Házasság húszévesen, de válás még harminc alatt?

Nagyanyáink idejében teljesen természetes volt, hogy a lányok húsz évesen már asszonyok voltak, akik kenyeret dagasztottak, sütöttek, gyereket szültek, neveltek és kiszolgálták az urukat, akivel természetesen csak és kizárólag magázó formában beszéltek. Majd ötven-hatvan évet éltek le egymás mellett. Elfogadták egymás hibáit, a hosszú évek alatt összecsiszolódtak és már a szemöldökük állásából is értették egymást. Na az én unokám nem írhatja majd ezt rólam, sem az engem követő generációkról. (Tisztelet a kivételnek, akik erősítik a szabályt!)

Több olyan kedves barátom és barátnőm van, akik az érettségi, még egyszer mondom, az érettségi után szinte azonnal összekötötték a sorsukat életük aktuális egyetlen, sok esetben első nagy szerelmével. A gimi utolsó napja utáni héten az anyakönyvvezetőhöz vezetett az első útjuk. Titkon persze tele voltam végtelen szkepticizmussal, de mindannyiuk esküvőjén boldogan mosolyogva gratuláltam az ifjú párnak és örök szerelmet, sok boldogságot és minél több gyereket kívántam nekik. Eközben csak arra tudtam gondolni, hogy én erre most így éppen húsz fölött, vagy ne adj isten még csak a tizennyolc után biztos, hogy totálisan képtelen lennék.

Bár nehezebb napjaimon, amikor éppen egy hónapra való rosszabbnál rosszabb randit kellett kihevernem, bevallom irigykedve jutottak eszembe ők, akik azóta már a nagybetűs házas életüket élték a közösen tervezett és épített családi házukban, ami előtt két autó parkolt, sőt már a gyerekszoba is készen állt a legkisebb családtag érkezésére. Arra gondoltam, hogy mennyire szerencsések, hogy az életük ezen szegmense már ilyen fiatalon a helyére került. Mindeközben én, a diplomáimat halmozva abban reménykedek, hogy a Tinderen végre jobbra húzok majd egy olyan fiút is, aki legalább annyira normális mint amennyire szépek a szemei.

Nyilván mint minden éremnek a korán kötött házasságoknak is két oldala van. Amilyen hirtelen elkezdődik, olyan hamar véget is érhet. Az utolsó tini esküvőnek már idestova hat éve. Éppen ennyi ideje nem beszéltem azzal az akkor frissen érettségizett párral, akiket sokadmagammal ünnepeltünk egy forró nyári délutánon.

Alig pár hete a csodálatos Facebook elém dobta az akkori arát, hogy jelöljem ismerősnek. Először azon lepődtem meg, hogy nekem ő miért nem volt eddig is ismerősöm, majd második ránézésre azért, mert a profilképén egy számomra ismeretlen férfival ölelték egymást. Azonnal leesett a tantusz, új pasi, új profil. Már éppen felocsúdtam volna a rémületből, amikor kaptam egy üzenetet a szóban forgó lány, mint kiderült egykori férjétől, aki egyébként ebben az évben ünnepelte a 25. születésnapját.

Tíz perc beszélgetés után kiderült, hogy már majdnem két éve elváltak. Elmúlt a szerelem, jött egy harmadik – a lány képén látott szakállas csávó - és egyik napról a másikra a válóperes ügyvéddel találták szemben magukat. Házasság tizenkilenc évesen, válás huszonhárom évesen. Igazi gyorstalpaló a felnőtté válás iskolájában.

Közben az is kiderült, hogy a hozzájuk hasonlóan a gimi után házasodott közös ismerőseink 90%- is az ő sorsukra jutott. Vannak lányok, akik már egy kisgyerekkel maradtak magukra ezért nem csak a talpra állás nehezebb, de a ismerkedés is.

Meglepődtem magamon, de édes bizsergő érzés futott végig rajtam és azt éreztem, hogy őrülten szerencsés vagyok, hogy a pillanat hevében még senkinek sem mondtam igent egy meggondolatlan lánykérésre.

Úgy tűnik igaz az a városi legenda, hogy ha nem mész férjhez harminc alatt megspórolod az első válásodat is.

Nyitókép: Shutterstock