Ha a nem lehet gyerekem, akkor selejtes vagyok?

Öt éve vagyunk házasok, és már három éve próbálkozunk a babával. Nem görcsösen, hiszen tudjuk: minél jobban ráparázunk, annál kevésbé fog sikerülni. A stressz még senkivel sem tett csodát.

Ezért nem is aggódtunk, amikor másfél év után sem jött össze a dolog. De egy idő után csak felébredt bennünk a kimondatlan félelem: egyikünk háza tájékán nem stimmel valami. Enikő ragaszkodott ahhoz, hogy elsőként ő vizsgáltassa ki magát. Mintha még mindig a középkorban lennénk: ha egy nő nem esik teherbe, az az ő hibája.

A férfi mindig szent és sérthetetlen. Mégiscsak ő rendelkezik a csodamagokkal, amelyek az életet adják. A nő méhe csupán az inkubátor - a férfin múlik minden. Mindig is az volt a dolga, hogy gyereket adjon az asszonyának. De ma már jól tudjuk: a férfimagok is lehetnek életképtelenek.

Éppen ezért, amikor a feleségem végigjárta az összes orvost, túlesett minden vizsgálaton, és nem találtak nála semmit, már tudtam: nálam van a kutya elásva. Rettegtem ettől. Sohasem tekintettem magamra biológiailag vagy szellemi szinten a nő felett álló lényre. Tisztában voltam halandóságommal, és hogy akár velem is lehet baj.

Eleinte húztam-halasztottam a dolgot. Féltem. Minden fontosabbnak tűnt a vizsgálatoknál. Folyton ígérgettem, halogattam. Végül a feleségem minden hónapban egyre inkább elkeseredett arca láttán legyőztem a démonaimat. A félelmeim végül beigazolódtak: az én spermáim az életképtelenek. Kevés, lassú, tulajdonképpen semmire sem jók.

Persze az orvosok vigasztaltak, hogy ez még nem a világ vége. Jöhetnek a különböző gyógyszeres kezelés meg a remény. Legyünk türelmesek és kitartóak - nem szabad feladni. Ha pedig a gyógyszeres kezelések nem válnak be, akadnak más lehetőségeink is, például a lombik program. Mondani sem kell, nem vigasztaltak a lehetőségek. Ahogy szegény feleségem szavai sem, aki nem hibáztat engem és egyetlen becsmérlő megjegyzést sem tett, hogy a férje nem képes őt gyermekkel megajándékozni. Áldott jó lélek.

Forrás: Shutterstock

Én viszont teljesen összetörtem, amióta ez kiderült. Mégis, miféle férfi vagyok én?! Hogy érezhetném magamat igazi férfinak, ha nem tudom teherbe ejteni a feleségemet? Tudom, ez ostobaság, néha hallom magamat, milyen őrültségeket beszélek. Ha ez egy barátommal történne, jól fejbe is kólintanám, hogy ne beszéljen ökörségeket. Senki sem tehet erről. Ettől még ő ízig-vérig férfi, hiszen minden más téren jeleskedik.

Csak éppenséggel, mikor az ember ezeket átéli, nem jut eszébe megfogadni a saját bölcsességét. Főleg, amikor azt hallom más férfiaktól, hogy milyen gáz, ha egy pasi nem képes "felcsinálni" az asszonyt. Az nem is férfi, hanem punci. Nem rám gondolnak, hiszen a legjobb barátomon kívül más nem tud a problémánkról. Még csak az kellene - a fél világ röhögne a kudarcomon!

Kezdetben martam, gyötörtem magamat. Álmatlanul hánykolódtam éjszakánként. Ha elaludtam, rémálmokat láttam, hogy a feleségem megcsal, vagy elhagy valaki másért, aki megadhatja neki azt, amire vágyik. Pedig tudom, hogy sosem tenne ilyet. Akárhányszor a tükörbe nézek, egy értéktelen, haszontalan csávót látok. Isten a teremtés koronájának tett meg, erre tessék: nem tudom ellátni azt, ami a feladatom lenne. Két kétségbeesés között haragudtam magamra.

Most, fél év után a harag, az öngyűlölet átcsapott keserűségbe és reménytelenségbe. Azt hiszem, depressziós vagyok. Szedem a gyógyszereket, próbálkozunk, de még semmi eredmény. Enikő persze mindig mosolyog, úgy tesz, mintha nem aggódna, mintha nem zavarná a dolog. De én látom a szemeiben a bánatot. Erről pedig egyedül én tehetek.

Az idő nem a barátunk. Én 39 éves vagyok, ő pedig 36. Nehéz nem stresszelni, amikor tudom, hogy egy selejt vagyok. Ráadásul a feleségem is benne van a korban. Azt hittem, sikerülni fog mindent megadni neki, amire vágyik. Erre épp a legfontosabbat nem tudom nyújtani. Néha attól félek, soha nem is leszek rá képes. Akkor mi lesz?

Miklós történetét Balogh Orsolya jegyezte le.

Forrás: Csudai Sándor
Búcsúzunk!

Kedves olvasóink!

Október közepétől kezdve a SHE.HU teljes szerkesztősége, és az írói gárda is távozik a magazintól. Ezután a weboldalon és minden kapcsolódó közösségi felületen megjelent tartalmak nem a mi munkánk eredményei. Nehéz a búcsú, de köszönjük, hogy eddig velünk tartottatok, és reméljük hamarosan találkozunk! :) Íróink munkásságát addig is nyomon követhetitek saját írói oldalukon. Köszönjük ezt a 4 évet, amit velünk töltöttetek!

Ezennel kívánunk sok sikert az új szerkesztőségnek!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek