Jó reggelt! Jó? Hát én gyűlölöm az egészet...

Gyűlölöm a plafont, amit kifejezéstelen arccal bámulok, gyűlölöm a pókhálót a sarokban, ami súlytalan himbálózásával a pofámba röhög, és azt mondja: "Soha nem fogsz tudni leszedni, undok kis törpe!" - és milyen igaza van. Még egy 10 centis tűsarkúban sem vagyok elég magas ahhoz, hogy a porszívó csövével elérjem a sarkokat. Mondjuk nincs is tűsarkúm - székem viszont lenne. Látod, ebből is látszik, hogy gyűlölöm az egészet, máskülönben nem kifogásokat gyártanék, hanem már leszedtem volna.

Gyűlölöm a hideget, ami az ágyon kívül vár, de persze amikor meleg volt, azt is gyűlöltem. Keresek egy pár zoknit a lábamra, és megkezdem gyűlölködő zarándoklatom a konyha felé - még szerencse, hogy nincsen messze, bizonyára azt is gyűlölném.

Gyűlölöm, hogy a kedvenc bögrémet minden reggel el kell mosni - nem meglepő, hiszen a teámat is minden este ebből iszom. Lehetnék előrelátó, és elöblíthetném lefekvés előtt, de akkor eggyel kevesebb dolgot gyűlölhetnék az utálkozós napomon. Gyűlölöm, hogy a reggeli nem csinálja meg magát, de persze ha megcsinálná, akkor biztos valami mást akarnék enni. Gyűlölöm, mikor tele van a hűtő és nem tudok választani, de persze azt is, amikor üres, és a benne árválkodó 3 tétel sehogy sem összeilleszthető.

Gyűlölöm a kinyitott ablakon beáramló hűvös levegőt, a lakóközösség ébredezésének zaját, az egyre sokasodó üzeneteket, amik mind egy-egy feladatot jelentenek, a ruhatáramat, mert nem képes napról-napra lecserélni magát, a hajamat, aminek senki nem mondhatja meg, hogyan álljon, a sminkkészletem, ami ma reggel se varázsolt Angelina Jolie-vá, a kulcsom és a maszkom, amik közül egyet szinte mindig itthon felejtek, és az ebédem, amit időnként szintén a hűtőben hagyok.

De valójában imádom ezt a céltalan gyűlölködést

Mert ez az érem másik oldala, aminek olykor ugyanúgy teret kell adni. Ez pont olyan, mint hogy néha kifejezetten jó érzés csúnyának lenni. Hiszen az ember mindig arra törekszik, hogy meglássa a dolgokban a szépet, a pozitívat, az előremutatót, a fejlődést hozót. Arra vagyunk berendezkedve, hogy a jó dolgokra fókuszáljunk, hogy a gondolatainkkal megteremtsük a saját boldogságunkat, belső békénket.

Nekem ez akkor megy, ha mellette nem tiltom meg magamnak a negatív gondolatokat sem. Ha nem várom el magamtól, hogy de már pedig mindig vigyorogjak, mindig legyek rugalmas és tettrekész, egy mosolygó, szexi szuperhős, akit az se zavar, ha letépik a lábát. De, zavar, ha letépik a lábam!

Szükségem van arra, hogy időnként mindent gyűlöljek, hogy valahol kivezessem azt a feszültséget, amitől nem szabadultam meg az előző hetekben. Szükségem van rá, hogy látványosan és indokolatlanul duzzogjak - nem másokkal, csak úgy magammal, egyedül -, mert utána még jobb érzés újból örülni minden apróságnak. Szükségem van a kontrasztra, mert segít még jobban kiemelni a szépet. Mintha egy réten először csak a szúrós gazokra fókuszálnál, aztán levágnád mindet, hogy több figyelmed maradjon arra a néhány szál virágra. Annyira jó érzés!

Számomra így lett a gyűlölködés is a boldog élet elengedhetetlen építőköve, amivel úgy kell bánni, mint egy erős fűszerrel: egy csipetnyi is elég ahhoz, hogy különlegessé tedd a főztöd, de ha túltolod, akkor elrontja az egészet. Gazdálkodj okosan az utálatoddal!

Nyitókép: Shutterstock