magazin kibeszélő személyiség csend introvertált
Az introvertáltakat csendesnek, befelé fordulónak, félénknek szokták titulálni, olykor még az is elhangzik, hogy nem szeretik az embereket. Utóbbi egyáltalán nem igaz, csak nem mindenkit, és nem minden mennyiségben. Egyszerűen csak jobban szeretjük a kisebb társaságot és a mély beszélgetéseket, szemben a csevegéssel. Nem mintha a csevegés rossz dolog volna, csak egyszerűen a legtöbb introvertált számára nem annyira élvezetes, mivel nem vagyunk jók benne. Képtelenek vagyunk továbbvinni a lift előtt, az időjárásról szóló diskurzust, de ugyanez a helyzet az ebédlőben, ahol arról folyik a beszélgetés, hogy ki mit eszik. Az introvertáltakat gyakran félreértik, íme, néhány információ a működésünkről.

1. Nem vagyunk defektesek

A megfelelő környezetben és társaságban sziporkázhatunk is, de idegenek között bizony gyakran előfordul, hogy megnémulunk és csak azon törjük lázasan a fejünket, hogy mit is tehetnénk hozzá a beszélgetéshez. Egyszerűen nem megy olyan természetesen a csevegés, mint az extrovertáltabb társainknak. Persze az évek alatt megtanulunk frázisokat, amiket ilyenkor elpuffogtatunk, de többnyire ahhoz, hogy teljesen feloldódjunk az kell, hogy jobban megismerjük azokat az embereket, akikkel egy asztalnál ülünk. Azzal, hogy csendben maradunk nem akarunk senkit megbántani, és nem is vagyunk defektesek. A csend számunkra egy nagyon jó barát, és sokszor inkább azt nem értjük, hogy miért kell folyton beszélni.


2. „Olyan csendes vagy, mondj valamit!"

Ennél rosszabb módja nincs annak, hogy egy introvertáltat bevonjunk egy beszélgetésbe. Ilyenkor azt érezzük, hogy mindenki figyelmét sikerült felhívni arra, hogy – legalábbis egyelőre – nem veszünk részt annyira aktívan a társalgásban, és hirtelen olyan, mintha kipakolták volna az agyunkat. Semmi, de szó szerint semmi nem jut eszünkbe, amit hozzáfűzhetnénk az eddig elhangzottakhoz. Ez körülbelül annyira hasznos, mint amikor egy ideges embernek azt mondjuk, nyugodjon meg. A konkrét kérdésekre viszont szívesen válaszolunk, és nem, az nem konkrét kérdés, hogy mi a helyzet. A legjobb azonban, ha hagyják, hogy akkor kapcsolódjunk be a beszélgetésbe, amikor szeretnénk.

Forrás: Shutterstock

3. Igyekszünk fejben készülni a helyzetekre és éljen az online rendelés!

A hivatalos ügyek intézése senki számára nem élvezetes, rengeteg telefonálással és idegeskedéssel jár, az intorvertáltak ezért előre készülnek. Általában fejben végigzongorázzuk a beszélgetést, több lehetséges kimenetellel, de így is jóval több stresszel jár egy ilyen lefolytatása számunkra, és ha lehet, mindig előnyben részesítjük az online ügyintézést. Az ételrendeléssel is ugyanez a helyzet, és ha tehetjük, minden helyzetben azt a módszert választjuk, ami nem jár idegenekkel való kommunikációval.


4. Nem kell megmenteni vagy megváltoztatni

Lehet, hogy nem minden helyzetben dől belőlünk a szó, és sokszor vagyunk egyedül, de ez nem jelenti azt, hogy meg kellene minket menteni. Egyszerűen csak el kell fogadni, hogy nem ugyanazokból a dolgokból merítkezünk. Míg az extrovertáltabb embereket többnyire az tölti fel, ha minél több ember veszi őket körül, az introvertáltabb embereknek az egyedüllét ad inkább energiát. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.