A szerelem arra való, hogy eltereld a figyelmed a saját gyengeségeidről

Ezt az állapot hívják mindent elsöprő szerelemnek, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy tényleg mindent visz magával: elköszönhetsz a józan eszedtől, az ítélőképességedtől, és azoktól a tulajdonságaidtól, amik miatt komolyabbnak tűnsz, mint egy óvodás.

Ez a gondtalan lebegés egészen sokáig képes fennmaradni, feltéve, ha Barbie földjén minden rózsaszín kis buborék sértetlen marad. Hiszen ezekben őrizgetjük a párunkról alkotott illúzióinkat, amiket akár az életünk árán is megvédünk, nehogy kiderüljön, hogy olyan tulajdonságokra vágyunk, amelyekkel a másik ember nem rendelkezik.

De amikor rosszra fordulnak a dolgok, akkor ennek a mindent elsöprő, vanília pudingos érzelmi rohamnak a másik végletét is megtapasztalatod. Mély letargia, életundor, kisírt szemek és étvágytalanság szegélyezi a mindennapjaidat. Úgy nézel ki, mint akinek totálisan tönkrement az élete, és úgy is érzed magad - pedig "csak" összevesztél/szakítottál a pasiddal. Attól még van családod, barátaid, munkád és hobbid, amik kapaszkodók lehetnek a nehezebb pillanatokban. De ez téged egy pillanatig nem hat meg, kötöd az ebet a karóhoz, hogy a te életed márpedig ÖRÖKRE tönkrement, és ennek az ellenkezőjéről a jó isten sem győzhet meg. Így hát ülsz tovább önmagad kivetkőzött valóját ölelgetve, és sajnálkozol.

Ismerős?

Még mielőtt szegény édesanyámat emlegetnéd, elmondom, hogy egyáltalán nem akarlak bántani. Sőt, azért tudom ilyen pontosan leírni a mindent elsöprő szerelem végpontjait, mert mindkettőt kipróbáltam már néhányszor. Szóval, ha magadra ismertél a fenti sorokat olvasva, nyugodtan tedd fel a kezed, mert én biztosítalak arról, hogy nem te vagy az egyetlen, aki ismeri a forgatókönyvet.

Van azonban a szerelemnek egy másik fajtája is, amivel az utóbbi időben sokkal jobban szimpatizálok. Ezt magamban igazságos szerelemnek neveztem el, mert egyik irányba sem túloz.

Olyan, mintha kicsit lejjebb tekernék az érzelmi termosztáton az önfeláldozás és a drámaiság mértékét, ezzel fordított arányban pedig feljebb tekernék az önszeretet és a magabiztosság szintjét.

Vajon mitől függ, hogy melyik szerelem kerít hatalmába?

Erre a kérdésre már sok-sok éve keressük a választ. Versek, dalok és filmek százai próbálják megfejteni, hogy mi lehet a különbség szerelem és szerelem között, nekem viszont van egy elméletem, amit a tapasztalataim útján fogalmaztam meg.

Azt vettem észre magamon, hogy miután letoltam egy évet terápiában, megváltozott a saját magamhoz fűződő viszonyom. Elkezdtem olyan munkákkal foglalkozni, amelyek kielégítenek, és olyan emberekkel körbevenni magam, akik építenek. Azóta pedig nem annyira központi kérdés az életemben a szerelem. Nem arra akarok kilyukadni, hogy egyáltalán nem fontos, mert ez azért erős túlzás lenne, csak azt mondom, hogy sokkal biztonságosabban érzem magam most a földön, mint 1-2-3 éve.

Rengeteg olyan dolog vesz körül, ami motivál, tartja bennem a tüzet és értelmet ad a mindennapoknak - akkor is, ha éppen senki sem törődik a szívemmel, csak én.

Azt gondolom, hogy ez az állapot a belépő abba a klubba, ahol már nem félünk az egyedülléttől. Pedig az egyedüllét óhatatlanul előhozza az ember legsötétebb gondolatait, és főleg azokat, amikkel nem tudunk vagy nem akarunk szembenézni. Szerintem sokan ezért lesznek társfüggők, és ezért élik meg mindennél fontosabbnak a szerelmet, mert a társasággal próbálják elterelni a figyelmüket saját magukról. Persze nem állítom, hogy ez tudatos döntés lenne, inkább egyfajta tudattalan, önvédelmi mechanizmus. De ha valaki önszántából szembenéz ezekkel a félelmekkel, akkor lassacskán megszűnik az egyedülléttől való a félelem, ezzel együtt pedig a túlzott párkapcsolati ragaszkodás is.

Szerintem aki kellően jó kapcsolatot ápol magával, kézben tartja az életét és nem retteg mindentől, ami körbeveszi, az sokkal kevésbé mélyül el a szerelemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem képes szeretni, vagy, hogy nem vágyik soha családra, csak nem ettől teszi függővé saját magát, nem a szerelemmel teszi egyenlővé a saját boldogságát. Annyi minden mással is foglalkozik, annyi fontos komponense van még az életének, hogy egyszerűen "pazarlásnak" érzi minden lelki energiáját kizárólag egy témára fókuszálni. Ő az, akik boldog párkapcsolatban is, és akkor is, ha éppen nincs senkije.

Nyitókép: Shutterstock