tartós kapcsolat, se gyerek(ek). S bár a munkáját imádja, valószínűleg olyan férfias energiákat vett fel vezetőként, amely ellehetetleníti a szerelmi viszonyait.

Mi a megoldás? Nos, erre én magam is kíváncsi lennék. A nők hagyják a karriert a férfiakra? Vagy egyensúlyozzunk okosabban a munka és az érzelmek/ család/ otthon libikókáján? De azt mégis hogyan? Vagy aki ki szeretne teljesedni a munkában (is), az mondjon le minden másról?

Neked mi a véleményed? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek