A mérgező kapcsolatok torz dinamikája

5 éve még olyan hibátlan, esetlen voltál a hatalmas boci szemeiddel - akit elmondásod szerint orvul szétszaggatott a sárkány exe -, hogy én akár az örökkévalóságig sajnáltalak és babusgattalak volna. Lehengerlően kedves voltál, megnyerő, hihetetlenül figyelmes. Sőt, a hangodat sem emelted fel soha. Ittam a szavaidat, a társaságod nélkül pedig majd belehaltam a hiányodba.

Akkor egyszerűen nem találtam benned hibát, pedig érezhettem volna: itt bizony valami nagyon nem stimmel. Aztán, amikor már tökéletesen körbefontál a mézesmadzagoddal, szép lassan kiszívtad belőlem az életet. Tetted mindezt azért, hogy egy akarat és önálló gondolatok nélküli életet éljek, börtönben, csak a te igényeidre formálva. Elhitetted velem, hogy amit addig az életről, boldogságról, magamról gondoltam, mind-mind tévedés. Mert csak egyetlen igazság létezik, az pedig a sajátod.

Elhitetted velem: normális az, hogy neked mindent szabad. Normális, hogy te bármit megtehetsz, mert jogod van hozzá. A családodban normális az, aminek a halvány gondolata máshol még csak elő sem fordul. Normális, hogy nem tervezel velem jövőt, de szünet nélkül hazudod: életem végéig velem maradsz majd. Azt visszhangoztad, igazából összetehetném a két kezem, hogy te őszinte vagy, és nem hazudsz, mint a többi férfi.

Most visszagondolva, már pontosan tudom én is, mekkora átverés volt az egész. Azt hinné az ember lánya, hogy aki ilyen "őszintén" beszél, az sohasem hazudik. Pedig mindennaposak voltak a filléres kis kamuid. A mellébeszélések, az elferdítések, a nagy megmagyarázások, a szavaim meghazudtolása, anélkül, hogy valaha is magadba néztél volna.

Ma már nem kérdés számomra, hogy jellemtelen voltál. Alkalmatlan a felnőtt életre, csapatjátékra és a felelősség felvállalására. A trükközésed végig arra épült, hogy melletted semminek és senkinek érezzem magam. Egy utolsó, piti szerencsétlennek, aki talán levegőt sem vesz önállóan, ha te nem szólsz. Hogy az rögzüljön bennem, hogy semmire sem vinném nélküled, mert semmire sem vagyok jó. De veled megütöttem a jackpotot. Hisz nélküled éhen haltam volna. Te hoztad az életembe a fényt, a boldogságot, a biztonságot!

Amikor kiléptél az életemből, búcsúzásként még hoztad a formád, és a sárba döngölted a maradék önbecsülésem, tartásom és az emberekbe vetett hitem. Tudod, hosszú hónapokat töltöttem el így, összezuhanva, aztán mikor már minden reményt feladtam volna, jött valaki.

Valaki, aki önmagam miatt és önmagamért szeret. Rajong értem akkor is, ha hibázom. Fogja a kezem, ha sírnom kell az örömtől, vagy elcsuklik a hangom a szomorúságtól. Csillogó szemekkel, elvarázsolva figyeli a kócos, tornacsukás, bohó lányt, aki zavarában képes a saját lábában megbotlani. Feltétel nélkül elfogad, mert engem választott. Ő már most a szívemben hagyott valamit, ami akkor is csodálatossá teszi a valóságot, ha épp nincs mellettem.

Nyitókép: Shutterstock