Az emlékek sötét árnyai között élek, magányosan

Három nap. Három nap, és itt hagyok mindent. Külföldön kezdek új életet, és magam mögött hagyom a szeretett otthonomat, a szerető családomat. A helyet, ahol felnőttem. Az emlékeimet.

Most mégis kénytelen leszek, mert már fizikai fájdalmat okoznak a rendszeresen bevillanó emlékképeim, amikkel meg kell birkóznom. Sosem gondoltam, hogy képes leszek erre. Nem akartam elmenni, tényleg nem. De mi mást tehetnék? Nem tudok szabadulni a képektől, érzésektől, mert a legváratlanabb pillanatokban törnek rám.

Reggel, felkelés után rápillantok a mellettem lévő szoba kilincsére. "Csillagom, egy kicsit húzd felfelé, miután becsuktad, különben ki fog nyílni." Ezt a mondatot minden áldott este elmondta nekem a drága nagymamám. Minden áldott este, amikor még velem volt. Most már nincs velem, de én szorgalmasan ellenőrzöm a kilincset, hogy az ajtó jól be legyen csukva.

Megyek tovább a lakásban, pillantásom a hamutartóra siklik. A szerelmemre gondolok. Én sosem dohányoztam, de amikor titokban feljöttél hozzám, ebben a tálban nyomtad el a csikkeidet. Ebbe szórtad a hamut, miközben öleltél és csókoltál. A fürdőszobában bevillan, ahogy együtt zuhanyoztunk, és annyira gyönyörű volt az egész. Olyan őszinte és tiszta. Most már te is messze jársz, és minden szép pillanatom a múlté lett, a nagymamámmal együtt.

Munkába menet a busz elvisz a közös lakásunk mellett. Két boldog évet töltöttünk ott, és rövid idő alatt otthont varázsoltunk belőle. Ha felpillantok, még látom a pöttyös függönyt az ablak mögött, amit egy karácsony előtti estén együtt tettünk fel, hogy az ünnepekre már szép legyen a lakás. Szenteste az egész családom átjött vendégségbe, köztük a mamám is, akinek a jelenléte még ott lebeg az ablakok mögött. Amikor hazaköltöztem a gyerekkori lakásomba, még ő is élt.

A busz robog tovább, a zenéim véletlenszerű lejátszással váltják egymást, sajgó szívvel bámulok ki az ablakon. Egyszer csak megszólal a Bohemian Rhapsody, és ez megadja az utolsó löketet. A könnyek lassan végigfolynak az arcomon. Ez a film a mi történetünk is lehetne, lehetett volna, ha nem csesszük el. De elcsesztük, és nekem nem maradt más belőled, csak az ágyam alatti doboz tele az emlékeiddel.

Forrás: Shutterstock

Benne van a kedvenc plüssöm, amiért bejártad az egész várost, hogy megszerezd nekem. A kis kabala elefántom, amit azért adtál, hogy jól teljesítsek az új munkahelyemen. És azzal a felsőmmel, ami az első titkos randinkon volt rajtam, és amire azt mondtad, jól nézek ki benne.

Három nap múlva hátrapillantok még egyszer a szeretett otthonomra, és az ágyam alatt hagyott dobozra gondolok. Meg arra, hogy ki fogja most esténként ellenőrizni a nagymamám kilincsét. A szívem szakad bele, de most mennem kell.

Talán egy ismeretlen helyen meg tudok erősödni annyira, hogy később visszatérjek a szülőföldemre, gyerekkorom helyszíneire, és a családomhoz, akiket most itt hagyok. És talán egyszer képes leszek a dobozodat is kinyitni anélkül, hogy belül meghalnék. A fülemben ismét felcsendül Freddie hangja, és a könnyek megint kicsordulnak a szememből.

Már a reptéren menetelek a jegyemet szorongatva, magam mögött húzom a bőröndömet. Nem félek attól, mi vár rám, nem félek az ismeretlentől. Bármi rossz is lesz ott, az ezerszer elviselhetőbb fájdalmat fog okozni annál, mint amit most magam mögött hagyok. Csak remélni tudom, hogy a démonjaim oda már nem tudnak elkísérni.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?