Feláldoztam a házasságom a szerelmünkért, mégis elhagytál!

István szomorúan nézett ki az apró albérlet ablakán. Harmincnyolc négyzetméterre cserélte a közös, ötszobás családi házat. Mert az új szerelemnek tiszta lapot akart adni, hogy semmi ne gátolhassa, akadályozhassa kibontakozását.

Két, a házasságukban és az örök reménykedésben megfáradt lélek találkozott egymással. Ezt az esélyt semmi esetre sem akarták elengedni. Egyikük tíz, a másikuk tizenöt év házasságot hagyott maga mögött, mert olyasvalakire talált, aki mindazt megadta, ami a párjával való kapcsolatból hiányzott.
Nem csak a házasságukat dúlták fel.

Kivívták a rokonság, a barátok rosszallását, és a gyermekeik csalódott, máskor vádló hangja elől sem menekülhettek. Mégis kitartottak, magyarázkodtak, hallgattak, vártak. Hogy más is észrevegye azt, amit a szívükben éreznek: hogy egymásnak vannak teremtve, és ez az utolsó esélyük a boldogságra. Amúgy is nap mint nap tönkremennek házasságok anélkül, hogy összeomlana a világ!

Ha a többiek nem is fogadták el a döntésüket, ők ott voltak egymásnak, folyton erősítve a másikat. Csodás heteket éltek át együtt, és idővel úgy tűnt, lassan a környezetük is elfogadja a kapcsolatukat. Nem tetszik nekik, és talán soha nem is fogják megérteni, de legalább nem teszik fel örökösen a kérdést, hogy "Tényleg megérte?"

Aztán Katalin egyre többször maradt túlórázni, fáradtságra hivatkozva rövidre zárta az esti beszélgetéseket, reggel pedig István előtt indult munkába. Ő legalábbis így tudta. Aztán egy szerdai napon a férfi egy cetlit talált a konyapulton, amelyen ennyi állt: "Visszamentem Ádámhoz és a családomhoz. Ne keress, kérlek! Kati"István szédülni kezdett, majd zokogni. Igen, egy férfi is tud mélyen érezni, neki is hatalmas, feldolgozhatatlan veszteség lehet a szerelmének elvesztése. Főleg magyarázat nélkül.

Forrás: Shutterstock

Együtt döntöttek a kapcsolatuk szorosabbra fűzéséről, az összeköltözésről, de a szakításról már csak Katalin. A férfinak iszonyatosan fájt az üzenetet olvasni és rádöbbenni: amiről azt hitte, örökké tart, nem folytatódik. Mindent feladott a szerelméért, és most semmije sincs. Se családja, se párja, se háza. Csak egy apró albérlet, melyből mérete ellenére otthont szeretett volna varázsolni Katalinnak.

Nem érdekelte, mi volt az övé a múltban, mekkora vagyon, ház, mert csak előre tekintett. A boldog jövő reménye mindent megért neki. De nemcsak ez fájt. Az is, hogy a párja milyen könnyen tudott dönteni arról, hogy elhagyja és visszamegy a férjéhez. Csalódott, mert rádöbbent, hogy a nő szerelme csak fellángolás volt, nem pedig olyan mély érzés, amilyet ő érzett. Hiszen akkor nem tudta volna ezt a lépést megtenni...

Istvánnak minden levegővétel nehéz volt, amit a szerelme nélkül tett meg. Mindent feladott és mindent elvesztett: a párját, a jövőjét, és annak reményét, hogy valaha rátalál arra, akivel a szerelem kölcsönös. Ezek után már nem tud hinni semmiben és senkiben. Soha többé nem akar esélyt adni egyetlen nőnek sem, mert ez a seb, ami most a szívén keletkezett, nem fog begyógyulni. Örök emlékeztetője lesz annak, hogy átverték, elhagyták, megbántották.

"Megérdemli" - fogják sokan mondani. Pedig ő mindent tisztán és nyíltan intézett. Még csak meg sem csókolta Katalint, míg a felesége elé nem állt. De hiába magyarázkodna, ezen a véleményen sem tudna változtatni, ahogyan a korábbin sem sikerült. Így a szenvedését - ahogyan korábban a boldogságát is - egyedül kell megélnie.

Forrás: Szentgyörgyváry Tamás
Még több cikk Gabriellától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Gabriella stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?