Anya kérlek, ne bánts megint!

Alkoholista szülő mellett nem egyszerű felnőni. Az agresszív és vezeklő időszakok váltakozása miatt az egyik legfontosabb pont, a biztonság az, amiben nincs része a gyermeknek. Így éltem én is 18 évig, míg végül el tudtam költözni otthonról.

Ahogy sok helyen, nálunk is a pelenkás popsimra csapással kezdődött minden, majd később egyre gyakoribb és durvább verések, szidalmazások következtek. Anyámnak napközben én voltam a mindene, egy-két órával később, ahogy hatni kezdett az esti alkoholmennyiség viszont minden baj forrása, akit meg kellett büntetni a saját élete miatt. Később már nem csak este, hanem délben is előkerült a sör és a bor, amit gyakran velem vetetett meg. Hiába próbáltam a kedvében járni, vezetni helyette a háztartást, dolgozni vele hétvégenként, sosem tudtam, hogy mire számíthatok. Ahogy nőttem, a fizikai bántalmazás átváltott verbálisba, ami talán rosszabb volt: egy bizonytalan, rettegő, önbizalomtól megfosztott labilis tinédzser lettem tőle. Egyetlen gyereknek sem lenne szabad azokat átélnie, amiket nekem kellett. Ezért is döntöttem úgy, hogy megosztok két epizódot a kisgyermekkoromból.

 

Az áramszünet oltalmazó ölelése  

Olyan 5-6 éves lehettem. Anyámmal csak ketten voltunk otthon, a nappaliban ültem, vizet ittam egy üvegpohárból, ami kicsúszott a kezemből, amikor vissza akartam tenni az asztalra. Eltört. A zajra anyám, aki a konyhában készítette a vacsorát befutott a szobába, és amikor meglátta mi történt, azonnal lekevert nekem egy hatalmas pofont. Ezután a hajamnál fogva arrébb lökött, majd jött egy újabb ütés a fejre. Sírva fakadtam, folyamatosan kértem a bocsánatát, megígértem, hogy többet ilyen nem fog előfordulni. Ő közben végig szidalmazott, hogy még egy pohárra sem tudok vigyázni, ez pénzbe került, most meg tiszta üvegszilánk minden, és ekkor hirtelen minden elsötétült. Én rettentően félek a mai napig a sötétben, de akkor felpattantam, befutottam a szobámba, és bebújtam a ruhás szekrényembe. Hallottam, ahogy anyám azt üvölti, „Imádkozz, hogy sose jöjjön vissza az áram, mert, ha megtalállak, megöllek!". Annyira féltem, hogy egy picit be is pisiltem, de próbáltam visszafojtani a sírásomat, nehogy megtaláljon anya. Arra, hogy ezután mi történt, képtelen vagyok visszaemlékezni.

Forrás: Shutterstock

Nem volt jó döntés  

Ennél az esetnél 11-12 éves voltam. Az egyik külvárosi panelrengetegben éltünk, az egyik ház aljában pedig borkimérő működött. Az a fajta, ahová elviszed az üres palackot, ők pedig megtöltik olcsó asztali borral. Anyám épp a borozós időszakát élte, volt, hogy naponta kétszer is fordult a borkimérő és a lakás között, kezében két 2 literes palackkal. Egy idő után viszont rászokott, hogy inkább engem küld le. Akkoriban még cigarettát is vehetett gyerek, tehát minden gond nélkül vehettem bort is. Történt egyik délután, hogy a kimérőben elfogyott az édes vörös, márpedig anyám csak azt itta. Tudtam, hogy ha bor nélkül megyek haza balhé lesz, de ha más bort viszek, mint amit szeret, akkor is ki fog borulni. Álltam ott, tudtam, hogy döntenem kell, és tudtam, hogy nincs jó döntés, mindenképp bajba kerülök. Végül édes fehéret vittem, anyám pedig – ahogy sejtettem – dühös lett. Mindennek elhordott, ami csak eszébe jutott, közben jött felém üvöltve, én meg sírva fakadtam, és berohantam a szobámba. De az ajtót nem lehetett bezárni, mert anyám ezt sosem engedte, így utánam jött, folytatta a szidalmazást, egészen az arcomba mászott, de nem ütött meg. Majd hirtelen kiment. Aznap már nem mertem kimenni a szobámból.

Nyitókép: Shutterstock

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
    Ezt olvastad már?