Görcsösen kapaszkodsz abba, aki menni akar. Miért?!

Sokan nem érthetnek ezzel egyet, pedig így van. Könnyű, mert az égvilágon semmit nem kell tenned sem magadért, sem azért, hogy az életed jobb legyen. Nem kell dolgoznod azon, hogy begyógyítsd a szerzett sebeket, és helyreállítsd a harmóniát, visszaszerezd a korábbi, egészséges énedet. Nem kell házat tervezned a rommá dőlt palotából, elég, ha a maradék téglákat tessék-lássék módon egymásra rakod, és falakat húzol belőlük.

Tudom, hogy nem könnyű. Rajtad múlik, te döntesz, hogy melyik létformát választod, hol és hogyan akarsz élni azután, hogy egyedül maradtál. Az addig rendben van, hogy megsiratod a múltad és azt, akivel úgy érzed, hogy boldog voltál - hiszen ez nem is lehetne másképp. De ha már a napnál is világosabb, hogy ő soha többé nem jön vissza, mert úgy döntött, hogy más az útja, vagy más oknál fogva nem lehet veled, akkortól fogva magadra kell gondolnod. A te életedet kell újra előtérbe helyezned!

Túl sok időt nem érdemes és nem is szabad a gyászra fordítani - a menekülésre, elbújásra pedig végképp nem. Azzal csak egyet érsz el: hónapokat, éveket pazarolsz, miközben akár boldog is lehettél volna. Rajtad múlik, hogy vegetálással, sírással telnek a napjaid, vagy teljes életet élsz. Érhet baj, történhet tragédia, természetes, hogy ezek veszteségként kerülnek elkönyvelésre, de a múlton való rágódás ne nyomja rá a bélyegét a hátralévő életedre!

A múlt már csak egy befejezett történet, egy lezárt akta. Ne nyisd ki, ne lapozz bele, ne merülj el a túlzott elemzésében, mert ahelyett, hogy előrébb jutnál, benneragadsz abban az állapotban, amiből szabadulni kellene! Miért állsz egy helyben, ha egyszer előre is haladhatnál? Nem szabad úgy élni, hogy egy életen át a régi idők emlékét sírod vissza. Nem lehetsz úgy boldog, hogy a múltat akarod a jelenné vagy a jövőddé tenni. Annak már csak annyi helye lehet az életedben, hogy levonod a tapasztalatokat, és tanulsz belőle.

Nyitókép: Shutterstock