Sosem szerettél, csak egy nőcske voltam a sok közül…

Késő este van. Réges-rég aludnia kellene, de képtelen - csak meredten nézi a kezében lévő könyv lapjait. A sorokban elrejtett történet őt is gondolkodásra készteti. Sokáig elmélkedett azon, hogy vajon mi is vezetett odáig, ahová jutottak.

Persze sokkal, de sokkal könnyebb dolga lett volna, ha kertelés és habozás nélkül rákérdez a miértekre. Azonban tisztában volt azzal a ténnyel, hogy ha ezt tette volna, sosem kapja meg a választ, a valódi igazságot. Éveket töltött azzal, hogy percről percre elemezte kettejük kapcsolatát. Voltak jelek, de erre csak jóval később jött rá.

Megelevenedett előtte a csillogó szempár, ahogy ránéz. Pont ugyanúgy, ahogy a legelső találkozásukkor tette. Halványan megjelenik az emlék, hogy milyen érzés volt a karjaiban tartani és elhinni a szavait, hogy benne megtalálta azt, akit közelebb érez magához, mint életében eddig bárki mást. Akkor, abban a pillanatban azt érezte, tényleg elhiheti, mert örökre vele marad, és semmi sem fogja elválasztani őket egymástól.

Emlékezete már másik képet vetít elé. Eszébe jut, hogy a szerelme, a barátai előtt mennyire bizonygatta, hogy nagyon szereti és rá mindig számíthat. Fülében csengenek a baráti gratulációk. Bár nem mondták ki előtte, de látta rajtuk, átlátnak a mézes-mázas álarcon, amit kedvese visel. Csak várták a pillanatot, amikor elmondhatják a véleményüket, és óva intették. Figyelmeztették, hogy vigyázzon vele, mert nem őszinte hozzá.

Akkor badarságnak hitte. De nemcsak a barátok figyelmeztetését, még a saját megérzéseit is sutba dobta, mert szerette a másikat. Jóval erősebben és odaadóbban, ahogyan azt megérdemelte volna. Fátylat húzott a szemére, és teljesen elvakította a szerelem. Olyannyira, hogy akár fel is áldozta volna magát szíve választottjának. Nem is sejtette, hogy a heteken át tartó együttlét alkalmával végül ez meg is valósult.

Forrás: Shutterstock

Ha most eléállnának azok, akik védeni akarták, és megkérdeznék, megérte-e, azonnal rávágná, hogy mennyire sajnálja, hogy nem hitt nekik, mert mindvégig igazuk volt. Azóta lehullott a lepel, megrepedt az álarc, és darabokra tört. És neki semmit sem kellett tennie ezért, csak egy lépést hátrálni és figyelni.

Mint ahogyan az emberek szokták, úgy a szerelme is árulkodó jeleket hagyott maga után. Ez a férfi nem vigyázott, mit tesz, ki láthatja meg, kinek okoz a tetteivel fájdalmat, keserűséget. Csak élte a jól megszokott, magának kiharcolt életét, miközben valaki - akit egykor "szeretett" - a háttérben apró darabokra tört szívvel próbált meg életben maradni. De ez a férfi cseppet sem törődött vele, miért is tette volna? 

Nem tartozott hozzá. Nem értékelte őt úgy, ahogyan kellett volna, ahogyan megérdemelte volna. Átgázolt a szívén-lelkén, kettétépte, mintha csak egy elhasznált papírdarab lenne. Többször is eldobta, majd mindent megbánva visszatért, ezzel újabb és újabb sebeket ejtve.

De minden tánc véget ér egyszer, és minden hazugság felszínre kerül. Egy váratlan pillanatban fény derült arra, hogy a szerelme már hónapok óta titokban mást szeret. Őt csak hitegette, sosem szerette. Szinte hallotta, ahogy hangos csörömpöléssel még apróbb darabokra esik a szíve, és lassan már dobogni sem lesz képes. Azonban szabadságot is érzett.

Előbb körüllengte, majd gúzsba kötötte, végül láncra verte a fájdalom. Olyan erővel szorította, hogy szinte megfojtotta. És mégis úgy érezte, egy része felszabadult a sokévnyi hazugság béklyója alól. Annak ellenére, hogy tudta, a szíve már nem lesz, nem lehet a régi, boldog volt. Hiszen tisztában volt vele, hogy olyan változás van a birtokában, ami örökre vele marad. Mert az igazságot ismerve lett elég ereje ahhoz, hogy levegye szívéről a múlt facsaró terhét és új emberként élje az életét - rabság nélkül.

Fotó: Pályi Zsófia
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Greta May írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?