Mégis mi történt? Nekem kell manapság udvarolnom a pasiknak?

Az ember lánya egy szórakozóhelyen végigfuttatja a tekintetét a tömegen - ha éppen egyedülálló - hátha megakad egy helyes pasin. Ha megakadt, akkor pedig próbáljuk keresni vele a szemkontaktust. Nagy a boldogság, ha ez is megvan, és a férfival többször is összenézünk, mert akkor nyilván kölcsönösen tetszünk egymásnak. Egy idő után már elengedünk egy mosolyt, zöld utat adva neki. Csakhogy hiába rebegtetjük a pillánkat kitartóan, hiába ér fülig a szánk minden egyes összenézésénél – hátha nem látta eddig, hogy rá mosolyogok – csak nem történik semmi, pedig már órák óta vadul vigyorgunk egymásra.

Miért nem jön ide? Miért nem hív meg mondjuk egy italra? Már egyértelműen jeleztem, hogy tetszik nekem, nem kellene félnie a visszautasítástól.

Nos azért nem megy oda hozzád a pasi, mert manapság ez már nem divat...

Újabban a nők mennek oda a férfiakhoz, ők szólítják le őket. Ne adj Isten meg is hívják egy italra? Ki tudja... Lehet, már idáig süllyedtünk.

Úgy látom, hogy ma már kvázi nekünk kell udvarolnunk a pasiknak. Megküzdeni értük, becserkészni őket, mindenféle taktikákat bevetve. Közel sem elég, ha finom jelét adod annak, hogy tetszik neked, egy szende félmosollyal, szégyenlősen várva, hogy odabattyogjon, mert a férfi azt akarja, hogy te közelíts.

Sok pasitól hallani, hogy szeret „vadászni", hogy nem kell a könnyű préda, nem az igazi, ha nem ő küzdött meg a nőért. Csakhogy a gyakorlatban mégsem így viselkednek – tisztelet a kivételnek. Talán észre sem vették, de ők lettek a vadak, és a nők a vadászok. Talán hiába mondják az ellenkezőjét, de élvezik is ezt a szerepet, mert ez jóval kevesebb erőfeszítéssel és visszautasítással jár.

Bizony, ha te pedig nem vagy elég bevállalós, vagány csaj, és csak várod, hogy a sült galamb a szádba repüljön, akkor nagyon hamar lecsapja a kezedről valaki más a kiszemeltedet.

Forrás: Shutterstock

De mi van akkor, ha én szeretném várni azt a sült galambot, és nem akarok rámenős csaj lenni? Olyan akarok lenni és vagyok is, aki örül, ha a férfi kezdeményez és udvarol neki kicsit. Szeretnék én lenni a nő, igenis szeretném, ha legalább az első lépést ő tenné meg, és nem azért mert kéretni akarom magam, hanem mert szerintem így kellene indulnia egy kapcsolatnak, egy szerelemnek. Nem pedig úgy, hogy én, mint nő megharcolok érte.

Mégis mit mesélünk majd az unokáinknak, hogyan ismerkedtünk meg?

A nagyi ráhajtott a papára, fűzte őt, az meg végül beadta a derekát? Ennek fordítva kellene lennie!

Tényleg akadnak kivételek – háló a jó Istennek – de eléggé elkeserítő, hogy a többség esetében már ez a normális. Az ismerkedési normák néhány éve gyökerestül változtak meg, szó szerint 180 fokos fordulatot vettek. És az, aki ez idő alatt párkapcsolatban élt, majd most kikerült arra a bizonyos húspiacra újra, csak pislog, hogy mégis mi a fene történt? Miért nem kezdeményez nála egyetlen férfi sem, talán mert nem elég szép?

Azok pedig akik már hozzászoktak, és tudják, hogy ez nem szépség kérdése nagy magabiztossággal vadásszák le, és viszik haza a férfiakat. Aki pedig erre nem képes az csak bízhat a jó szerencsében, hogy valamikor majd arra téved egy régi vágású úriember, aki képes annyit kinyögni: „Szia meghívhatlak egy italra?". Mert ennyi lenne csupán, nem kell rózsát venni a virágárus lánytól, meg verseket szavalni, sem megküzdeni a hétfejű sárkánnyal. Csak megtenni az első lépést, hogy a nő nő lehessen, a férfi pedig férfi.

Annyira nagy kérés ez?

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?