Köszönöm, hogy felnőtt nőt faragtál belőlem

Félek. Kezdjük rögtön ezzel, mert nincs már türelmem ahhoz, hogy ne a lényegről beszéljek. Sokszor gyöngyházfényű báli ruhába öltöztetjük a legsötétebb érzelmeinket, hogy ne kelljen bevallani a valóságot még magunknak sem. De én ezt nem akarom.

Nem akarok úgy tenni, mintha nem lenne semmi. Szeretném elmondani neked, mennyi minden ijesztő számomra a világban, még ha elsőre úgy is nézek ki, mint aki semmitől se fél. Félek a szédítő magasságtól, a hatalmas terektől, de a fojtogatóan kis helyektől és a pince mélységétől is. Félek az egyedülléttől és a tömegtől, félek a csendtől és a hangzavartól, félek a jelentéktelen szavaktól, de főleg a jelentőségteljesektől. Félek akkor is, ha érzek valamit, de főleg akkor, amikor nem, félek, amikor hatalmába kerít valamiféle kényszer, és akkor is, ha semmi sem motivál.

Egy emberélet alatt szinte bármitől lehet félni, minden csak idő és viszonyítás kérdése. Amivel egyszer szembe szálltál, később újból az üldöződ lehet, és amit sokáig nem mertél legyőzni, egy napon leterített áldozatoddá válhat.

Minden rajtad múlik, mert a félelem valójában nem más, mint a lélek megnyomorított, csonka, tettre képtelen keze, amit csak vonszolsz magaddal céltalanul, ahelyett, hogy funkcióval látnád el. Te is, én is, mindenki.

Csak az nem fél, aki cselekszik - illetve az is fél, de neki van miért bizakodni, hiszen legalább nem csak szemléli a saját sorsát, hanem próbál változtatni. Pontosan tudom, mi a kettő közötti különbség, hiszen mindkét asztalnál voltam már vendég. De te ott ültél végig velem szemben, és hol elismerően mosolyogtál, hol pedig félvállról odavetett, forrongó pillantással büntettél.

Sokáig azt hittem, hogy akkor szegeződik rám ez az elégedetlen szempár, ha elbukok egy próbát a félelelmeim elleni harcban, aztán idővel megtanultam: egyedül akkor van elszámolnivalóm, ha még csak meg sem próbáltam küzdeni. Sosem felejtem el ezt a tekintetet, de azóta tudom, hogy a gyávaságot nem viseled el. Én pedig egyszer eldöntöttem, hogy ezt soha többé nem akarom látni.

Forrás: Shutterstock

Azóta megtanultam hallani a szavaidat is. Halkan suttogod, mi a jó irány, amit ha követek, sosem fogom gyáva, hasztalan embernek érezni magam. Egyszerű, szeretetteljes, védelmező iránymutatásaid mentén biztonságra leltem, és már van hova nyúlnom olyankor, amikor félek.

Már nem érzem magam űzött vadnak, ami az elkorhadt levelek zörejétől is összerezzen. Már nem fekszem le a földre senkinek csak azért, mert azt állítja,  erősebb, mint én.  

Mióta együtt vagyunk te és én, nem csak a kézzel fogható erőt tartom fegyvernek, kitoltam a határaimat, és úgy érzem, képes vagyok lehozni magamnak a legfényesebb csillagot az égről. Megértettem, mi a hosszútávfutások szépsége, és már önszántamból állok a start mezőre, mert van kedvem megmérettetni. Legyen szó szerelemről vagy karrierről, soha nem felejthetem el, ki számomra az első, hiszen egyedül magamtól várhatom el, hogy a priroritási sor legfelső fokára helyezzen.

Már tudom, hogy ha te hiszel bennem, akkor én meg tudom csinálni, legyen az bármi, így pedig napról-napra bátrabb és erősebb lettem. Nem hagyom, hogy bárki is elfújja a szívemből a lángot, és azt is megtanultam, hogyan ne oltsam ki önmagam fényét. 

Köszönöm, belső énem, hogy olyan felnőtt nőt faragtál belőlem, akire büszke lehetek akkor is, ha éppen hibázott, vagy nem volt elég felkészült. Mert ma már nincs olyan, hogy valamiről csupán a félelmeim miatt mondok le. Küzdök, amíg hiszek abban, amit teszek. Nekem ezt jelenti hiteles nőnek lenni.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek