A feleségem dagadt lúzernek hívott - tényleg ennyit érek?

- Apa, mit jelent az, hogy dagadt lúzer? - pislogott rám a lányom. Nem erre a kérdésre számítottam. Azt hittem, arról faggat majd, miért nem vagyok velük, anya miért mással megy el esténként, és hogy mikor megyek vissza hozzájuk.

Tanácstalan lettem, mikor megkaptam a választ, hogy hol hallotta ezt: "Anya és a nagyi nevez így, mikor rólad beszélnek."

Kéthetente láthatom őt pár órára. Anyósom hozza el, de lőtávolban marad. Nehogy valami rosszat mondjak rájuk. Nem tennék ilyet, soha nem használnám fel a lányomat az exem ellen. Reméltem, hogy a volt feleségem is eljön majd, de fél év után feladtam a várakozást. Végleg leírt, látni sem akart. Igazuk volt, tényleg vesztes vagyok. A lányom az egyetlen sikerem. Csak ő, a munkám és egy reménytelen, plátói szerelem tart még ebben a városban.

Fogalmam sincs, hol rontottam el. Egyre többet veszekedtünk, nem is aludtunk együtt. Már nem láttam Anitában a nőt, csak egy folyton morgolódó boszorkányt, aki számára kevés voltam, bármennyire is igyekeztem. Nem voltam több számára egy két lábon járó spermabanknál.

A válás után elköltöztem. A gyerektartás kis híján felemésztette mindenem. Ha nem lettek volna a munkatársaim és a barátaim, magamra maradok. Szerencsére az egyikük már átélte, amit én, így megértett.

- Bepaliztak, nem te vagy az első, és nem is az utolsó! Előtted van még az élet, fel a fejjel! Dolgozz, sportolj! Ez segít túlélni! - mondta. És igaza volt. Jót tett, hogy a srácok a szülinapomra megleptek egy kondi bérlettel. Munka, edzés, munka, edzés, háztartás - így teltek a napjaim. Aztán az egyikük kitalálta, hogy nevezzünk a városi futóversenyre. Miért ne?

Épp küzdöttem a kilométerekkel, mikor a vége előtt egy utolérhetetlen versenytárs húzott el mellettem. Megbabonázott a jobbra-balra lengő lófarok, majdnem felbuktam a látványtól. Annyi tartalékom még volt, hogy mellé érjek és ránézzek. Hihetetlen volt, ahogy összpontosított, szinte repült, a nyomába sem értem többé. Célba érés után hamar eltűnt a tömegben. Megjegyeztem a rajtszámát, a befutó listából a neve is meglett. Nem kellett Sherlocknak lennem, hogy megtaláljam a Face-en. Minél több képet láttam róla, annál jobban tetszett, és annál inkább reményvesztettnek éreztem magam.

Forrás: Shutterstock

Elbűvölő volt a mosolya, a ragyogó kék szeme, a hosszú, hullámos haja. Nem volt közös ismerősünk, hogy infót szerezzek róla, de félelmetes, mit meg nem tudhatunk egy adatlapról. Reménnyel töltött el, hogy nem láttam pasis képet, de ez semmit nem jelentett. Lehetetlen, hogy egy ilyen életvidám, gyönyörű, sportos nőnek ne legyen senkije.

Próbáltam elfelejteni, nem ment. Talán mert azt is láttam, milyen sok közös van bennünk. Ő is szeret túrázni, futni, imádja a hegyeket, az autósportokat. Egyre többet gondoltam rá. Lenne közös témánk, de persze ez még édeskevés egy jól működő párkapcsolathoz, más is kell.

Ugyan mit adhatnék én neki? Egy létminimumért küzdő srác, aki épp csak kihúzza a következő fizetésig? Mennyire lennék partiképes elvált apukaként? Annyi kérdés kínzott, de egyikre sem volt válaszom.

Inkább leugrottam gyúrni, ám csak ő járt az eszemben. Zenét hallgatva edzettem, alig vettem észre, hogy valaki a vállamhoz ért. Nem hittem a szememnek, mikor találkozott a tekintetünk. Azt hittem, káprázik a szemem. Álmaim nője állt előttem. A mosolyánál csak a hangja volt bájosabb. Segítséget kért - alig tudtam megszólalni, de megmutattam, hogy kell azt a gépet használni. Aztán lopva figyeltem egész idő alatt.

Kiszúrta, hogy többször felejtem rajta a szemem. Nem is tudom, melyikünk volt nagyobb zavarban. Mikor végzett, hozzám lépett. Újfent megköszönte a segítséget, majd odasúgta, mikor jön legközelebb. Nem akartam hinni a fülemnek! Sosem voltam egy szerencsés pasas, de talán egy dagadt lúzernek is lehet esélye a boldogságra.

Fotó: Szabó Gábor
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Pechál Péter írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek