Miközben az esküvőnkre készültünk, te mást csókoltál...

Bea összerezzent, amikor a telefonja pittyent egyet. Ránézett a felvillanó képernyőre, és éppen el tudta olvasni keresztanyja felugró üzenetét: "Már úton vagyunk, alig várjuk!"

Újra a tükörbe pillantott, és megigazította a kósza tincset, amely beleakadt hosszú pilláiba. Pontosan öt éve egy ugyanilyen elkapott, egysoros üzenet változtatta meg az életét. Két hét volt hátra a nagy napig. Ádámmal, élete szerelmével, örök hűséget készültek fogadni egymásnak, és boldogan tervezgették a lakodalmat. Abban a meseszép présházban, ahol az első hétvégéjüket töltötték együtt.

Akkor már két éve rajongásig szerették egymást. A lány fél év után Ádámhoz költözött. Együtt gondolták újra az immár közösnek kikiáltott lakást, együtt festették át a falakat és töltötték fel Ádám minimalista konyhaszekrényét fazekakkal, lábosokkal. A fiú igazi gondoskodó nőt kapott maga mellé, Bea pedig minden egyes nap köszönetet mondott az égnek, amiért ilyen kedves, odaadó férfit sodort mellé az élet.

Áhítattal simogatta a csipkés fátylát, és jó néhányszor felpróbálta a menyecske ruháját, hogy biztos úgy áll-e rajta, ahogy kislányként megálmodta. Úgy érezte, semmi nem veheti el a boldogságát. Éppen az ültetési sorrendet variálták át Ádámmal, amikor a férfi céges telefonja megszólalt. Felvette, és diszkréten elvonult a nappaliba, hogy ne zavarja őt a koncentrálásban. Ekkor azonban pittyegett a vendéglista mellett hagyott magántelefonja. Egy ismeretlen nő nevével chat ablak villant fel a képernyőn, egy üzenettel: "Akkor holnap 9 óra, Oktogon."

Bea megfeszült. Meredten bámulta az éles fénnyel világító képernyőt, amíg el nem sötétült. Arra a napra szervezték a barátnői a lánybúcsút. Ádám azt mondta, hogy itthon lesz, mert az ő barátai csak egy héttel későbbre szervezték a legénybúcsút. Azonnal tárcsázta a legjobb barátnője számát, és csak annyit mondott neki: "Kérlek, csináld úgy a programot, hogy este kilenckor az Oktogonon legyünk!"

A kérése teljesült. Rózsaszín tüllszoknyában, tiarával a fején érkezett ötödmagával az Oktogonra. A barátnői először nem értették, mit keres olyan veszettül, de amikor megtorpant és könnyes szemmel az egyik kapualjat bámulta, mindent megértettek. Ádám nyakát akkor karolta át egy idősebb, kihívó külsejű nő. A fiú a nő szájára tette az ujját, kacsintva mondott valamit, majd a kapukulccsal kezdtek el babrálni.

Forrás: Shutterstock

- Rohadt szemét! - kiáltotta Bea egyik barátnője, aki egy ideje már a telefonját maga elé tartva filmezte a jelenetet. A menyasszony nem tudta megállítani a feldühödött, kissé spicces lánybúcsús csapatot, akik harci kiáltással rohantak a kapu felé. Ádám és a nő elkerekedett szemmel nézték, ahogy öt őrjöngő, csillámban úszó, nyúlfüles hajráfot viselő csaj rohan feléjük.

A férfinak volt nagyobb lélekjelenléte, így az utolsó pillanatban berántotta partnerét az éppen nyíló kapun. A lányok az ajtón dübörögtek, a járókelők hol döbbenten, hogy vigyorogva, telefonjukkal videózva vették a történéseket. Bea pedig az abszurd jelenet és az érzelmi hullámvasút hatására eszelős nevetésbe kezdett.

Persze, ami a szokatlan lánybúcsú estéje után következett, az közel sem volt ennyire vicces. Kiderült, hogy Ádámnak fél éve viszonya van. Az esküvőt lefújták, a nászutat lemondták, és a lány három nap múlva már az anyjáéknál volt. Olyan gyorsan költözött ki, hogy szinte minden holmit ott hagyott Ádámnál.

Ennek már öt éve. Mégis a torkába szaladt a szíve, amikor ma reggel megpittyent Laci telefonja, és egy ismeretlen nő nevét írta ki a chat ablak.

- Az unokahúgom, aki Németországban él - mutatta Laci mosolyogva az üzenetet. - Alig várom, hogy bemutassam neked! Olyan boldog, hogy elhívtuk az esküvőnkre!

Bea a tükröt nézte, elvigyorodott, és a hajába tűzte fátylát. Már csak pár óra, és a férfi, akit szeret, oltár elé vezeti.

Molnár Kitti novellája

Fotó: Pályi Zsófia
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Greta May írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?