A barátnőm lett a főnököm, nem gondoltam volna, hogy így hat a kapcsolatunkra

Hét évet dolgoztam az első munkahelyemen, és már nagyon éreztem, hogy eljött az ideje a váltásnak. Kiégtem, és nem akartam megrekedni ott. Az egyik barátnőm csoportvezető lévén pedig épp új embert keresett a csapatába. Noha nem volt semmilyen sales-es tapasztalatom, ez nem jelentett problémát, én pedig örültem, hogy kipróbálhatom magam egy teljesen más területen, ami később biztosan hasznos lesz.

Viszont voltak aggályaim azzal kapcsolatban, milyen lesz egy barátnővel dolgozni, aki ráadásul a főnököm. Hiszen nem hiába hangoztatják: az üzletet nem jó keverni a barátsággal! Noha ez azért nem ugyanaz, de itt még közrejátszik egy alá-fölérendelt viszony is. Végül úgy voltunk vele, hogy megpróbáljuk, és igyekszünk mindent megbeszélni, nem hagyjuk, hogy a munka a barátságunk rovására menjen.

Eleinte nagyon furcsa volt úgy tekinteni rá, mint a főnökömre.

Talán nem is lehet, ha egy régi barátról van szó. Szerencsére amúgy is laza cég volt, és a csoportvezetőknek nagyon jó és közvetlen a kapcsolatuk a beosztottakkal.
Furcsán hangzik, de nehéz volt megadni neki azt a tiszteletet, amit amúgy megad az ember a (pláne új) főnökének, mert gyakran megfeledkeztem magamról, és úgy szóltam hozzá, vagy éppen „be" neki, amit egy főnökkel szemben amúgy nem engedhetnék meg magamnak. Nem direkt csináltam, de igyekeztem azért változtatni rajta. Szerencsére nem vette nagyon zokon.

Arra is ügyelnünk kellett, hogy még véletlenül se tűnjön úgy a többiek előtt, hogy esetleg velem kivételezik. Például, hogy ha ketten ebédeltünk, ne lépjük túl az ebédidőt – ez persze nem mindig sikerült - vagy ha késtem, azt nekem is szóvá tegye ugyanúgy. Arra is kellett figyelnem, hogy hiába délután már mint két barát beszélgettünk, ne mondjak olyat a kollégáimról, amivel akarva akaratlanul is rossz színben tüntetem fel - kvázi „beköpöm" - őket, akármiről is legyen szó, hiszen ő a főnökük, és ennek következményei lehetnek.

Sajnos azért ennek a helyzetnek a velejárója lett, hogy sokat beszélgettünk a munkáról, a munkatársakról a szabadidőnkben is. A korábbi „barátnős" témákat gyakran felváltották ezek, és persze mentek a munkahelyi pletykák is. De azért igyekeztünk ezt lekorlátozni, viszont talán pont így tudtunk minden ügyes-bajos céges dolgot, problémát megbeszélni, és talán ennek köszönhetően nem voltak köztünk különösebb feszültségek. Persze akadtak nézeteltérések is, de mindig tudtuk kezelni.

Nem számítottam erre, de úgy éreztem, sokkal szorosabb lett a barátságunk. Hiszen jóval több időt töltöttünk együtt, munka után gyakran mentünk még el ide-oda, de a cég is aktív volt a közös programok szervezésében.

Amikor viszont pár év után úgy döntöttem, hogy ismét itt lenne az ideje a váltásnak, bajban voltam kissé. Mert alapjáraton az ember nem közli a főnökével, hogy elkezdett állást keresni, és lehet, hogy hamarosan felmond. De nem akartam ezt a háta mögött csinálni, és azt hazudni, hogy nőgyógyászhoz megyek miközben állásinterjúra. Ez mindenképp betett volna a barátságunknak. Ezért őszintén elmondtam neki, hogyan érzek, ő pedig teljesen megértett, és támogatott. Sőt, gyakran elengedett állásinterjúkra is.

Ha tehát igazán szoros és jó a kapcsolat két barátnő között, a közös munka nem ronthatja ezt el! A lényeg, hogy mindig őszintének kell lenni a másikkal, és ha valakit valami zavar, azt mindenképp meg kell beszélni. Hiszen itt nem csak a főnöködről van szó, hanem a barátnődről, akivel amúgy is megosztod az érzéseidet.

Ma már nem dolgozom ott, de mindig jó szívvel gondolok azokra az időkre, és valahol hiányzik is, mert most már nem tudunk annyit találkozni. Arról nem is beszélve, hogy azóta se volt olyan jó főnököm, mint a barátnőm...

Nyitókép: Shutterstock