Neked köszönhetem életem legcsodálatosabb pillanatát

A legszebb az volt, hogy nem provokáltam ki ezt a státuszt, és ő sem külső nyomásra tette. Ami pedig a legfontosabb, én sem a környezetem hatására mondtam igent, mert ezt várták el tőlem.

Én pedig gondolkodás nélkül igent mondtam, mert ugyanezt érzem.

Flóra keze megáll a billentyűzet fölött. Életmód blogger, de pár éve elvégzett egy esküvőszervezői tanfolyamot és gyakran ír ebben a témában. Hosszú ideig csak úgy blogolt erről, hogy ő szingli volt. Majd pár éve már boldog párkapcsolatban él, de csak nem olyan régen lett belőle menyasszony. Így már még magabiztosabban osztja meg ebben a témában a gondolatait, miközben egyébként már az esküvőjük is szervezés alatt áll. Azonban nem ő szervezi a saját esküvőjüket, hanem a volt tanára a tanfolyamról. Vagyis, nagyrészt közös munka, de Flóra ezt így élvezi igazán. Belekortyol a kávéjába, elmosolyodik, majd folytatja a blogbejegyzést.

Gondolom ezek után tudni akarjátok, hogy hogyan is történt meg a lánykérés. Annyit Bazsiról és magamról is elmondhatok, hogy nem szeretjük a nagy figyelemfelkeltést és a túlzásba vitt meglepetéseket sem. Főleg én nem. Nagyon zavarba tudok jönni – igen, ezen az esküvőig dolgoznom kell még.

Szóval... Képzeljetek el egy nyugis estét. Hazaérvén a munkából vár titeket egy vacsora. A maga egyszerűségében romantikus, de semmi rózsaszirom, semmi csábító illatgyertya. A szokásos ütemben megbeszéltük a napunkat. Bazsinak a vendéglátásban nincs két egyforma napja. Én meg éppen a gyakorlati időmet töltöm és egy esküvő összerakásán, megszervezésén munkálkodtam, szóval nekem is volt miről mesélnem. Vacsi után benyomtuk a Netflixet, de igazából mindketten a telefonunkba voltunk beletemetkezve. Egyszer csak felugrott Bazsi üzenete a kijelzőmön – pedig ott feküdtem, a mellkasának dőlve.

- Majdnem elfelejtettem! Hoztam neked valamit
- Ez most komoly? – néztem fel rá. – Itt fekszem melletted...
- Nem akartalak kizökkenteni. Megengeded? – felültem, hogy felkelhessen mellőlem.

Letettem a telefonomat és csak néztem, ahogy eltűnik az előszobában, majd mikor visszajött, megállította a filmet és leült mellém.

– Tudom, hogy mindig, mindent megbeszélünk, de van, amiről nem szóltam. Lassan egy éve, hogy együtt vagyunk, és nem tudom másképp, nélküled elképzelni az összes többi évet sem. Szeretném, ha életünk végéig együtt lennénk. Akkor is, ha minden esténket így töltjük – mutatott körbe a szobában.

A bensőmben már tudtam, hogy mi következik, de nem szakítottam félbe. Előhalászta a gyűrűt a zsebéből.

– Mondj igent, ha te is ugyanígy érzel, Flóra.

Ott, abban a pillanatban tudtam, hogy megérkeztem, végre, a helyemen vagyok.

Flóra történetét Pokk Brigitta jegyezte le.